Zöldinfó
Több tengerparti város süllyedése gyorsabb, mint a tengerszint emelkedése
Számos tengerparti város gyorsabban süllyed, mint amennyire a tengerszint emelkedik állapította meg a szingapúri Nanyang Egyetem és a NASA közös kutatása.
A Nature Sustainability című tudományos lapban közzétett, műholdas felvételek segítségével készített és a világ legnagyobb városai közül 48-at vizsgáló tanulmánya 2014 és 2020 között elemezte a süllyedésüket – idézte a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő portál. Korábbi tanulmányok szerint a globális felmelegedés világszerte jégolvadáshoz vezet, ez pedig emeli a tengerek szintjét, fenyegetést jelentve számos tengerparti város számára. Sok város azonban más gonddal is küzd: a talajvíz és vagy a földgáz elvezetése miatt süllyed, az épületek óriási súlya alatt tömörödik a talaj. A többéves vizsgálat során azt figyelték meg, hogy minden városban – különböző mértékben – süllyedt a talaj, 44-ben pedig a süllyedés nagyobb mértékű volt a tengerszint emelkedésénél. Korábbi kutatások szerint a tengerek szintje az olvadó jégsapkák nyomán évente körülbelül 3,7 milliméterrel emelkedik, a most közzétett tanulmány pedig azt írja, hogy több város egyes részei évente 20 milliméterrel süllyednek. A kutatás Ho Si Minh-várost és Rio De Janeirót is említi, az elsőben a süllyedés 16,2 milliméter évente, az utóbbinál pedig azt jelentették, hogy – amennyiben nem hoznak megfelelő intézkedéseket – a város területének mintegy két négyzetkilométere kerülhet víz alá 2030-ra.
mti
Zöldinfó
Adócsökkentéssel mérsékelné az üzemanyagárakat a szerb kormány
Szerbia 20 százalékkal csökkentette az üzemanyagokra kivetett jövedéki adót.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Szerbia 20 százalékkal csökkentette az üzemanyagokra kivetett jövedéki adót annak érdekében, hogy mérsékelje a közel-keleti háború miatt a töltőállomásokon tapasztalható áremelkedést – közölte a szerb energiaügyi minisztérium. “Továbbra is meg fogjuk védeni az állampolgárokat és a gazdaságot” – hangsúlyozta Dubravka Djedovic Handanovic energiaügyi miniszter – ismertette az alternativenergia.hu. A közleményben nem szerepel, hogy az intézkedés meddig marad érvényben. A hazai piac védelme érdekében a szerb kormány hétfőn megtiltotta a kőolaj és a kőolajszármazékok exportját március 19-ig.
A következő hét nap során Szerbiában a benzinkutakon a benzin kiskereskedelmi ára 186 dinár (621 forint) lesz, míg a gázolaj literjéért 208 dinárt (695 forint) kell fizetni. “A dízel reális ára meghaladja a 226 dinárt (755 forint), a benziné pedig valahol 189 dinár (631 forint) körül van, ha a tőzsdei jegyzéseket és árakat nézzük. Ez a kőolaj világpiaci áremelkedésének következménye a közel-keleti konfliktus miatt” – mondta Dubravka Djedović Handanovic.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaPostán érkeznek a rezsistop-nyilatkozatok az áramfogyasztóknak
-
Zöldinfó1 nap telt el a létrehozás ótaÚj 360 fokos felvételek készülnek Magyarországon a Google Mapshez
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaÚj lehetőség a zártkertek megőrzésére és fejlesztésére
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaEgyre keresettebbek a zártkerti ingatlanok a vásárlók körében
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaÜzemanyagválság sújtja Kubát: az Air France is felfüggeszti járatait
