Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Magyar tudósok: ebbe az irányba kell fordítani a napelemeket, a jobb teljesítményhez

Létrehozva:

|

Az ELTE kutatói a napraforgók fénymaximalizáló “viselkedését” vizsgálva arra jutottak, hogy a napelemtáblák akkor termelik a legtöbb energiát Magyarországon, ha nem délre, hanem a dőlésszögüktől függően kissé kelet felé tájolják azokat.

A napelemek teljesítménye leginkább attól függ, milyen szögben éri őket a napfény. Eddig úgy vélték, hogy a legtöbb energiát a földrajzi dél felé fordítva termelik, mivel a napfény ereje délben a legnagyobb. Az ELTE kutatói azonban arra jutottak, hogy Magyarországon a napelemtáblákat nem délre, hanem a dőlésszögüktől függően “többé-kevésbé” kelet felé kell tájolni, ami függőleges táblák esetén akár 5 százalékos energiatöbbletet is eredményezhet. E felismerésre a napraforgók vezették a kutatókat – olvasható az ELTE MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében. A beszámoló szerint az már régóta ismert, hogy a napraforgók érett virágai kelet felé néznek. A jelenséget sokan sokféleképpen magyarázták az idők során, de egyik feltételezés sem nyert kísérleti bizonyítást. 2020-ban az ELTE kutatói elsőként vetették fel, hogy a virágzat keleti irányát a növény tenyészhelyének fényviszonyai okozhatják.

Horváth Gábor és munkatársai csillagászati, meteorológiai és növényfiziológiai adatok felhasználásával meghatározták az érett napraforgófej virágzata és hátoldala által elnyelt fényenergiát a virágképzés kezdete és a magok teljes érése között, és megállapították, ha a tenyészidőben a délutánok átlagban felhősebbek a délelőttöknél, akkor a keletre néző napraforgóvirágzat nyeli el a legtöbb fényenergiát.
Az energiatöbblet előnyökkel jár a napraforgó számára: serkenti a magok fejlődését, gyorsítja a virágzatra lecsapódott harmat reggeli elpárolgását, ami csökkenti a gombásodás veszélyét, és magához vonzza a délelőtt aktív beporzókat.

Advertisement

A kutatók következő kérdése az volt, vajon a napraforgóvirágok a földrajzi kelet felé, vagy a napkelte folyamatosan változó aktuális azimut irányába (a földrajzi északtól mért irányba) néznek. Azt találták, hogy a virágzatok átlagos azimutszöge megegyezik a földrajzi keleti iránnyal, és jelentősen eltér a helyi napkelte azimutszögétől. “A drónos vizsgálat azt is megmutatta, hogy a kutatók jó irányba indultak el, amikor környezetoptikai magyarázatot kerestek a jelenségre. A 14 vizsgált napraforgótábla közül ugyanis kettőben azt találták, hogy a virágzatok azimutiránya többé-kevésbé eltért a síkvidéki virágzatok keletre nézésétől” – írják, hozzátéve, hogy ezek a táblák domboldalon feküdtek, a dombos helyek fényviszonyai pedig eltérnek a síkvidékiekéitől, mivel egy domboldalt más szögekben ér a közvetlen napsugárzás, mint egy vízszintes területet. Emellett a kutatók azt találták, hogy a környező fák árnyéka is befolyásolja a virágzatok irányát.

Miután a kutatók számára bizonyítást nyert a napraforgók fénymaximalizáló viselkedése, azt kezdték el vizsgálni, vajon igaz lehet-e a napraforgókon tett megfigyelésük a napelemekre is. “Az északi féltekén a rögzített (tehát állandó dőlésű és azimutirányú) napelemtáblák hagyományosan dél felé néznek, mert az uralkodó vélemény szerint a déli irány biztosít maximális napenergiát. Azonban a napraforgókhoz hasonlóan a napelemek fénymaximalizálását is meghatározza a felhőzöttség délelőtt-délutáni eltérése” – fejtik ki.

Advertisement

A beszámoló szerint a napjárás csillagászati ismereteinek és az elmúlt évtizedre átlagolt meteorológiai fénysugárzásmérési adatoknak a felhasználásával az ELTE kutatói meghatározták, hogy egy rögzített napelem egységnyi felülete mennyi fényenergiát nyel el egy év alatt. A vizsgálatot három amerikai területre (a kentuckyi Boone megyére, Tennessee-re és Georgiára), valamint három európai régióra (Közép-Olaszországra, Közép-Magyarországra és Dél-Svédországra) terjesztették ki. Azt találták, hogy a napelemtáblák ideális iránya egyedül Dél-Svédországban a hagyományos földrajzi dél, mégpedig azért, mert ott a délelőttök és délutánok évi átlagban egyformán felhősek. A többi területen viszont megfelelőbb a napelemtáblákat kissé a földrajzi kelet felé fordítani, mivel ezekben a régiókban a délutánok éves átlagban felhősebben a délelőttöknél. Ebből az is következik, hogy azokon a területeken, ahol éves átlagban a délelőttök felhősebbek a délutánoknál, a napelemek ideális iránya kicsit nyugat felé fordul.

Advertisement

Zöldinfó

Ősi erdők, fosszíliák és évszázados fák – Bécs rejtett természeti csodái

A legtöbben épületekre, múzeumokra és kávéházakra gondolnak, ha Bécsről esik szó, pedig a város több, mint 400 különleges természeti emléket is rejt: évszázados fákat, fosszilis erdőt, ritka élőhelyeket, sőt, egykori tengerpart maradványait is.

Létrehozva:

|

Szerző:

Aki nyitott szemmel járja Bécs utcáit, hamar megtapasztalhatja, hogy a város nemcsak építészeti vagy történelmi látnivalókban bővelkedik, hanem olyan természeti kincsekben is, amelyeket maga a természet alkotott. Ma már több, mint négyszáz ilyen természetvédelmi emlékhely található Bécs területén, a város szinte minden kerületében. Ezeket a bécsi környezetvédelmi hatóság hivatalosan is védetté nyilvánította, és sokuk táblával is jelölt, így könnyen felfedezhetők egy-egy városi séta során. Ezek az úgynevezett természeti emlékművek nemcsak természeti, hanem kulturális és tudományos szempontból is jelentősek. Ilyen például a Práter területén húzódó Mauthnerwasser, egy ma már csak részben fennmaradt vízfolyás, amely egykor a Duna ártéri rendszerének része volt, és ma természetvédelmi oltalom alatt áll.

A város geológiai múltja több ponton is kézzelfogható a belvárosban. A Burggarten parkjában található “megkövült erdő” például 280 millió éves fosszilis fatörzseket őrző kőzettömbökból áll és a város egyik legidősebb földtörténeti különlegessége. Egy kis kitérővel a 9. kerület egyik kis utcájában, a Prechtlgasséban, szabad szemmel is megfigyelhetjük azt a kőzetalapot, amelyre a mai Bécs épült, a 19. kerületben, a Kahlenberger Straße mentén pedig az egykori tengerpart szintje is jól kivehető, a domboldalba vágott sziklafal üledékes rétegei máig jól kirajzolják az ősi partvonalat. Az emlékhelyek gyakran pedig egy-egy történelmi korszak lenyomatai is.

A Mozart-platán, hivatalos nevén Jacquin‑platán, amely 1936 óta áll Bécs Landstraße kerületének egyik belső udvarában, a legenda szerint már akkor is ott állt, amikor maga Mozart a szomszédos házban zongoraórákat adott. A fa életkorát pontosan nem ismerjük, de a szakértők mintegy 230 évesre becsülik. A Weißgerberlände egyik eperfája pedig a 18. század selyemhernyó-tenyésztésének idejét idézi: ekkor eperfákat ültettek a külvárosokban a hernyók táplálására. Nem minden természeti emlékhely látogatható, de sok nyitva áll, és különleges rálátást kínál Bécs “régi természetére”.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák