Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Megkezdődött a vízpótlás a gemenci erdőben a Duna árhulláma nyomán

Szivattyúval és gravitációs bevezetéssel pótolják a vizet a gemenci és más dunai erdőtömbökben a Duna 400 cm feletti vízszintjét kihasználva.

Létrehozva:

|

Vízpótlás kezdődött a gemenci erdőben a Dunán levonuló, kisebb árhullámnak köszönhetően – közölte a Gemenc Erdőgazdálkodási Zrt. szerdán az MTI-vel. A társaság közleményében azt írta, a Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság a bédai, az Alsó-Dunamenti Vízügyi Igazgatóság a karapancsai, a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság a Sió melletti gógai és borrévi erdőtömb vízpótlását kezdte meg. A műveletet szivattyúval, illetve gravitációs vízbevezetéssel végzik, a vízpótlás feltétele a Duna 400 centimétert meghaladó vízszintje – tették hozzá. Kitértek arra, hogy a legértékesebb hullámtéri erdőterületeken, ahol a folyó szétterülése mindig többlet vizet jelent az élővilágnak, a víz visszatartására lenne szükség fenéklépcső, fenékküszöb, zsilipek kiépítésével. Ezekről egyeztetés kezdődött az Országos Vízügyi Főigazgatósággal. Azt írták, az egyre kiszámíthatatlanabb és ritkább dunai árvizek, a folyó alacsony vízállása, illetve az évek óta tartó, szélsőségesen száraz és forró időjárás miatt az erdők száradása nemcsak a Gemenc Zrt. által kezelt domb- és homokvidéki területeken, hanem a legértékesebb hullámtéri és ármentett területeken fekvő erdőkben is fokozottan jelentkezik. A vízpótlás a tulajdonosi jogokat gyakorló Agrárminisztérium által meghirdetett Vizet a tájba! program keretében végzik – közölte az erdőgazdaság.

Zöldinfó

Adócsökkentéssel mérsékelné az üzemanyagárakat a szerb kormány

Szerbia 20 százalékkal csökkentette az üzemanyagokra kivetett jövedéki adót.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Szerbia 20 százalékkal csökkentette az üzemanyagokra kivetett jövedéki adót annak érdekében, hogy mérsékelje a közel-keleti háború miatt a töltőállomásokon tapasztalható áremelkedést – közölte a szerb energiaügyi minisztérium. “Továbbra is meg fogjuk védeni az állampolgárokat és a gazdaságot” – hangsúlyozta Dubravka Djedovic Handanovic energiaügyi miniszter – ismertette az alternativenergia.hu. A közleményben nem szerepel, hogy az intézkedés meddig marad érvényben. A hazai piac védelme érdekében a szerb kormány hétfőn megtiltotta a kőolaj és a kőolajszármazékok exportját március 19-ig.

A következő hét nap során Szerbiában a benzinkutakon a benzin kiskereskedelmi ára 186 dinár (621 forint) lesz, míg a gázolaj literjéért 208 dinárt (695 forint) kell fizetni. “A dízel reális ára meghaladja a 226 dinárt (755 forint), a benziné pedig valahol 189 dinár (631 forint) körül van, ha a tőzsdei jegyzéseket és árakat nézzük. Ez a kőolaj világpiaci áremelkedésének következménye a közel-keleti konfliktus miatt” – mondta Dubravka Djedović Handanovic.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák