Zöldinfó
Pályázhatok még az állami támogatott napelemes rendszerekre?
Több napelemes pályázat is elérhető jelenleg, de az otthonfelújítási program hamarosan lezárul.
Az otthonfelújítási program, amelyben különböző munkálatok, köztük napelemes beruházások után jár legfeljebb 50 százalék támogatás az anyagköltség és a munkadíj után fele-fele arányban. A Portfolio szerint jelenleg napelemes rendszer kiépítését fontolgató ügyfelek mintegy 30 százaléka venné igénybe az otthonfelújítási programot, a hazai cégek ugyanakkor sokakat próbálnak lebeszélni. Ennek oka az, hogy amennyiben valaki most kezdené el a beruházást, egyáltalán nem biztos, hogy 2022. december 31-éig, azaz a pályázat végéig be lehet fejezni a projektet. Ez komoly gond, hiszen a program feltétele, hogy a határidőig benyújtsák a végszámlát.
Egy háztartási méretű kiserőmű kivitelezése 90-120 napig is eltarthat, a munkafolyamatot több tényező is megnyújthatja. Az áramszolgáltatói engedélyeztetési eljárások elhúzódhatnak, a napelemes cégek leterheltsége, valamint az alapanyaghiány pedig további csúszást eredményezhet. A hideg hónapokban ráadásul nem mindig ideálisak a körülmények a telepítéshez, az ünnepi időszakban pedig az ügyintézés akadozik.
A piacon sokan úgy gondolják, hogy a most meginduló projektek nem fejezhetőek be év végéig, ami azt jelenti, hogy amennyiben az adott háztartás pályázott az otthonfelújítási programban, kicsúszhat a határidőből. Az ügyfeleknek ettől függetlenül fizetési kötelezettségeik lesznek, elképzelhető, hogy sokan jogi úton igyekeznek majd orvosolni a helyzetet. Lehetséges, hogy egyes vállalkozások a beruházás végét megelőzően fognak végszámlát kiállítani, a pletykák szerint már most is lehetnek olyan piaci szereplők, amelyek teljesítés nélkül is készítenek számlát a támogatással élő ügyfeleknek. Egyes vélemények alapján az otthonfelújítási program meghosszabbításával lehetne megoldani a fenti problémát.
Zöldinfó
A biomassza-erőművek működését is felülvizsgálná a minisztérium
Jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A fokozatosság elve mentén haladva jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon – mondta Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a tárca sajtóeseményén Budapesten. A miniszter beszámolója szerint a tárca megszervezésekor számos kihívással szembesültek, sok nehézség maradt hátra az előző kormány idejéből – írja az alternativenergia.hu. Korábban az erdőket “fabányának” tekintették, az erdőgazdaságok profitorientált módon működtek, a régóta nyíltan zajló azbesztügyet sem oldották meg, az új minisztérium ezért megkezdte az egyeztetéseket és fölvette a kapcsolatot a civilekkel is – emelte ki. A miniszter jelentős eredménynek tartja, hogy a tervezettnél idén 300 ezer köbméterrel kevesebb fát termelnek ki a magyarországi erdőkből. Ennél többet idén már nem lehet visszatartani a korábban megkötött, érvényben lévő szerződések miatt, de jövőre már elérheti az 1 millió köbmétert is a csökkentés – jelezte.
Gajdos László hangsúlyozta, hogy az erdőkben a vágásos gazdálkodás helyett az ökológiai típusú gazdálkodásra, a biológiai sokféleségre kell törekedni. “Végtelen abnormális” fákat azért termelni, hogy biomassza-erőművekben égjenek el, ezek működtetését át kell gondolni a fokozatosság elve alapján, akárcsak az ipari célú kitermelést, de a lakossági tűzifa- és távhőigényeket biztosítani kell. Januártól az erdőgazdaságok működése a nonprofit gazdálkodás irányába mozdul el, irányításukra pedig pályázatokat írnak ki, mert az új szemléletet az új vezetőségekkel könnyebb lesz megvalósítani. A tárcavezető bízik abban is, hogy a következő évek során mind az erdővel borított területek, mind a védett erdők aránya jelentősen nőhet.
Hozzátette: az erdők mellett a vízügyet, a nemzeti parkok, a hulladékgazdálkodás és a környezetvédelem ügyét is felvállaló tárca olyan feladatra vállalkozott, amelyre az elmúlt 30 évben más nem. A kezdetek bizakodásra adnak okot, mert az elmúlt fél évben sikerült olyan irányba elindulni, amely “más világot fog eredményezni” – fogalmazott.
Sipos Katalin természetvédelemért felelős helyettes államtitkár a kihívások közül kiemelte, hogy Magyarországon az erdők 41,5 százaléka élvez védettséget, a vágásos erdőgazdálkodás viszont 90 százalékot érint, a faanyag jelentős része tehát védett területről származik. Az előírásokat 2010 után többször is enyhítették, legutóbb az energiaválságra hivatkozva, noha vágáskor tönkremegy a mikroklíma és sérül az élővilág.
A szeptember 30-ával véget ért fakitermelési moratóriumra azért volt szükség, hogy az új tárcának legyen ideje áttekinteni a faanyaghasználat rendszerét. Idén kármérséklésre volt lehetőség, de hosszabb távon a minisztérium azt akarja elérni, hogy védett és Natura 2000-es erdő ne lehessen vágásterület, illetve csak nagyon kíméletes legyen a fakitermelés, az ellátásbiztonságot pedig a kevésbé értékes erdők biztosítsák – tette hozzá.
Ferencz Zoltán erdőkért felelős helyettes államtitkár jelentős eredménynek tekinti a szemléletváltást, de hozzátette, hogy a tárcának több évtizedes folyamatokat kell felülvizsgálnia, ha el akarja érni a céljait. Vannak például ma is olyan erdők, amelyek értékesek, mégsem élveznek semmilyen védettséget. Fakitermelés mindig volt és mindig lesz, de a vágásos üzemmód már 2027-ben vissza fog szorulni, a klímatörvény elfogadása után pedig az új erdőtörvény tervezete is elkészülhet – közölte.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaA Duna alacsony vízállása miatt veszélybe kerülhet Budapest ivóvízbázisa
-
Zöld Energia2 nap telt el a létrehozás ótaRiasztó eredményeket hozott a magyar napelemes rendszerek vizsgálata
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaFelborult a természetes egyensúly: a Balaton vízgyűjtője már több vizet veszít, mint amennyit nyer
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaEgy újabb figyelmeztető jel: teljesen eltűnt a Triglav-gleccser
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaMi történik, ha kiesik a hazai olajfinomítás közel fele? A Mol most visszaállította a teljes kapacitást
