Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Erősödik az aszályvédelem

Új, kisebb és nagyobb léptékű öntözésfejlesztési források nyílnak meg szeptember elején a gazdálkodók számára.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Hubai Imre a Keleti-főcsatorna egyik műtárgyánál tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, szeptember hónapban folyamatosan fogják kiírni mind a 200 millió forint alatti, mind pedig a 200 millió és 5 milliárd forint közötti, öntözésfejlesztési, illetve a fenntartható vízgazdálkodási közösségeket kiemelten támogató projekteket – tudatta az alternativenergia.hu. Az aszályvédelmi operatív törzs vezetői tisztségét betöltő politikus emlékeztetett, a kormány eddig is olyan, a klímaváltozáshoz történő alkalmazkodást segítő pályázati felhívásokat tett közzé, amiből csak az elmúlt egy évben közel 170 milliárd forintnyi forráslekötés történt meg. Ebből 116 milliárd forint a gazdák számára már lehívott, elszámolt fejlesztési támogatás, valamint az idei évben döntés alatt van további 66 milliárd forintnyi öntözésfejlesztési forrás – tette hozzá. “Bízunk benne, hogy a gazdálkodók élnek a pályázati lehetőséggel, és igénybe veszik a vissza nem térítendő támogatásokat, amíg erre lehetőségünk van” – fogalmazott Hubai Imre.

Hubai Imre emlékeztetett, mintegy 4,7 milliárd forint áll rendelkezésre a vízügyi ágazat számára az aszályvédelmi akcióterv végrehajtására. Ez az összeg idén augusztus végéig mindenképpen fedezetet nyújt olyan, azonnal elvégezhető feladatokra, mint a csatornák kotrása, a tározóterek rendbetétele, a holtágak feltöltése vagy a szivattyúzási munkálatok. Ebben a munkában több mint ezer ember vesz részt, az ő munkájuk szükséges a védművek és a műtárgyak karbantartásához, a szivattyúk üzemeltetéséhez, valamint a napi karbantartásokon felüli többletmunkák elvégzéséhez – mondta. Hubai Imre kitért arra, Nagy István agrárminiszter javaslatára az idén is térítésmentes lesz az öntözővíz. Ezzel a gazdálkodók közel 12 milliárd forintnyi fedezetet kaptak ahhoz, hogy a vízügyi ágazat térítésmentesen tudja számukra biztosítani az öntözővizet ebben az évben is. Ennek köszönhetően több mint 1300 öntözési tevékenységet folytató vízhasználó kap térítésmentes öntözővizet, a szántóföldi öntözés mellett például a rizstermesztés és a halastavak üzemeltetéséhez szükséges vízkészlet ingyenesen jut a gazdálkodókhoz – ismertette az államtitkár.

A politikus a Keleti-főcsatorna rekonstrukciójával kapcsolatban azt mondta, a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program Plusz forrásának köszönhetően nemcsak a vízkivételi műtárgyak és tiszalöki duzzasztómű, hanem maga a főcsatorna is mintegy negyven kilométeren, egészen Balmazújvárosig megújulhat. A mederállapot helyreállításával a térségi vízügyi igazgatóság a csatorna víztározó és vízleadó képességének növelését segíti, hiszen jelenleg a főcsatornának csak mintegy 24 százalékát tudják erre a célra hasznosítani – tette hozzá. Vinnai Győző, a térség fideszes országgyűlési képviselője a tájékoztatón nagyon fontos kérdésnek nevezte a főcsatorna megújítását, hangsúlyozva: nagy kihívás a helyi gazdálkodók számára is a vízpótlás hosszú távú biztosítása és ezzel együtt az aszály megelőzése.

Advertisement

Zöldinfó

Tavalyi erdőtűz után 23 ezer facsemetével kezdik meg az újjáépítést

Megkezdődött a facsemeték ültetése a “vasi ezres tűz” helyszínén.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Megkezdődött a facsemeték ültetése az utóbbi évek egyik legnagyobb kiterjedésű szabadtéri tűzének helyszínén, a Vas vármegyéi Csöngén, ahol tavaly szeptemberben öt napon keresztül mintegy ezer hektáron pusztítottak a lángok – írja az alternativenergia.hu. Mukics Dániel felidézte: tavaly szeptember 5-9.e között több mint ezren dolgoztak folyamatosan a Csönge és Kenyeri térségében pusztító tűz oltásán. A munkálatokat nehezítette a folyamatosan változó széljárás, a terület nagysága és az, hogy egyes erdőterületeket kifejezetten nehezen lehetett megközelíteni. A szél miatt a lángok újra és újra felcsaptak, több helyen a fák koronája is meggyulladt. Hozzátette: a tavalyi pusztítás a csöngei erdő harmincnyolc éves erdeifenyő-állományát is érintette, és most oda vittek új facsemetéket. Csaknem ötven diák és egyetemista érkezett a Vas Vármegyei SZC Savaria Technikum és Kollégiumból, valamint az ELTE Savaria Egyetemi Központból, akik a Szombathelyi Erdészet Zrt. környezetvédelmi előadását követően, a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársaival közösen ültették el az első facsemetéket a héten – tette hozzá.

A szakemberek a helyi viszonyok és a klímaváltozás várható hatásai miatt a vörös tölgyet választották a faültetéshez. A faültetési akció 9,64 hektárt érint, kilenc hektáron 2400 kilogramm vöröstölgymakkot vetnek el, a többi helyre pedig 3600 vöröstölgycsemete kerül. A vörös tölgy mellé úgynevezett elegy fafajokat – mezei juhart, madárcseresznyét és vadkörtét – is telepítenek majd a szakemberek. Az akció összesen 23 100 csemete elültetésével segíti az érintett erdőrészlet újjáéledését – ismertette. Mukics Dániel elmondta: a faültetési akció része a katasztrófavédelem környezeti nevelési és oktatási programjának.

A program elsődleges célja az, hogy felhívja a figyelmet a környezettudatosság, a természeti értékek és erőforrások megóvásának fontosságára. Az éghajlatváltozás következtében egyre gyakoribbak a csapadékmentes időszakok, a száraz teleket eső nélküli perzselő nyarak követik, amelyek kiszárítják a növényeket és a talajrétegeket, és a statisztikai adatok szerint évről évre emelkedik a szabadtéri tüzek száma – tette hozzá. Az OKF szóvivője elmondta azt is, november közepéig már több mint 9800 szabadtéri tűzhöz riasztották a tűzoltókat, akiknek egyre nagyobb kiterjedésű erdőtüzekhez is vonulniuk kell.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák