

Zöld Energia
Olcsó fejlesztéssel válhatnak hatékonyabbá a napelemek
A szakértők szerint a napelemek alá teríthető membrán jelentősen javíthatja a hatékonyságot.
Napelem, akár 3 millió Ft vissza nem térítendő támogatással a Vidéki Otthonfelújítási Program keretében. Kalkuláljon itt. (x)
A brazil Azul Pack műanyaggyártó vállalat fényvisszaverő membránt fejlesztett ki kétoldalú napelemekből álló erőművek számára – számol be a PV Magazine. A megközelítés célja modulok alatt lévő réteg albedójának, tehát fényvisszaverő képességének növelése, illetve az energiatermelés optimalizálása különböző méretű létesítmények esetében. Az albedó fokozásával nő a napelemek által hasznosítható sugárzás mennyisége. Az új termék két változatban kapható, az egyik a Techreflex Geo, a másik a Techreflex Film nevet viseli. Az előbbi 5,9 és 20 méter közötti szélességgel és 1,00 µm vastagsággal érhető el, míg a Techreflex Film 4 és 20 méter közötti szélességekben és 250 µm vastagsággal kapható. A membrán testre szabható, hogy megfeleljen az adott projekt igényeinek. A fényvisszaverő membránok hatékonyságát már működő fotovoltaikus erőművekben is tesztelték. Leonardo Oliveira, a termékeket a brazil piacon forgalmazó Albedo Power Flex cég társalapítója szerint Minas Gerais államban, Januária településen egy fix szerkezetű erőműben a technológiával jelentős energianyereséget értek el, amelynek aránya elérte a 7%-ot. Ha beépített akkumulátor is tartozott volna a rendszerhez, a hatékonyság a számítások alapján akár 10,5%-ra, míg napirányzóval ellátott létesítményekben akár 15%-ra is nőhetett volna.
A fényvisszaverő membránok további előnyei közé tartozik a megemelkedett energiahatékonyság, a kiegészítő ugyanis még felhős időben is növeli a kétoldalú modulok fénybefogását. A membránok védenek a talaj eróziója ellen, megakadályozzák a gyomok növekedését, csökkentik a kaszálás és növényzetszabályozás költségeit, valamint a karbantartási költségeket. A termék élettartama akár 20 év is lehet, a gyártó 10 év garanciát kínál. A napelemek alá teríthető műanyagponyva alapanyagai nem reagálnak a talajjal, ami fokozza ellenállóságukat.
Az Albedo Power Flex és az Azul Pack a Santa Catarina-i Szövetségi Egyetemmel partnerségben folytatja a termék vizsgálatát. A tudományos együttműködés segít optimalizálni a membrán teljesítményét és tartósságát, és megerősíti annak alkalmazását a brazil napenergia-piacon.
Kép: Albedo Power Flex

Zöld Energia
200 ezres napelemes rendszert dobtak piacra, a kerítésre szerelhető!
Egy osztrák startup olyan ruganyos napelemeket mutatott be, amelyeket meglévő kerítésre telepítve lehet otthoni energiát termelni.

Napelem, akár 3 millió Ft vissza nem térítendő támogatással a Vidéki Otthonfelújítási Program keretében. Kalkuláljon itt. (x)
Függőleges, kétoldalú, kerítések számára tervezett napelemeket mutatott be egy osztrák startup – számol be a PV Magazine. A Sunbooster GmbH 372 wattos, rugalmas napelemes rendszerekre szakosodott, termékeit inverterekkel és kábelezéssel együtt árusítja. A termékcsalád legkisebb teljesítményű változatát 500 euróért, azaz mintegy 201 ezer forintért árusítja. A kétoldalú, ruganyos napelemeket meglévő kerítésekre lehet telepíteni. A Sunbooster Vertical nevű terméket nemrég vezették be a német, az osztrák és a svájci piacra, a hagyományos árnyékolók kiváltására szánt eszközök egyelőre hat szettben érhetők el. A legkisebb rendszer 372 wattos teljesítményű, az 500 euróért az invertert és a 10 méteres kábelezést is megkapja az ügyfél. A termék mérete 2-szer 2,5 méter, a bal oldalát egy MC4-es csatlakozóval, a jobb oldalát pedig egy MC4-es aljzattal látták el. A napelemek száma iker rendszer rendelésekor megduplázódik, négyszeres rendszer esetén pedig megnégyszereződik. A szükséges kábelek ennek megfelelően kerülnek a csomagba. Egy négy darab, négy egységből álló rendszer 2,5 méter hosszú napelemcsíkokkal jelenleg 1699,90 euróba, tehát nagyjából 684 ezer forintba kerül. Egy ilyen rendszerrel 1,872 kilowatt napelemes teljesítményt lehet telepíteni a háztartás meglévő kerítésére.
A méretezésnek nincsenek határai, ezért a Sunbooster ipari kerítések esetében is el tud képzelni alkalmazást. Egy 100 méter hosszú kerítésre több mint 18 kilowattnyi fotovoltaikus teljesítmény telepíthető. „A beszerzési költség csak egyharmada a klasszikus napelemes kerítések árának. Ez azt jelenti, hogy készleteink már két és fél év után megtérültek” – emelte ki Stefan Ponsold, a cég vezérigazgatója.
A bevezető szakaszban a termékcsalád csak a Sunbooster üzletében lesz elérhető. Ezt követően viszont a vállalat az érintett piacok kiválasztott barkácsáruházain és szakkereskedőin keresztül is szeretné értékesíteni csomagjait.
Kép: Sunbooster GmbH
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
7 jel, amiből tudhatjuk, hogy macskánk boldog
-
Zöld Energia2 nap telt el a létrehozás óta
Jó hírt kaptak a napelemes rendszerrel felszerelt háztartások!
-
Zöld Energia10 óra telt el a létrehozás óta
200 ezres napelemes rendszert dobtak piacra, a kerítésre szerelhető!
-
Zöld Energia6 nap telt el a létrehozás óta
Szélviharok és napelemek: Ezzel a megoldással csökkenthetők a károk!
-
Zöld Energia1 nap telt el a létrehozás óta
Jó hír annak, aki olcsó és egyszerű napelemekre vágyott!