Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Uniós biztos: előfordulhat áramkimaradás az EU-ban télen

Előfordulhat áramkimaradás az Európai Unióban télen az energiaválság és Oroszország Ukrajna elleni háborújának következtében – mondta az Európai Bizottság humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős tagja egy keddi német lapinterjúban.

Létrehozva:

|

Janez Lenarcic a Madsack médiacsoporthoz tartozó regionális lapok közös szerkesztőségének (RediaktionsNetzwerk Deutschland – RND) elmondta, hogy a koronavírus-világjárványnak az az egyik tanulsága, hogy nem akkor kell elkezdeni a válságkezelést, amikor beüt a krízis, ezért a bizottság igyekszik előre jelezni a jövőbeli válságokat. Ebben “meglehetősen sikeresek voltunk, hiszen már a háború előtt felkészültünk a vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris veszélyhelyzetekre”, amit az is jelez, hogy az EU ötmillió kálium-jódid tablettát tudott adományozni Ukrajnának a veszélyeztetett atomerőművek körüli lakosság ellátására – fejtette ki a pártoktól független szlovén szakember. Arra a kérdésre, hogy szükség lehet-e az EU polgári védelmi mechanizmusának beindítására az energiaválság miatt, azt mondta, hogy ez “nagyon is lehetséges”, és a bizottság már dolgozik is a műveletek előkészítésén, méghozzá két lehetséges “forgatókönyv” alapján.

Az egyik lehetséges eset, hogy csak egy vagy néhány tagállamot érint egy kisebb esemény, például áramkimaradás. Ekkor a társállamok a bizottság közreműködésével láthatják el a segítségre szoruló országot áramtermelő berendezésekkel, ahogyan a természeti katasztrófák esetén. A másik lehetséges eset, hogy egyszerre sok ország kerül szorult helyzetbe, és így nem marad elég erő egymás megsegítésére. Ebben az esetben a bizottság a saját vészhelyzeti készleteinek mozgósításával képes lenne kielégíteni az igényeket – fejtette ki Janez Lenarcic. Szerinte az uniós bürokrácia nem menne a gyorsaság rovására. Ezt mutatja, hogy 2021 végén egyszerre, ugyanazon a napon támogatták generátorokkal és üzemanyaggal a földrengéssel sújtott Horvátországot és Szlovéniát, ahol hóvihar rongálta meg az elektromos hálózatot. Voltak olyan esetek is, amikor több napon vagy héten keresztül nyújtott segítséget Brüsszel az EU polgári védelmi mechanizmusán keresztül, így például az idén nyáron a németországi Harz-hegységben kitört erdőtüzek elleni küzdelemhez tűzoltó repülőgépeket biztosítottak, amelyeket több százszor vetettek be a német hatóságok támogatására – mondta az uniós biztos.

 

Advertisement

mti

Advertisement

Zöldinfó

Adócsökkentéssel mérsékelné az üzemanyagárakat a szerb kormány

Szerbia 20 százalékkal csökkentette az üzemanyagokra kivetett jövedéki adót.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Szerbia 20 százalékkal csökkentette az üzemanyagokra kivetett jövedéki adót annak érdekében, hogy mérsékelje a közel-keleti háború miatt a töltőállomásokon tapasztalható áremelkedést – közölte a szerb energiaügyi minisztérium. “Továbbra is meg fogjuk védeni az állampolgárokat és a gazdaságot” – hangsúlyozta Dubravka Djedovic Handanovic energiaügyi miniszter – ismertette az alternativenergia.hu. A közleményben nem szerepel, hogy az intézkedés meddig marad érvényben. A hazai piac védelme érdekében a szerb kormány hétfőn megtiltotta a kőolaj és a kőolajszármazékok exportját március 19-ig.

A következő hét nap során Szerbiában a benzinkutakon a benzin kiskereskedelmi ára 186 dinár (621 forint) lesz, míg a gázolaj literjéért 208 dinárt (695 forint) kell fizetni. “A dízel reális ára meghaladja a 226 dinárt (755 forint), a benziné pedig valahol 189 dinár (631 forint) körül van, ha a tőzsdei jegyzéseket és árakat nézzük. Ez a kőolaj világpiaci áremelkedésének következménye a közel-keleti konfliktus miatt” – mondta Dubravka Djedović Handanovic.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák