Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Manna kozmetikum : “Erőszakmentes” vállalati elismerés

Létrehozva:

|

A BUAV (Brit Egyesülés az Élveboncolás Eltörlésére) és a Cruelty Free International (Erőszakmentesség Nemzetközi Szervezete) közleményben jelentette be, hogy erőszakmentes kozmetikai vállalattá minősíttette a Manna Natúr Kozmetikum Kft.-t.

A 2010-ben alakult családi vállalkozás az első hazai cég, amely megfelelt a globális szervezet standardjainak. A minősítő átvilágítás során bizonyítást nyert, hogy a manufaktúra piacra lépésétől kezdődően kizárólag állatkísérletektől mentes alapanyagok felhasználásával állítja elő prémium kategóriás kozmetikai termékeit.

A négy éve működő Mannaszappan vegyszermentes natúr kozmetikumok széles palettájával szolgálja ki a magyar piacot. Valamennyi előállított termékük SLS-mentes, nem tartalmaz mesterséges színezékeket, sem tartósítószereket.

– A No Cruelty minősítési procedúra teljes cég, és a teljes beszállítói kör átvilágításával jár. – nyilatkozza a hír kapcsán Varga-Darabos Andrea, a Mannaszappan ötletgazdája és alapítója. Bizonyítanunk kellett, hogy mi is és beszállítóink is kivétel nélkül kerülik az állatokon végzett teszteket, függetlenül attól, hogy a világ mely részén működnek. Hosszú hónapok teltek azzal, hogy többek közt indiai, ghánai, marokkói partnereink esetében alátámasszuk, tartózkodnak az állatkísérletektől. Magyarországon piacvezető natúr kozmetikumokat gyártó vállalataként emberek százezreinek otthonában vagyunk jelen. A hitvallásunk része, hogy teljes mellszélességgel kiállunk az állatok jogaiért és képviseljük az állatokkal szemben folytatott kegyetlenség beszüntetésére irányuló törekvéseket. Fontos számunkra, hogy azok, akik megvásárolják a Manna termékeket, tudatában legyenek annak, hogy amellett, hogy a vegyszermentes termékek jótékony hatást gyakorolnak bőrükre, mi sem és beszállítóink egyike sem végez teszteket állatokon. Az ugró nyuszi logó egyszerű és közvetlen módja annak, hogy kommunikálni tudjuk ezt az üzenetet. Vásárlóink az első pillanatban találkoznak az általunk képviselt értékrenddel, van rá módunk, hogy kifejezzük, hogy hiszünk az erőszakmentességben. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy elnyertük ezt a minősítést a Cruelty Free International-tól.

Advertisement

További információk:
http://mannaszappan.hu/blog

Advertisement
Hozzászólás küldése

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Zöldinfó

Magyar kutatók menthetik meg a dunai ingola állományát

Elsőként szaporítottak dunai ingolát a MATE kutatói.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Elsőként szaporítottak dunai ingolát, és telepítették vissza a halfaj szaporulatát eredeti élőhelyére a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kutatói – tájékoztat az alternativenergia.hu. A közlemény szerint a MATE Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézetének Halászatfejlesztési Tanszékén végzett munka az első ilyen jellegű természetvédelmi célú visszatelepítési tevékenység a világon. A dunai ingola Magyarországon fokozottan védett, endemikus faj. Angolnaszerű, pikkelytelen testtel és állkapocs nélküli, szívófogas szájjal rendelkezik. Ivarszervei páratlanok, izomrostjai nem tagoltak. A kifejlett példányok az ívás után elpusztulnak. A lárvák 3-5 éves fejlődés után metamorfózison mennek keresztül, kialakítva rövid életű ivarérett formájukat.

A faj a legősibb ma is élő gerincesek közé tartozik, formája és életciklusa 360 millió éve szinte változatlan. A kutatás a MATE és a Duna-Ipoly Nemzeti Park együttműködésében, egy NKFI Advanced pályázat keretében valósult meg 2025 és 2026 között. A szakemberek a Rábából gyűjtöttek be ivarérett egyedeket. Az ivartermékeket hormonálisan indukált szaporítással, valamint természetes úton beérett egyedekből nyerték ki. A megtermékenyítést száraz eljárással végezték, majd az embriókat és lárvákat különböző fejlődési stádiumokig nevelték.

A két év során közvetlenül kelés előtt álló ikrákat és néhány napos lárvákat szállítottak vissza a folyóba, a szülőállatok eredeti szaporodási helyére. A módszer célja az volt, hogy a ragadozóktól védett, előnevelt lárvák a természetes élőhelyükön fejlődhessenek tovább. A két esztendő alatt összesen 10 105 egyedet telepítettek vissza a folyóba a kutatók. A visszatelepített példányok természetvédelmi összértéke meghaladja az egymilliárd forintot. A közlemény szerint a faj szaporodásbiológiai sajátosságainak feltárása jelenleg is tart. A MATE a munkát hazai és külföldi társintézményekkel – az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel, valamint a brit Birmingham Universityvel és a japán Kanazawa Universityvel – együttműködésben végzi.

Advertisement
Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák