Zöldinfó
Több millió facsemete és új erdők: így erősítik a zöldterületeket
A városi zöldinfrastruktúra kiemelt szerepet tölt be a klímavédelemben – mondta Zambó Péter, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért és földügyekért felelős államtitkára.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Az államtitkár hangsúlyozta, a városi és városközeli erdőket fel kell készíteni a következő évtizedek kihívásaira – ismertette az alternativenergia.hu. Ellenállóbbá kell tenni őket a klímaváltozás hatásaival szemben, erősíteni kell ökológiai stabilitásukat, és közben biztosítani kell, hogy a városban élők továbbra is biztonságosan, szabadon használhassák ezeket az erdőket. Ezt szolgálja az a mintaprogram, amelyet a két minisztérium együttműködésében Budapest mellett Sárváron, Balatonfüreden, Tatán és Kecskeméten indítottak el – tette hozzá Zambó Péter. Kifejtette: az állami erdészeti társaságok, a Soproni Egyetem Erdészeti Tudományos Intézetének szakemberei és városierdő-kezelési szakértők dolgoztak együtt minden helyszínen. Adatokat gyűjtöttek a termőhelyi adottságokról, modellezték azok várható változását, felmérték és rangsorolták az erdei ökoszisztéma szolgáltatásait. Ezekre az adatokra támaszkodva születtek meg a hagyományos erdőterveken túlmutató kezelési koncepciók, amelyek nemcsak a szakemberek számára szólnak, hanem az erdőt használó lakosságnak is bemutatják a városi erdők értékét.
Zambó Péter beszédében rávilágított arra is, hogy az erdőgazdálkodás hosszú távú, szakmai munkára épül, amelynek eredményei gyakran csak évtizedek múltán válnak láthatóvá, ezért a kiragadott képek és gyors ítéletek félrevezetők lehetnek. A magyar erdők állapota a korábbi és jelenlegi erdésznemzedékek felelős tevékenységét tükrözi, miközben az erdők egyszerre szolgálják a természetvédelmi, gazdasági és társadalmi igényeket. “Nemcsak az erdőben kell körülnézni. Otthon is. A faasztalon, az ajtóban, a tetőszerkezetben, a bútorokban, a papírban, a fából készült tárgyakban, a lobogó kandallótűzben. Mindezt a magyar erdők adják, és mindehhez egy egész ágazat munkája adja az alapot” – fogalmazott az államtitkár a közlemény szerint.
Hozzátette: itt, a budai hegyvidéken a most zajló erdőkezelési munkák az erdő egészségi állapotának javítását, a természetes megújulás segítését és az erdőlátogatók biztonságát szolgálják. A kőrispusztulás miatt kidőlt veszélyes fákat pótolják a programban egy olyan helyszínen, ahol évente egymillió látogató fordul meg. Zambó Péter hangsúlyozta, az Energiaügyi Minisztérium és az Agrárminisztérium együttműködésében évek óta átfogó erdőfejlesztési program zajlik. Ennek fő fókusza az erdőterület klímavédelmi szolgáltatásainak megőrzése és fejlesztése. Öt év alatt több mint 11 millió facsemetét ültettünk, és több mint kétezer hektár új erdő jött létre. De klímavédelmi kutatások, erdőállapot-monitoring rendszerek és erdőtűz-megelőzési fejlesztések is indultak – húzta alá Zambó Péter a tárca közleménye szerint.
A Pilisi Parkerdő közleményben ismertette, hogy Budapesten, a II. kerület Nyék-oldal erdejében az elmúlt 3 hónapban az Agrárminisztérium és az Energiaügyi Minisztérium támogatásával komplex, városierdő-szemléletű beavatkozásokat hajtottak végre. A Városierdő-fejlesztési Mintaprogram részeként a parkerdő szakemberei felmérték a kőrispusztulással sújtott területen az utak mentén álló faállományt és a látogatók biztonsága érdekében eltávolították a már veszélyessé vált vagy rövid időn belül várhatóan kidőlő fákat. A városierdő-kezelés egyben lehetőséget teremtett az erdő természetes megújulására is, a kőrisek alatt már jelen lévő hárs- és juharfajok megerősödésével hosszú távon stabilabb, változatosabb erdőszerkezet alakulhat ki – mutattak rá. Reinitz Gábor, a Pilisi Parkerdő vezérigazgatója a közleményben kiemelte: az alig 185 hektáros erdőtömbnek minden egyes hektárjára 6200 látogató jut egy évben, vagyis ezen a területen tízszer több látogató jelenik meg egy évben, mint ahány fa áll az erdőben.
Gondola Csaba, az Energiaügyi Minisztérium körforgásos gazdaságért és klímapolitikáért felelős államtitkára a közlemény szerint arra hívta fel a figyelmet, hogy a klímaváltozás elleni fellépés nem szavak kérdése, hanem a cselekvésé. Magyarország az elmúlt években az üvegházhatású gáz-kibocsátás csökkentésében az európai élvonalba került. Az 1990-es szinthez képest mintegy 50 százalékos csökkentést érte el az ország, és ebben az erdők szerepe megkerülhetetlen: évente a hazai kibocsátások mintegy 7 százalékát kötik meg – tájékoztatott az államtitkár.
Zöldinfó
Natura 2000 területek is érintettek a nagyszabású aggteleki beruházásban
Kiemelkedő természetvédelmi fejlesztés kezdődik az Aggteleki Tájegységben.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Több mint 1 milliárd forint értékben két nagyszabású természetvédelmi projektet indít az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program Plusz keretében – közölte az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint a tárca természetvédelemért felelős államtitkára a projektnyitó eseményen. A fejlesztéseknek köszönhetően jelentősen javul majd az erdőterületek természetességi állapota, valamint a gyepes élőhelyek kezeléséhez szükséges természetvédelmi infrastruktúra az Aggteleki Tájegységben – írja az alternativenergia.hu.
A közlemény szerint Rácz András a rendezvényen arra hívta fel a figyelmet, hogy az Aggteleki Nemzeti Parkot 1985-ben alapították Magyarország negyedik nemzeti parkjaként, és ma az ország egyik legjelentősebb természetvédelmi területe. Az igazgatóság vagyonkezelésében 13 ezer 622 hektár terület áll, amelyből több mint 11 ezer hektárt saját használatban kezelnek az Aggteleki és a Zempléni Tájegység területén. Az Aggteleki Tájegységben az erdőrészletek területe 4570 hektár, a saját kezelés aránya különösen magas, a területek több mint 96 százalékát az igazgatóság saját kezelésben hasznosítja, ezért magának kell gondoskodnia az infrastruktúráról is – mondta el beszédében az államtitkár.
Kifejtette: a nemzeti park a gyepes élőhelyekhez kapcsolódó, most induló projektre 565 millió forint, az erdőterületeket érintő fejlesztésre pedig 486 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott. Az előbbi beruházás az Aggteleki Tájegység erdőterületeinek természetességi állapotát javítja 1700 hektár területen, különös hangsúlyt fektetve a természetközeli erdőkezelési módszerek alkalmazására. A fejlesztések célja a természetes és természetközeli állapotú erdők megőrzése, valamint az egykorú, elegyetlen vagy idegen fafajokból álló erdők fokozatos átalakítása változatos szerkezetű, őshonos fajokból álló állományokká. A projekt során többek között idegenhonos fafajok visszaszorítása mintegy 259 hektáron, szálaló szerkezet kialakítását megalapozó beavatkozások közel 773 hektáron, valamint erdőterületek természetességi állapotának monitoringtevékenysége több mint 550 hektáron valósul meg.
A másik projekt az Aggteleki Tájegység gyepes élőhelyeinek megőrzését és rehabilitációját szolgálja. A fejlesztés közel 1500 hektár védett gyepterületet érint, amelyek jelentős része Natura 2000 oltalom alatt áll. A program célja a leromlott állapotú gyepek helyreállítása, a becserjésedés és más kedvezőtlen természetes folyamatok visszaszorítása, valamint a hagyományos tájhasználatnak megfelelő kezelés biztosítása – írták. Rácz András rámutatott, hogy a két fejlesztés együttesen járul hozzá ezen terület értékeinek hosszú távú megőrzéséhez. Az erdők és gyepek természetességi állapotának javítása erősíti a biológiai sokféleséget, javítja számos védett és közösségi jelentőségű faj élőhelyi feltételeit, és támogatja a Natura 2000 területek természetvédelmi célú kezelését. Ezek a beruházások nemcsak az élőhelyek megőrzését szolgálják, hanem a természetvédelmi szemléletformálást és a természeti értékek bemutatását is erősítik – hangsúlyozta az államtitkár a közlemény szerint.
-
Zöld Közlekedés2 nap telt el a létrehozás ótaElfelejthetjük az aprót: mostantól ingyenes a mobilos parkolás
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaÚj 360 fokos felvételek készülnek Magyarországon a Google Mapshez
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaÚj lehetőség a zártkertek megőrzésére és fejlesztésére
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaEgyre keresettebbek a zártkerti ingatlanok a vásárlók körében
-
Otthon5 nap telt el a létrehozás ótaKevesebb műanyag, jobb íz: így változtathat a vízfogyasztási szokásokon egy vízszűrő
