Zöldinfó
Két klímaaktivista Varsóban leöntötte festékkel a hableányszobrot
Egy nemzetközi radikális klímaaktivista csoport két tagja leöntötte narancssárga festékkel a lengyel főváros jelképét, a Visztula partján 1939 óta álló hableányszobrot – közölte pénteken a helyi média.
Az Utolsó Nemzedék videofelvételt is készített két lengyel női tagjának tettéről, és feltették azt az X-re. “Így ünneplem a Nők napját” – olvasható a videót kísérő bejegyzésben. A fényvisszaverő mellényt viselő aktivisták a felvételen klímavédelmi és feminista jelszavakat kiabálnak. “Továbbra is megsértik a jogainkat, amelyekért keményen küzdöttünk” – jelentette ki a felvételen az egyik nő. Hozzátette, hogy “a helyzet csak súlyosbodni fog”. “A klímakatasztrófa háborúkat jelent, a háborúk pedig fizikai és nemi erőszakot” – folytatta. “Az utolsó nemzedék vagyunk, és harcolunk magunkért” – tette hozzá. A két aktivistát őrizetbe vették – közölte Barbara Szczerba, a varsói rendőrfőkapitányság munkatársa a Wirtualna Polska hírportállal.
Előzőleg, vasárnap az Utolsó Nemzedék két másik női aktivistája a varsói Nemzeti Filharmónia hangversenyét zavarta meg. Az emelvényre ugrottak, kibontottak egy transzparenst, és klímavédelmi jelszavakat kiabáltak. A transzparenst maga a karmester, a neves lengyel Antoni Wit tépte ki a kezükből úgy, hogy közben a zenekar játszotta tovább Wolfgang Amadeus Mozart Koronázási miséjét. A biztonsági őrök berohantak, és kikísérték az aktivistákat a teremből.
Zöldinfó
Egyre több társasház élne a digitális fűtési költségmegosztás lehetőségével
A fejlesztések célja az igazságosabb elszámolás és a tudatosabb energiafelhasználás ösztönzése.
Még nem késő pályázni a 2,5 millió forintos állami energiatároló támogatásra! Kattintson ide! (x)
A keretösszeg megemelésével 9,1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás jut a távolról leolvasható fűtési költségmegosztók felszerelésére, a pályázat első körében az 5 milliárd forintos eredeti forrásmennyiséget teljes egészében lekötötték 612 távhővel ellátott társasház vagy lakásszövetkezet fejlesztésére – írta meg az alternativenergia.hu az Energiaügyi Minisztérium közleményét. A tárca közleményében hangsúlyozta: a keretemeléssel még több helyszínen valósulhatnak meg önerő nélkül az energiatakarékos fűtéshez szükséges beruházások. A radiátorra szerelt, távolról leolvasható költségmegosztók az épület teljes fűtési költségét a hőleadás alapján arányosan osztják szét a lakók között. Az új megoldás a korábbi, alapterület- vagy légköbméter-alapú felosztáshoz képest igazságosabb elszámolást tesz lehetővé. A támogatott fejlesztések tudatosabb energiafelhasználáshoz segíthetik a távfűtött otthonban élőket, akik a pontosabb adatok ismeretében csökkenthetik rezsiterheiket – ismertette az EM.
A kiírást tavaly novemberben az induló keretösszeget meghaladó igények miatt felfüggesztették. Addig több mint 900 társasház jelentkezett együttesen 7,6 milliárd forint támogatást kérve. A program 2026. február 26-án, 10 órakor nyílik újra, a lehetőség a megemelt keret kimerüléséig érhető el. A korábban jelentkezőknek csak akkor kell előző pályázatukat visszavonva, módosítva ismét benyújtaniuk, ha a beruházás paraméterei időközben megváltoztak. A bevont többletforrás alkalmat teremt újonnan csatlakozók bekapcsolódására is – jelezte a tárca.
A közlemény szerint Solymár Károly Balázs infokommunikációért felelős államtitkár elmondta: a lakóközösségek világos jelét adták, hogy szívesen élnek a korszerű technológiák biztosította lehetőségekkel. A megemelt keretösszeg jóvoltából még több társasházat segíthetünk hozzá kiadásaik méltányosabb megosztásához, csökkentéséhez – közölte. A kormány a januári rezsistop részeként 30 százalékos árkedvezménnyel mentesíti a távfűtött otthonokban élőket a nagy hidegben megemelkedett felhasználás többletköltségei alól. A távhőszektor zöldítését, hatékonyságának javítását pedig a Jedlik Ányos Energetikai Program közel 100 milliárd forintos ágazati felhívásaival ösztönözzük – fejtette ki az államtitkár.
-
Zöld Energia14 óra telt el a létrehozás ótaÁprilistól változik a matek: drágább lehet a lakossági energiatárolás
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás ótaÁramszünet, dráguló áram, elektromos autó? Állami támogatással energiatároló!
-
Zöldinfó1 nap telt el a létrehozás ótaEgyre több társasház élne a digitális fűtési költségmegosztás lehetőségével
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaMagyar fejlesztésű, Európában is egyedülálló klímaélmény-program indul Budapesten
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta30%-os kedvezmény a lakossági gáz- és áramfogyasztásra
