Kapcsolatfelvétel

Zöld Energia

40 milliárd forintos pályázat indul biogázra: kisvállalkozások is nagyot szakíthatnak!

Októbertől igényelhető a 40 milliárd forintos támogatás biogáz és biometán előállítására.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A Jedlik Ányos Energetikai Programban októbertől igényelhető a 40 milliárd forintos támogatás biogáz és biometán előállítására – hívta fel a figyelmet közleményében az alternativenergia.hu. Mint kiemelték a végleges felhívás most keddtől olvasható, a pályázatok benyújtására megfelelő felkészülési idővel 2025. október 28-tól lesz lehetőség. Ismertették: az Energiaügyi Minisztérium a biogáz és biometán előállító kapacitások építéséhez, bővítéséhez kínál támogatást a hazai vállalatok számára. A teljes keretösszegből 18 milliárd forintot kisméretű üzemek létesítésére, korszerűsítésére különítenek el, elsősorban a zöldenergia saját célú termelését elősegítve. Felidézték a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) tavaszi jelentését, amely szerint a biogázok fenntartható termelési potenciálja a globális földgázigény negyedének feleltethető meg. A kormány arra törekszik, hogy a hazai szükségletek lehető legnagyobb részét belföldi és tiszta forrásokból fedezze. A tendencia kedvező, hiszen 2021-től folyamatosan növelni tudták az idehaza megtermelt energia mennyiségét. A hazai adottságok a megújulók terén a napenergián és földhőn túl a biogáz, biometán alkalmazására a legkedvezőbbek. Az Energiaügyi Minisztérium az áram, hőenergia és üzemanyag célú felhasználás növelésével, a földgáz kiváltásával segíti elő a zöld átállást a molekulák terén is – hangsúlyozta a közlemény.

Magyarországon évente mintegy 200 millió köbméter biogázt termelnek, 2030-ra enne háromszorosa a cél. A biometán előállításában a várakozások szerint a következő évtized elejére 184 millió köbméteres szint érhető el. A kisebb termelőknek leginkább abban érdemes gondolkodniuk, hogy fogyasztásuk minél nagyobb hányadát biztosítsák saját eszközzel, helyben a zöldenergiával. Biometán előállítására főként a legnagyobb üzemek specializálódhatnak, hiszen a biogáz tisztításának költséghatékonysága a feldolgozott mennyiséggel arányosan javul – mutatott rá az EM. A Jedlik Ányos Energetikai Programban 2025. október 28-tól 40 milliárd forint támogatás válik elérhetővé az alapanyagok gyűjtésétől a maradékanyagok, melléktermékek további hasznosításáig az egész folyamatot lefedő beruházásokra, eszközbeszerzésekre.

A teljes forrásmennyiségből 18 milliárd forintot az óránként 500 köbméternél kevesebb nyers biogázt termelő üzemek számára tartanak fenn. Nagy létesítmények fejlesztése az elkülönített keretből csak akkor támogatható, ha azt a kisebb gyártók igényei nem merítik ki teljesen – részletezte a közlemény. A nagyvállalatok a beruházási érték kevesebb mint felét, a mikro- és kisvállalkozások közel kétharmadát hívhatják le vissza nem térítendő forrásként. Pályázatonként fő szabály szerint 200 millió forinttól 5 milliárd forintig igényelhető támogatás. Kisméretű üzemek korszerűsítésénél az alsó és felső határérték 100 millió és 800 millió forint. A várhatóan 15-30 támogatott fejlesztés megvalósításának határideje egységesen 2028 vége. A környezeti fenntarthatóság és körkörös gazdálkodás jegyében a biológiai végterméknek talajerő utánpótló anyagként a mezőgazdaságban kell hasznosulnia – tették hozzá.

Advertisement

A közleményben Steiner Attila, az EM energetikáért felelős államtitkára kiemelte: “a Jedlik Ányos Energetikai Programban támogatott fejlesztések csökkentik a magyar vállalkozások rezsikiadásait, ezzel javítják versenyhelyzetüket. Jelenleg is elérhető a távhőrendszerek zöldítését szolgáló pályázat és hamarosan élesedik az energetikai kutatás-fejlesztést ösztönző kiírás. A kistelepülési önkormányzatok szeptember végéig jelentkezhetnek vissza nem térítendő forrásra a helyi közvilágítás korszerűsítéséhez. A már meghirdetett programelemekre eddig beérkezett igények együttesen meghaladták a 128 milliárd forintot. A folytatásban további lehetőségek nyílnak meg például az ipari energiatárolók telepítésére vagy a földhő fokozott hasznosítására” – sorolta az államtitkár. Hozzátette: “a sokszínű programcsomag kedvező fogadtatásának köszönhetően a zöldenergia egyre nagyobb szerepet tölthet be az energiaszuverenitás és ellátásbiztonság megerősítésében”.

Advertisement

Zöld Energia

Az energiaközösségek segíthetnék a megújuló energia terjedését, de sok a akadály

Jogi és technikai akadályok lassítják az energiaközösségek terjedését az EU-ban.

Létrehozva:

|

Szerző:

Még nem késő pályázni a 2,5 millió forintos állami energiatároló támogatásra! Kattintson ide! (x)

Az Európai Unió által szorgalmazott energiaközösségek fejlődését jogi és technikai akadályok hátráltatják, ezért a kezdeményezés eddigi eredményei jelentősen elmaradnak a várakozásoktól – írja az alternativenergia.hu. A luxemburgi testület jelentése szerint jelenleg kevés energiaközösség működik az EU-ban, így hozzájárulásuk a megújulóenergia-termeléshez nem számottevő. A projektek előrehaladását a pontatlan uniós iránymutatások, a hálózati csatlakozások késedelme, valamint az energiatárolási megoldásokat ösztönző intézkedések hiánya is akadályozza. Az energiaközösség olyan jogi struktúra, amely lehetővé teszi a polgárok, a helyi önkormányzatok és a kisvállalkozások számára, hogy együtt termeljenek, kezeljenek, osszanak meg és fogyasszanak energiát. Ilyen lehet például a közös tetőre telepített napelem vagy közösségi tulajdonban lévő szélturbina, amely egy település vagy városrész energiaellátásához járul hozzá.

Az ilyen projektek több milliárd euró értékű uniós támogatásra jogosultak, és az EU szerint fontos szerepet játszhatnak az éghajlat- és energiapolitikai célok elérésében. A korábbi becslések szerint 2030-ra az energiaközösségek állíthatnák elő Európa szélenergia-kapacitásának 17 százalékát, a napenergia-kapacitásnak pedig 21 százalékát. A számvevők szerint azonban ezek az előrejelzések túlzottan optimistának bizonyultak, részben azért, mert nem alakul elegendő energiaközösség. “Miközben az unió minden erejével igyekszik elérni éghajlat- és energiapolitikai céljait, a polgárok általi energiatermelés továbbra is meggyőző ötletnek tűnik. Elméletileg ideális, de a gyakorlatban nehézségekbe ütközik” – mondta Joao Leao, a jelentésért felelős számvevő.

Hozzátette, az EU feladata most az, hogy lebontsa a jogi és technikai akadályokat, hogy a kezdeményezések a gyakorlatban is eredményeket hozhassanak. Uniós célkitűzés volt, hogy 2025-re minden 10 ezer főnél népesebb településen legalább egy megújulóenergia-alapú energiaközösség jöjjön létre. Az Európai Bizottság azonban eddig nem készített beszámolót e cél teljesüléséről, a számvevők által összegyűjtött adatok pedig arra utalnak, hogy az EU nagy valószínűséggel nem érte el ezt a célt.

Advertisement

A jelentés rámutat arra is, hogy a nem kellően egyértelmű uniós fogalommeghatározások jogbizonytalanságot okoznak. Nem világos például, hogy pontosan mi minősül energiaközösségnek, miként kell azokat megszervezni, hogyan kell megosztani a megtermelt villamos energiát, illetve miként értékesíthető a többlet. Ez elriaszthatja a polgárokat a részvételtől, akadályozhatja az új kezdeményezések létrehozását. A probléma különösen a társasházak esetében jelentkezik, ahol – az uniós lakosság közel felének otthonában – egy új jogi személy létrehozása a meglévő lakástulajdonosi társulások mellett sokak számára további bürokratikus terhet jelenthet.

A számvevőszék szerint az energiaközösségek fejlődését a villamosenergia-hálózat túlterheltsége miatt késlekedő vagy elutasított csatlakozások is hátráltatják. Emellett gondot okoz, hogy a megújulóenergia-termelés és a fogyasztás időben gyakran nem esik egybe: a napelemek például jellemzően dél körül termelik a legtöbb energiát, miközben a háztartások energiaigénye inkább kora reggel és este nő meg. A jelentés szerint az energiatárolási megoldások – amelyek segíthetnek a kereslet és a kínálat kiegyensúlyozásában és a hálózati terhelés csökkentésében – kulcsszerepet játszhatnának a projektek sikerében. Az Európai Bizottság azonban nem kezelte prioritásként az energiaközösségek ilyen jellegű támogatását.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák