Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Természetvédelem és turizmus kéz a kézben: új beruházások az Őrségi Nemzeti Parkban

Új interaktív fogadóépület létesül az Őrségben.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Több mint 2,6 milliárd forintos uniós forrásból két kiemelt fejlesztés indul az Őrségi Nemzeti Parkban – írja az alternativenergia.hu. Szalafő-Pityerszeren egy új, interaktív fogadóépület segíti majd az Őrség páratlan élővilágának bemutatását, miközben a László-major és környezetének fejlesztésével a természetvédelmi gyepkezelés is tovább erősödik – jelentette be Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára a projektnyitó eseményen, Őriszentpéteren az agrártárca közleménye szerint. Az államtitkár hangsúlyozta, az Őrség kiemelt jelentőségű természetvédelmi Natura 2000 területe magyarországi viszonylatban különleges természeti adottságokkal rendelkezik. Ezért kezdődik el “Az Őrségi Nemzeti Park szeres településszerkezetéhez kapcsolódó természeti értékek bemutatása” című projekt is, 1,83 milliárd forint értékben. A modernizálás az Őrség leglátogatottabb bemutató helyszínén válik valóra, ahová évente 30-40 ezren látogatnak el – írták. A fejlesztés Szalafő településen, az Őrségi Nemzeti Park védett belterületén valósul meg. A beruházás helyszíne a Pityerszeren található egykori kavicsbánya területe, ahol egy kétszintes fogadóépület épül fel.

Az új létesítmény a jellegzetes szeres településszerkezethez kapcsolódó természeti értékeket mutatja be. A szemléletformálás jegyében egy mintegy 400 négyzetméteres, modern, interaktív kiállítótér kap helyet, amely élményszerű módon ismerteti meg a látogatókat a Natura 2000 területekhez kapcsolódó tudásanyaggal. A fogadóépülethez kapcsolódva parkolókat és elektromos töltőpontokat alakítanak ki – ismertette az államtitkár. A másik korszerűsítés “A természetvédelmi célú gyepkezelés infrastrukturális feltételeinek javítása az Őrségi Nemzeti Parkban” címmel, 790 millió forint értékben valósul meg. Megújul az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság vagyonkezelésében lévő területek természetvédelmi céllal történő kezeléséhez szükséges eszközök és gépek tárolására szolgáló gépszín a László-majorban.

A fejlesztés során lebontanak egy elavult géptárolót, amely helyén egy új természetgazdálkodási gépüzem épül, szociális helyiségekkel, gépszerelő műhellyel, mosóval és raktárakkal. A projekt közvetett eredményeként 1241 hektár gyep és 1032 hektár szántó területen természetvédelmi célú kezelés fog megvalósulni az új gépüzemben tárolt és karbantartott, hosszabb élettartamú gépekkel. Rácz András megjegyezte, hogy a magas természeti értékű gyepek kiterjedése visszaszorulóban van, amely hátterében a legeltetéses állattartás visszaesése és az erdőterületek természetes terjedése áll. Az igazgatóság ezért a vagyonkezelésében lévő gyepterületeket saját állatállománnyal kezeli. Éppen ezért különösen fontos és előremutató a most megvalósuló beruházás – tette hozzá az AM közleménye szerint.

Advertisement

Zöldinfó

Tovább bővül a szupergyors internet elérhetősége hazánkban

A Gigabit Magyarország Program a még nem megfelelően ellátott vidéki területekre juttatja el a korszerű szélessávú lefedettséget.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A korábbi fordulókban meg nem pályázott járásokra hamarosan újabb kör indul, amely 12,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással ösztönzi fejlesztésekre a távközlési szektor vállalatait – ismertette az alternativenergia.hu. A digitális szolgáltatásokhoz való hozzáférés a mindennapi élet alapfeltételévé vált. A Gigabit Magyarország Program új lehetőségeket teremt a helyi közösségek, vállalkozások és intézmények számára. A gigabitképes hálózatok elterjedése hozzájárul a települések versenyképességének erősítéséhez, a legmodernebb optikai technológia nyújtotta előnyök helyi hasznosításához, az 5G lefedettség növeléséhez. A minisztérium felidézte, hogy a már lezajlott első két ütemben 140 járásban tervezett hálózatfejlesztésekre nyertek el 81,6 milliárd forint támogatást az iparági vállalkozások.

A harmadik szakaszban 2026. április 17. és május 15. között várják majd a jelentkezéseket. A további 12,4 milliárd forintból 34 pályázható járásban megvalósuló korszerűsítésekre lehet állami hozzájárulást igényelni. Az első két szakasz projektjeinek legkésőbb 2028 végéig, a harmadik fordulóban nyertes fejlesztéseknek 2029 nyarára kell elkészülniük. A közlemény Solymár Károly Balázs infokommunikációért felelős államtitkárt idézte, aki elmondta: “2030-ig minden háztartásba el szeretnénk juttatni a legkorszerűbb, nagy sebességű internetkapcsolatot. A Gigabit Magyarország Program segítségével érdemben bővítjük a vezetékes szélessávú lefedettséget. Azon dolgozunk, hogy a támogatásból legalább 300 ezer, a távközlési cégek saját forrásból elvégzett fejlesztéseivel együtt pedig több mint 800 ezer magyar család, vállalkozás számára váljon elérhetővé a gigagyors internet. A korszerű hálózat kiépítésével a következő évtized kihívásaira készítjük fel a ma még lemaradásban lévő térségeket is.”

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák