Kapcsolatfelvétel

Zöld Energia

Már idén véget érhet a napelemstop

Lantos Csaba energiaügyi minisztert szerint akár már idén ismét lehetőség adódhat az új napelemek hálózati betáplálására.

Létrehozva:

|

Lantos Csaba a Mandinernek adott interjúban a lakossági napelemes hálózati betáplálási stopról is beszélt – számol be a Portfolio. Az energiaügyi miniszter szerint jelenleg azon dolgoznak, hogy felülvizsgálják, hol és milyen ütemezésben lehet finomhangolni, fokozatosan feloldani az ideiglenes korlátozást. Mint ismert, a kormány tavaly októberben bejelentette, hogy a hálózat elmaradottsága miatt átmenetileg megtiltja az újonnan kiépített napelemes rendszerek hálózatba történő betáplálását. Ez hidegzuhanyként érte a piacot, a döntés következtében sok esetben beláthatatlanná vált a megtérülés ideje. Lantos Csaba szerint túl gyors volt a napelemek terjedése, emiatt volt szükség a korlátozásra. Mint elmondta, nagyjából 100 ezer olyan háztartás van, amely még az október végi határidő előtt benyújtotta a csatlakozási kérelmet, ezek az otthonok élhetnek a betáplálás lehetőségével. A miniszter kiemelte, betáplálás nélkül jelenleg is lehet telepíteni, ipari méretű erőműből pedig további 5 gigawattra van kiadott engedély.

„Nincs tehát általános leállás, a hálózatot viszont valóban fejleszteni kell ahhoz, hogy lépést tudjon tartani a tömegesen megjelenő új kapacitásokkal. Most azon dolgozunk, hogy felülvizsgáljuk, hol és milyen ütemezésben lehet finomhangolni, fokozatosan feloldani az ideiglenes korlátozást” – jelentette ki. Lantos Csaba újságírói kérdésre elárulta, akár már idén érkezhetnek új igények a betáplálásra.

A kormány egyébként a tavaly év végén leadott helyreállítási tervben azt vállalta az Európai Bizottság felé, hogy legkésőbb 2024 nyarán beszünteti a stopot. Lantos Csaba bejelentése alapján már korábban feloldhatják a korlátozást, addig azonban el kell végezni a már említett 100 ezer kérelmező csatlakozását, valamint a hálózatot is fejleszteni kell.

Advertisement

Az interjúban a miniszter sok más témát is érintett, többek között az orosz gázhelyzetről, a cseppfolyósított földgázról, valamint a naperőművek terjedési kilátásairól és az exportlehetőségekről is beszélt.

Advertisement

Zöld Energia

70 MW-os napelempark és 80 MWh-s energiatároló állt üzembe Hódmezővásárhelyen

Elkészült a Solar Markt hibrid erőműve Hódmezővásárhelyen.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Megkezdte működését a Solar Markt csoport 70 megawattos csúcsteljesítményű napelemparkból és 80 megawattórás energiatárolóból álló hibrid erőműve Hódmezővásárhelyen – tájékoztatta a vállalkozás az MTI-t. A közlemény szerint a támogatás nélkül, piaci alapon, mintegy 28 milliárd forintból megvalósuló beruházás a vállalat 140 megawatt összteljesítményű dekarbonizációs portfóliójának része – írja az alternativenergia.hu.

A közleményben idézték Mécs Imrét, a Solar Markt csoport elnökét, aki úgy fogalmazott, “a hódmezővásárhelyi beruházás egyszerre szolgálja a hazai dekarbonizációt, az energiafüggetlenség erősítését és a villamosenergia-hálózat rugalmasságának növelését. A kiemelkedően magas hatásfokú naperőmű és a hozzá kapcsolódó akkumulátoros energiatároló együtt olyan korszerű energetikai rendszert alkot, amely a megújuló energia hatékonyabb hasznosítását, a termelési ingadozások kiegyenlítését és a vállalati zöldenergia-ellátás bővítését is támogatja”.

A 80 MWh-s tárolókapacitás lehetővé teszi a déli termelési csúcsok helyben történő tárolását, tehermentesítve a regionális elosztóhálózatot és a MAVIR átviteli hálózatát. Az erőmű az akkumulátoros háttér révén képes másodperces alapú rendszerszintű kiegyenlítő szolgáltatásokat nyújtani a MAVIR számára, növelve ezzel a hálózat stabilitását. A tárolt villamos energiát a rendszer akkor táplálja be, amikor a hálózati terhelés és a piaci igény a legmagasabb – így az esti csúcsidőszakban -, közvetlenül csökkentve az országos importfüggőséget és a fosszilis erőművek szükségességét – közölték.

Advertisement

A Hódmezővásárhely határában, 86,6 hektáros területen csaknem 98 ezer nagy hatásfokú monokristályos napelempanelt helyeztek üzembe. A hálózati csatlakozást 40,32 MVA teljesítményű transzformátorállomás biztosítja. Az energiatároló rendszer nyolc dedikált blokkból áll, amelyek összesen 40 MW teljesítmény és 80 MWh kapacitás leadására képesek. A rendszer a teljes tárolt energiamennyiséget szükség esetén két óra alatt képes a hálózatba táplálni, hatékonyan kisimítva a termelési ingadozásokat – ismertették a beruházás technikai részleteit.

A fizikai tárolókapacitást a kínai Sungrow technológiája biztosítja, az E.ON felel a villamosenergia-piaci és hálózati menetrendezés automatizált kereskedelmi optimalizációjáért, a San Franciscó-i székhelyű tőzsdei vállalat, a STEM pedig azt az AI-alapú energiatárolásra és -optimalizálásra, valamint az egyes egységek integrálására egyedileg kifejlesztett energiamenedzsment szoftvert adja, amely a folyamatos, valós idejű adatkommunikációt végzi a hálózati diszpécserközponttal, és automatikusan dönt a töltési, tárolási vagy betáplálási ciklusok indításáról a piaci árak és a hálózati stabilitási igények függvényében.

Advertisement

Az erőmű üzembe helyezése alkalmából a világ egyik legnagyobb napelemes inverter- és energiatároló-gyártója, a Sencseni tőzsdén jegyzett Sungrow képviselői stratégiai megállapodást kötöttek a Solar Markt Csoporttal. A hódmezővásárhelyi naperőműben megtermelt, éves szinten átlagosan 105 GWh mennyiségű villamos energiát a Solar Markt Csoporthoz tartozó Green Cloud értékesíti hosszú távú áramvásárlási szerződések keretében, teljesen piaci alapon, közvetlenül értékesíti a hazai nagyvállalati fogyasztóknak. A konstrukció a vállalati partnerek számára kiszámítható, rögzített energiaköltségeket garantál, miközben igazolható módon csökkenti a Scope 2 szintű szén-dioxid-kibocsátásukat, támogatva a szigorodó ESG-megfelelőséget – áll a közleményben.

A cégcsoport – a honlapján olvasható adatok szerint – 2024 szeptemberében helyezte üzembe hibrid naperőművét a Heves vármegyei Szihalmon. Az erőmű névleges csúcskapacitása 69,8 MWp, éves termelése 101,7 GWh. A napelemparkhoz 80 MWh-s tárolókapacitás kapcsolódik, amely teljesítmény 40 MW.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák