Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Földmentők nyomában – Ökotábor Zuglóban a természetért és egymásért

Kis hősök nagy küldetésben: kaland, játék és környezetvédelem egy helyen.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A Szívvel-Lélekkel Alapítvány idén nyáron is megrendezi napközis ökotáborát, ahova 1-4. osztályos diákokat várnak Budapesten, Zuglóban – írja az alternativenergia.hu. Az ökotábor egy olyan, kisiskolások számára szervezett napközis tábor, amely egy egész hetes felejthetetlen élményt biztosít azoknak a gyerekeknek, akik az udvaron és a természetben érzik jól magukat. Szeretnék elérni, hogy a Budapesten töltött napokat a gyerekek éppúgy nyaralásnak éljék meg, mint az utazásokat, miközben játszva, énekelve, táncolva, mesét hallgatva, kézműveskedve fejlődhetnek is. “Szerető közösséget építünk, segítünk barátokat találni, az önbizalmat táplálni, és környezettudatosságra nevelni.”

“Az ismeretek átadásán és az élményszerű közös gyakorlatokon túl fontos számunkra, hogy a gyerekek megismerjék a Városligeten, Zugló utcáin, terein, egyéb zöldterületein, apróbb és nagyobb nevezetességein tapasztalják meg a környezet szépségét, értékeinek, erőforrásainak megőrzését. Végül célunk az is, hogy a résztvevő gyerekek haladó pedagógiai módszerekkel, kiscsoportban, interaktív módon, játszva fejlődjenek, játék közben észrevétlenül váljanak cselekvő, tudatos állampolgárrá – és közben jól szórakozzanak.”

Idei téma: ÖKOmmandó – Bevetésen Zuglóban!

Advertisement

Te is szeretnéd, ha a Föld, ahol élsz, a környezet, ahol laksz, a park, ahol játszol még sokáig megmaradna? Segítőtársakat találni a környezetünk védelmére, felfedezni a körülöttünk lévő természetet és annak szépségeit? Lehetne erre jobb hely, mint a tábor, ami csak erre fókuszál egy egész héten keresztül? A Szívvel-Lélekkel Alapítvány napközis ökotáborában idén is átgondolhatjuk közösen, hogyan adhatjuk vissza a bolygónknak mindazt, amit olyan bőkezűen ad nekünk – tengerpart, hegyek, állatok…

Forrás: Szívvel-Lélekkel a Gyermekekért és Fiatalokért Alapítvány

Advertisement

Zöldinfó

Életveszély és milliós károk: barnamedvék uralják a közép-erdélyi térséget

A medveállomány ritkítását célzó vadászati kvóta alig felét teljesítették Maros megyében.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Bár naponta érkeznek a barnamedvék okozta károkról szóló bejelentések, csupán a medveállomány ritkítását célzó vadászati kvóta alig felét teljesítették idén a vadásztársaságok az erdélyi Maros megyében – számolt be az alternativenergia.hu. A közép-erdélyi megye környezetvédelmi igazgatóságának vezetője, Cristina Pui a regionális rádióstúdió román szerkesztőségével közölte: Maros megyében 43 barnamedve kilövését hagyták jóvá a medveállomány ritkítását célzó vadászati kvóta meghatározása során. A román parlament által Tánczos Barna szenátor, korábbi környezetvédelmi miniszter javaslatára tavaly júliusban elfogadott jogszabály 2024-re és 2025-re országos szinten 426 barnamedve kilövését engedélyezte megelőzési céllal és újabb 55 egyedét beavatkozása céllal. Utóbbi kvóta az agresszív vagy lakott területen kárt okozó nagyvadakra vonatkozik, olyan esetekben, mikor nincs más mód az emberéletet veszélyeztető medvék eltávolítására.

A medvepopuláció ritkítását célzó megelőzési kvótát a nagyvadak száma és az általuk okozott kár nagysága függvényében osztották el a megyék között, a legtöbb, 73 állat kilövését Hargita megyében engedélyezték. A székelyföldi megyét a szomszédos Kovászna és Brassó követi 54, illetve 45 kilőhető egyeddel. Maros megyében 43 nagyvad kilövését engedélyezték, közülük eddig 20 medvét lőttek ki a vadásztársaságok. Cristina Pui a rádiónak elmondta: legutóbb májusban lőttek ki medvét, és az elmúlt négy hónapban egyetlen medvét sem vadásztak le a térségben, holott naponta érkeznek bejelentések medvék okozta károkról. Az illetékes szerint a vadásztársaságok csak akkor érdekeltek a nagyvad kilövésében, ha azt trófeaként tudják értékesíteni, mivel ez a fő jövedelemforrásuk.

Hozzátette: a megyében idén négy medvét a beavatkozási kvóta keretében lőtték ki, míg nyolc állat baleset következtében múlt ki. Az igazgató szerint a közép-erdélyi megyében eddig közel 400 kártérítési kérelmet regisztráltak a medvék okozta károk miatt 2,6 millió lej (200,5 millió forint) értékben, eddig ezek egyharmadáért fizetett kártérítést a román állam. Európában 18 ezerre becsülik a barnamedvék számát, a populáció csaknem fele Romániában él. Egy áprilisban ismertetett felmérés Romániában 10 419 és 12 770 közöttire becsülte a vadon élő barnamedvék számát, ami szakemberek szerint háromszorosa az optimális egyedszámnak. A településekre bejáró nagyvadak nemcsak tetemes anyagi károkat okoztak, hanem az elmúlt 5-6 évben több mint 150 esetben támadtak emberre, és ebből több mint tíz halállal végződött.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák