Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Világelsők lettünk napenergiában – de jönnek a kihívások, indul az energiatárolási program

A legutóbbi kihívások közepette is biztonságban van a hazai fogyasztók energiaellátása.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Lantos Csaba kiemelte, hogy 2021 óta töretlenül nő a belföldön előállított energia mennyisége – írja az alternativenergia.hu. Magyarország kőolaj-kitermelése tavaly húsz év után először múlta felül az 1 millió tonnát és 2025 ebből a szempontból az évszázad legerősebb éve lehet. A miniszter elmondta, földgázból 2024-ben mintegy 1,9 milliárd köbmétert nyertek ki a hazai mezőkből. Ez a mennyiség a teljes felhasználás több mint ötödét jelenti, illetve a lakossági igények közel kétharmadának feleltethető meg. Az Energiaügyi Minisztérium a múlt ősszel öt év szünet után hirdetett meg újra bányászati koncessziókat. A megkötött koncessziós szerződések alapján hat helyszínen kezdődik meg a szénhidrogének kutatása: Buzsák, Csongrád, Hatvan, Kiskőrös, Kiskunhalas és Tamási térségében – ismertette. Szólt arról, hogy a Jedlik Ányos Energetikai Programban minden eddiginél nagyobb forrással segítik a geotermia hazai elterjedését, annak érdekében, hogy 2030-ra megduplázzák, a 6,4 petajoule bázisérték kétszeresére növeljék a hazai felhasználást.

Hozzátette, a számítások szerint a következő évtized elejére 6,5 százalékról 25-30 százalékra emelkedhet a geotermikus energia részesedése a teljes hőtermelésből. Az új hasznosítások 2035-ig összesen 1-1,2 milliárd köbméter földgázt válthatnak ki. A miniszter elmondta, világelsők lettünk tavaly abban, hogy az itthon előállított elektromos áram 25 százalékát napelemekkel állítottuk elő. Ennek hátránya is van, amikor túltermelés van, negatív tartományba kerül az áram ára. A következő időszak fontos programja az elektromos energia tárolása lesz. Lantos Csaba kiemelte, hogy a hazai bányászat előtt számos lehetőség nyílhat meg a jövőben, az állam és a piaci szereplők kutatásokon belüli együttműködésére alapozva. Ehhez a bányatörvény módosításával, a feltáró kutatás jogintézményének bevezetésével teremtették meg a jogi kereteket.

A miniszter köszöntője végén elismeréseket adott át az ágazat dolgozóinak, illetve az ünnepségen több bányászszervezettel, valamint az önkormányzat vezetőivel közösen koszorút helyezett el az 1919. szeptember 6-án eldördült tatabányai csendőrsortűz áldozataira emlékezve a Vértanúk terén található Bányász Emlékműnél. A több halálos áldozatot követelő sortűz emlékére 1951 óta tartják országosan szeptember 6-án a bányásznapot.

Advertisement

Zöldinfó

Egyre több bolt csatlakozik: új lendületet kap a visszaváltás vidéken is

Újabb rekordokat ért el az italcsomagolás visszaváltási rendszer.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Hárommilliárd palack, doboz és üveg került vissza a körforgásba a MOHU REpont rendszerén keresztül alig több mint másfél év alatt, ez meghaladja a társaság várakozásait és a nemzetközi tapasztalatokat is – közölte az alternativenergia.hu. Az első hat hónapban Magyarországon rekordszintre, 80 százalék fölé emelkedett a visszaváltási arány. A napi visszaváltás átlagos darabszáma 8-10 millió, de a nyáron egyes napokon a 15 milliót is meghaladta ez a szám. A tájékoztatás szerint 12 órás nyitvatartási időre vetítve másodpercenként átlagosan 200 darab a teljesítmény. A vásárlók 120 milliárd forint értékben igényeltek levásárolható utalványt a REpontokon.

A napi átlag alapján a MOHU partnereinek országszerte átlagosan 50 automatát kell üríteniük percenként. Az italcsomagolások visszaváltása nem csupán a környezet védelme szempontjából fontos, de gazdasági haszonnal is jár a kiskereskedelmi partnerek számára. A visszaváltások után kifizetett kezelési díj már meghaladta a 20 milliárd forintot a rendszer indulása óta. A tájékoztatás szerint az országszerte már mintegy 5 ezer helyszínen vehető igénybe a REpont-szolgáltatás. A MOHU célja a hálózat további bővítése, elsősorban a kistelepülések, kisboltok támogatása, valamint független visszaváltási pontok létrehozása vállalkozói közreműködéssel. Ezért a kisebb boltok, és az önkéntes csatlakozó partnerek számára szeptembertől a korábbinál jóval magasabb – több mint kétszeres – kezelési díjat fizet a MOHU.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák