Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Uniós biztos: célirányos, korlátozott idejű támogatásokkal kell védeni a legkiszolgáltatottabb háztartásokat

Az egyre emelkedő élelmiszer- és energiaárak által sújtott háztartásokat célirányos, korlátozott idejű támogatásokkal kell védeni, a fosszilis üzemanyagok ágazatában az árplafon lehetővé tenné például, hogy az Európai Unióban finanszírozzák ezeket az intézkedéseket – jelentette ki Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság alelnöke kedden Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén.

Létrehozva:

|

Hozzátette, hogy az ágazat extraprofitadója is a nehéz helyzetbe került háztartások támogatását segítené elő. Mint mondta, az általános fiskális segítségnyújtás nem lehetne ennyire hatékony, mert az növelné az inflációt és az energiaárakat, és gyengítené a gazdaságot. Elmondta, hogy az Európai Központi Bank mindent megtesz az infláció leszorítása érdekében, de a tagállamoknak is hatékony adó-, illetve monetáris politikát kell kialakítaniuk. Dombrovskis szerint meg kell vizsgálnia az infláció okát az energiapiacon, csökkenteni kell az energiakeresletet, és növelni kell az alternatív ellátási forrásokat. Az Európai Bizottság e célból közös gázvásárlási platformot hozott létre, és növeli a megrendeléseket olyan megbízható beszállítóktól, mint Norvégia vagy az Egyesült Államok. Felhívta a figyelmet, hogy kedden a bizottság új intézkedéscsomagról tesz javaslatot a magas energiaárak kezelése és az ellátásbiztonság érdekében.

Gyürk András, a Fidesz EP-képviselője a vitához hozzászólva elmondta: Európa súlyos válságba jutott, ez brutális módon rezsiszámlákat, tönkrement iparágakat, létükért küzdő kisvállalkozásokat eredményezett. “Ennek oka a háború és az arra adott elhibázott válasz, azaz a rosszul megalkotott szankciós politika: ezért elviselhetetlenek ma az energiaárak” – emelte ki. A képviselő szerint a megoldás az Oroszország elleni uniós szankciók újragondolása, “mert az energiaellátás fizikai és nem ideológiai kérdés”. “Nem kockáztathatjuk Európa energiabiztonságát, nem sodorhatjuk veszélybe a munkahelyeket, olyan politikát kell folytatnunk, amely az emberek támogatását élvezi” – hangsúlyozta Gyürk. Mint mondta, a magyarországi nemzeti konzultáció a szankciókkal kapcsolatban ezt a célt szolgálja. Felhívta a figyelmet arra, hogy az egyre súlyosbodó válságból csak széles tagállami és társadalmi támogatottsággal lehet kilábalni, “ezért is elfogadhatatlan, hogy Brüsszel ebben a helyzetben 600 milliárd eurónyi forrást tart vissza”. “Most minden tagállamnak meg kell kapnia a neki járó forrásokat, hogy azok a lehető leghamarabb eljussanak a polgárokhoz” – nyomatékosította a fideszes EP-képviselő.

 

Advertisement

mti

Advertisement

Zöldinfó

Hogyan élhet együtt ember és erdő? Erre keres választ a MOME idei versenye

Az erdő és az ember kapcsolata áll a MOME idei kreatív pályázatának középpontjában.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Hatodik alkalommal hirdeti meg Ugrás a jövőbe című alkotópályázatát a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) a 7-10. osztályos diákok számára, az idei pályázat középpontjában az erdő és az ember kapcsolata áll – tájékoztatott az alternativenergia.hu. A közlemény szerint a szervezők olyan 2-5 fős csapatok jelentkezését várják, akik kreatív ötletekkel reagálnának a jövő kihívásaira. A pályaművek többféle formában – analóg, digitális vagy vegyes technikával – készülhetnek. A diákok grafikával, fotóval, kisfilmmel, animációval, termék- vagy szolgáltatástervvel, illetve akár építészeti koncepcióval is nevezhetnek. A pályázati kiírásban felhívták a figyelmet, hogy az erdők kulcsszerepet játszanak a Föld ökológiai egyensúlyában: oxigént termelnek, szén-dioxidot kötnek meg, élőhelyet biztosítanak és hozzájárulnak a klíma szabályozásához. A klímaváltozás idején azonban ezek az ökoszisztémák egyre nagyobb nyomás alatt állnak. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) adatai szerint világszerte évente mintegy 10,9 millió hektár erdőt irtanak ki. A pályázat arra keresi a választ, hogyan élhet együtt az ember és az erdő valóban fenntartható módon, és milyen szerepe lehet a jövőben az erdők megóvásában.

A sajtóanyag szerint az idén hatéves pályázat célja, hogy a felnövekvő generációknak lehetőséget teremtsen pozitív módon szembenézni globális kihívásokkal. “A verseny közös gondolkodásra hív a klímavédelem, szegénység és más hasonló, mindenütt jelen lévő problémák kapcsán. Egy olyan edukációs folyamatba kapcsolja be a diákokat, amely során elsajátítják a designgondolkodás alapjait, s amelynek eredményeképp tudatosabban láthatják a jövő problémáit – és a felelősséget is, amellyel a Földért tartozunk” – írták a szervezők.

A regisztrált csapatok online felkészítő alkalmakon kapnak segítséget az első fordulós pályamunkák elkészítéséhez. A második fordulóba jutó csapatok a MOME oktatóinak mentorálásával többhetes intenzív felkészítő folyamatban vesznek részt, amelynek során skicc- és makettworkshopokon, valamint egy intenzív műhelyhéten dolgoznak tovább ötleteiken. A döntőbe jutó tíz csapat mindegyike mentorációban részesül, a győztesek pedig a MOME és partnerei által felajánlott kulturális programokra szóló jegyeket és digitális eszközöket kapnak – olvasható az MTI-hez eljuttatott dokumentumban.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák