Kapcsolatfelvétel

Zöld Közlekedés

Zöld rendszámú járművek árasztják el a vállalati flottákat

A hazai vállalkozások már több mint 4200 elektromos autó beszerzéséhez kaptak állami támogatást a 30 milliárd forintos keretösszegű pályázatból, amelynek eddigi legnagyobb nyertese a kínai BYD lett.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A hazai gazdasági társaságokat az autóflottáik korszerűsítésében segítő, 30 milliárd forintos keretösszegű népszerű programban mostanáig több mint 4200 elektromos gépkocsi megvásárlásához fizettek ki összesen 16,5 milliárd forintot – írja az alternativenergia.hu. A legkeresettebb márka, a BYD termékeiből már több mint ezer darab beszerzéséhez kapták kézhez a támogatást a nyertesek – tette közzé az Energiaügyi Minisztérium (EM) a Facebook-oldalán. A bejegyzésben a tárca felidézte: a programban egy elektromos meghajtású személyautó, tehergépjármű vagy kisbusz megvételét 2,8-4 millió forinttal ösztönzi az állam. Egy vállalkozás legfeljebb 16 tiszta és csendes gépkocsit vásárolhat összesen akár 64 millió forint kormányzati hozzájárulással. A kifizetésig már közel 3800 cég jutott el, ebben a körben a leggyakrabban szereplő márka a BYD, 1008 darabbal. A rangsor első öt helyére a Tesla (822), a Volvo (352), a Hyundai (281) és a Nissan (180) fért még oda. A beérkezett kérelmek alapján is a kínai gyártó vezet 1707 egységgel, ezt követi sorrendben a Tesla (1346), a Hyundai (624), a Volvo (526) és a Kia (389). A nagy amerikai vetélytárs a típusok különversenyével vigasztalódhat: az összes igénylést és a lezárt projekteket tekintve is a Tesla Model Y áll az élen (866 és 502 darabbal) – ismertette az EM.

A tisztán elektromos járműállomány 2020 eleje óta a tízszeresére nőtt Magyarországon. A decemberig meghosszabbított pályázati lehetőségnek is köszönhető, hogy 2025 tavaszi hónapjaiban minden korábbinál több klímabarát gépkocsi kapott zöld rendszámot – hangsúlyozta a tárca. A közösségi közlekedésben a Zöld Busz Program jóvoltából jelennek meg egyre nagyobb számban a környezetkímélő autóbuszok. Idén hat vidéki városban, Balatonfüreden, Hajdúszoboszlón, Keszthelyen, Komáromban, Komlón és Tatán összesen húsz Ikarus 120e áll forgalomba – olvasható a bejegyzésben.

Advertisement

Zöld Közlekedés

Elektromos buszokra cserélik a teljes flottát Kaposváron

Kaposvár lesz az első város Magyarországon, ahol 100 százalékban elektromos járművekkel biztosítják a tömegközlekedést, és az első, ahol önvezető autóbusz jár.

Létrehozva:

|

Szerző:

Még nem késő pályázni a 2,5 millió forintos állami energiatároló támogatásra! Kattintson ide! (x)

Gelencsér Attila Kaposvár közösségi közlekedésének 15 milliárd forintos fejlesztésére, azon belül 42 elektromos autóbusz beszerzésére és az ahhoz kapcsolódó beruházásokra vonatkozó kormányzati támogatási szerződés aláírását követő sajtóeseményen közölte – írja az alternativenergia.hu. Csepreghy Nándor, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) parlamenti államtitkára azt hangsúlyozta, hogy Magyarország két világ találkozásánál, két világ metszéspontjánál fekszik, és akkor tud fejlődni azon túl, ha békét és prosperitást garantál az állampolgárainak, az ott működő cégeknek, ha kihasználja ezen világok találkozási pontjában rejlő lehetőséget, ez pedig a közlekedésen keresztül érhető el.

A közlekedés biztosítja a társadalmi mobilitást, a munkába, oktatási intézménybe jutás lehetőségét – tette hozzá. A 25 megyei jogú városból 22-t “bekötöttek” a kétszer kétsávos hálózatba, és amíg 16 évvel ezelőtt még csak három, ma már 11 autópályán haladva lehet eljutni az országhatárig, mindez nemcsak a Magyarországon belüli mobilitást, hanem a tranzitforgalmat is jelentősen támogatja – tette hozzá. Az államtitkár kitért arra, hogy ezer településen teremtették meg, illetve bővítették a közösségi közlekedés lehetőségét, a tarifareformmal bevezetett ország- és vármegyebérletekkel európai összehasonlításban is nagyon olcsóvá tették az utazást.

A MÁV-csoport két év alatt ezer új, magyar gyártású autóbuszt vásárol, és új megállapodásokat köt vidéki településekkel a helyi és a helyközi közlekedés összehangolására, az egyre nagyobb átjárhatóság, a hatékonyság fokozása érdekében – fűzte hozzá. Csepreghy Nándor a vasúti közlekedésről azt mondta, 100 új, vagy “új típusú” mozdonnyal jelentősen növelték a MÁV “menetrendszerűségét”, amely meghaladja a 85 százalékot, a fennmaradó 15 százalékban érintett utasoknak visszatérítik a jegyár felét 20 percnél nagyobb késés esetén.

Advertisement

A következő hetekben megindul a személyszállítás a rendszerváltás utáni legnagyobb vasúti beruházás eredményeként épült Budapest-Belgrád vonalon, amelyen a magyar fővárosból kevesebb, mint három és fél óra alatt el lehet jutni a szerb fővárosba, készül a budapesti központokat elkerülő, a vidéki árumozgatást támogató déli körvasút projekt, ambicionálják a vasúti áruforgalom kelet-nyugati irányú átjárhatóságát biztosító V0-s tervet, mindezek mellett megpróbálják tehermentesíteni azt a 130 ezer kilométernyi közúthálózatot, amelynek felújítása a következő évek egyik legfontosabb feladata lesz – mutatott rá.

Az államtitkár Kaposvárról szólva megjegyezte, hogy a városvezetés fejlesztési tervei sokszor megelőzik a korukat. Utalt arra, ilyen volt a sűrítettgáz-üzemű helyi járatú autóbuszok beszerzése 2015-ben, ilyen ma a teljes autóbuszflotta lecserélése elektromos járművekre. Bár ezek a projektek nem olcsók, irányt mutatnak és párhuzamba állíthatók a kormányzat politikájával, amelynek az a törekvése, hogy az emberek Budapesten kívül is megfelelő életminőségben éljenek, ugyanolyan lehetőségeket nyújtsanak számukra, mint a fővárosban vagy az agglomerációjában élőknek – közölte

Advertisement

Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere beszámolt arról, hogy a támogatási szerződésnek köszönhetően a város a már használatban lévő két elektromos autóbusza mellé 11 csuklós, 23 szóló, 6 midi, és 2 önvezető buszt vásárol, valamint 30 elektromos töltőt, 20 korszerű utastájékoztatóval felszerelt úgynevezett okosbuszmegállót épít, valamint elektronikus jegyrendszert vezet be. Az autóbuszok közül 15 már idén júniusban megérkezik, a flotta jövő tavaszra lesz teljes, ezzel Kaposvár lesz az első város Magyarországon, ahol 100 százalékban elektromos járművekkel biztosítják a tömegközlekedést, és ugyancsak az első, ahol önvezető autóbusz jár – emelte ki.

A településvezető kitért arra, hogy terveik szerint Kaposvár fenntartható modellváros lesz, modell a magyar és a hasonló gondokkal küzdő európai településeknek is, ennek alapja az energiahatékonyság és a fenntartható közlekedés. A több mint 10 évvel ezelőtt vásárolt, sűrítettgáz-üzemű buszokat felváltó új járműflottával csökken a városban a károsanyag-kibocsátás, mérséklődik a helyi tömegközlekedés évi 1,1 milliárd forintos vesztesége, és nő a szolgáltatás színvonala a járatok sűrítésével, és azzal, hogy a midibuszok olyan utcákba is eljutnak, ahová a régebbi járművek nem tudtak – hangsúlyozta a polgármester.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák