Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Két tartalék erőmű beindításával kerülte el Finnország az áramhiányt

Finnországnak két tartalék erőművet kellett csütörtökön beindítania ahhoz, hogy elkerülje az áramhiányt – jelentette be a hálózatért felelős üzemeltető, miután augusztus végén már figyelmeztetett, hogy a télen áramkimaradások veszélye fenyeget az európai energiaválság miatt.

Létrehozva:

|

A Fingrid nevű üzemeltető által fűtőolajjal működtetett tartalékerőművek, a délkeleten fekvő Huutokoski és a délnyugati országrészben található Forssa három órán át működtek – jelentette be közleményében az állami tulajdonú vállalat. Mintegy évi két alkalommal sor kerül ugyan ilyen vészhelyzeti beindításokra, ám ez a termelés nagyobb kiesése okán következik be, nem pedig az áramhiány veszélye miatt. “Ma reggel a termelés és az import nem volt elegendő a fogyasztás biztosítására” – fogalmazott Minna Laasonen, a Fingrid egyik tisztviselője, aki kiemelte, hogy elérték a Svédországból érkező import technikai határát, emellett a szélenergia-termelés is rendkívül alacsony volt. A Fingrid azt is közölte, hogy a tartalék erőművek beindításával 200 megawatt teljesítményt biztosítottak az országos hálózat számára, hogy fenntartsák a fogyasztás és a termelés közötti egyensúlyt. A cég becslései szerint a téli hónapokra 600 megawatt tartalék kapacitással rendelkeznek a 12 300 megawattnyi országos áramtermelés mellett.

A nyugodtabb téli hónapok érdekében Finnország azt reméli, hogy az új, EPR Olkiluoto 3 atomreaktor teljesítményével is számolhat. Az erőmű 2021 decemberében indult be és jelenleg tesztüzemmódban működik. Az erőművet üzemeltető TVO szerint a teljes, 1600 megawattos teljesítményt október elejére lehet elérni. Ahogy Finnország májusban bejelentette NATO-tagjelöltségét Ukrajna inváziója után, a szomszédos Oroszország fizetési problémákra hivatkozva bejelentette az áramszállítás beszüntetését. Az orosz áramszállítás, mely május óta leállt, a finn áramfogyasztás 10 százalékát biztosította, és elérte a 900 megawattot. Svédország akár 2400 megawattnyi áramot is szállíthatna szomszédjának, ám jelenleg szintén áramhiány veszélyével szembesül. A skandináv állam rendszerint olajtüzelésű tartalék erőműveire támaszkodik.

 

Advertisement

mti

Advertisement

Zöldinfó

Adócsökkentéssel mérsékelné az üzemanyagárakat a szerb kormány

Szerbia 20 százalékkal csökkentette az üzemanyagokra kivetett jövedéki adót.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Szerbia 20 százalékkal csökkentette az üzemanyagokra kivetett jövedéki adót annak érdekében, hogy mérsékelje a közel-keleti háború miatt a töltőállomásokon tapasztalható áremelkedést – közölte a szerb energiaügyi minisztérium. “Továbbra is meg fogjuk védeni az állampolgárokat és a gazdaságot” – hangsúlyozta Dubravka Djedovic Handanovic energiaügyi miniszter – ismertette az alternativenergia.hu. A közleményben nem szerepel, hogy az intézkedés meddig marad érvényben. A hazai piac védelme érdekében a szerb kormány hétfőn megtiltotta a kőolaj és a kőolajszármazékok exportját március 19-ig.

A következő hét nap során Szerbiában a benzinkutakon a benzin kiskereskedelmi ára 186 dinár (621 forint) lesz, míg a gázolaj literjéért 208 dinárt (695 forint) kell fizetni. “A dízel reális ára meghaladja a 226 dinárt (755 forint), a benziné pedig valahol 189 dinár (631 forint) körül van, ha a tőzsdei jegyzéseket és árakat nézzük. Ez a kőolaj világpiaci áremelkedésének következménye a közel-keleti konfliktus miatt” – mondta Dubravka Djedović Handanovic.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák