Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Telepítsek most napelemet? Mire számítsak?

Létrehozva:

|

Korábban úgy tűnt, hogy novemberben elindulhat az újabb forduló, most viszont a felfüggesztésről döntöttek.

Tavaly év végén indult el az a napelemes és fűtéskorszerűsítési program, amelyben 100 százalékos támogatást adnak az alacsony jövedelmű háztartásoknak. A pályázat története eddig meglehetősen rögös, a kiírás óta többször módosítani kellett a szabályzatát, az elbírálásban pedig több hónapos a csúszás, ami az utóbbi idők drágulásának tükrében sokaknak kellemetlen. A programot eredetileg négy szakaszban, regionális bontásban bonyolították volna le, a fordulók számát viszont utóbb kettőre csökkentették. Az első ütem területtől függően januárban vagy februárban ért véget, a második pedig eredetileg szeptemberben vagy októberben kezdődött volna. A startot előbb tavaszra, utóbb pedig novemberre tolták.

A kormány most arról döntött, hogy felfüggesztik a pályázatot – számol be a Telex. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt hét csütörtökön jelentette be, hogy a hálózat nem bír el több csatlakozást, ezért a szükséges fejlesztések elvégzéséig megszüntetik a betáplálási kötelezettséget. Ez nagyon nehéz helyzetbe hozza a hazai piacot, a napelemes beruházások megtérülése például jelentősen megnőhet. Az újabb döntés további bonyodalmakhoz vezethet. A program szüneteltetése a „Tovább erősödik a magyar háztartások energiabiztonsága” címmel kiadott sajtóközleményből derült ki. Ebben azt írják, a pályázat második szakaszáról az uniós támogatások felhasználásáról szóló hivatalos megállapodást követően születik döntés, emellett arra is kitérnek, hogy megkezdődött a hálózat fejlesztése. A kormány szerint a friss döntéssel jelentősen egyszerűsítik és gyorsítják a telepítésekhez kapcsolódó eljárást.

Advertisement

A közleményben nem térnek ki rá, de azzal, hogy az új napelemek esetében felfüggesztik a betáplálást, vagyis csak helyi áramfelhasználást tesznek lehetővé, jelentősen nő a beruházások ára. Az energia tárolásához például akkumulátorra lehet szükség, ami rendkívül költséges megoldás. Steiner Attila, a Technológiai és Ipari Minisztérium államtitkára múlt héten jelentette be, hogy a kormány támogatni fogja a tárolók telepítését, ez összhangban van a feltételezett drágulással.

A betáplálás felfüggesztésével kapcsolatban konkrét szabályzat még nem jelent meg, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség (MNNSZ) mindesetre nem örül a döntésnek. A szervezet szerint a lakossági napelemes beruházások a szüneteltetéssel gyakorlatilag értelmetlenné válnak. Az MNNSZ-nél úgy látják, kivételt kellene tenni azon kis, otthoni napelemes rendszereknél, ahol a hálózat és transzformátorkörzet műszakilag alkalmas a csatlakozásra. Emellett javaslatot tettek arra is, hogy azoknál a háztartási kiserőműveknél, ahol a visszatáplálás lehetőségét nem kéri az igénylő, gyorsított eljárás keretében engedélyezzék a napelemes rendszer telepítését.

Advertisement

Zöldinfó

1 milliárd forintos uniós támogatást nyert az Agrárminisztérium a természetvédelem népszerűsítésére

1 milliárd forintos uniós forrásból újul meg a hazai természetvédelem kommunikációja és online felületei, valamint szakmai képzések is indulnak a nemzeti parkoknál.

Létrehozva:

|

Szerző:

Az Agrárminisztérium (AM) a KEHOP-4.3.0-VEKOP-15-2021-00005, “Magyarország természeti és táji örökségének megőrzése iránti széleskörű társadalmi elköteleződés kommunikációs feltételeinek megteremtése” című kiemelt projekt keretén belül 1 milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program “Természetvédelmi beruházások – infrastruktúra, kommunikáció” című pályázati felhívás keretében – közölte az AM pénteken az MTI-vel. A projekt megvalósítója, az AM természetvédelemért felelős államtitkársága állami szereplőként a természeti értékek bemutatását, népszerűsítését, a bemutatási módszerek fejlesztését tűzte ki célul. A projekt kivitelezése a tíz nemzeti park igazgatósággal (NPI), valamint a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft.-vel zajlik, és fő célja a hazai természetvédelem adta lehetőségek szélesebb körű társadalmi ismertségének növelése – írták.

A közlemény szerint az összehangolt ágazati kommunikáció egyik eleme az érintett szervezetek online felületeinek egységesítése és teljes megújítása, valamint az ehhez szükséges fizikai infrastruktúra beszerzése, telepítése és működtetése a fejlesztés eredményeként. A másik fő cél a projektben érintett szervezetek munkatársainak szakmai továbbképzése. A tizenegy kidolgozott képzési modul hiánypótló kompetenciák elsajátítását biztosítja a környezeti nevelésben és a külső és belső kommunikációban érintett munkatársaknak. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák