Zöldinfó
Turistalátványosság lett a szmog Londonban
Évtizedek óta nem volt a jelenlegihez mérhető a légszennyezettség Londonban és Anglia déli térségeiben.
A környezetvédelmi, élelmezési és vidékügyi minisztérium (DEFRA) csütörtökön közölte, hogy a fővárosban és környékén működő észlelőállomásai a nullától tízig terjedő skálán a tízes, vagyis a legmagasabb szennyezettségi értéket mérték – írja az MTI.
London felett egész nap szürkés szmog lebegett. Az egyik legfőbb londoni turistalátványosság, a belvárosban emelkedő, 309,6 méter magas, Shard – Szilánk – nevű felhőkarcoló tetején berendezett kilátóról, amiből tiszta idő esetén a tengerig is ellátni, csütörtökön a földfelszín is alig látszott.
Szakértők szerint a szennyezettséget a szokatlan irányú, délkeleti szél által a Szaharából Angliáig sodort homok, valamint a helyi forrásokból származó szennyeződések keveredése és feldúsulása okozta. Anglia déli részén, így Londonban is már előző nap sok helyen – főleg az autókon – jól látható volt a vékony rétegben lerakódott szaharai homok. A csütörtöki brit lapokat bejárta David Cameron miniszterelnök homokkal borított szolgálati Jaguarjának fotója.
Cameron csütörtöki nyilatkozatában “kellemetlennek” nevezte London levegőjét, és közölte, hogy a légszennyezettségre tekintettel kihagyta napi futóedzését. A londoni mentőszolgálat csütörtök esti összesítése szerint szerda óta 14 százalékkal ugrott meg a riasztások száma; elsősorban a légzőszervi és keringési betegségekben szenvedőket gyötörte meg a Londonra telepedett szmog. Az egészségügyi hatóságok azt kérték, hogy akinek ilyen jellegű krónikus betegsége van, lehetőleg maradjon otthon, vagy ha kimegy az utcára, ne tegye ki magát komolyabb fizikai megerőltetésnek. Sok angliai iskolában napközben nem engedték ki a gyerekeket a szabad levegőre.
A brit meteorológia előrejelzése szerint a hétvégén érkező atlanti front várhatóan megtisztítja London és Dél-Anglia levegőjét.
forrás: index.hu
Zöldinfó
Elkényelmesedett madarak és öngerjesztő spirál, az etetés következményei a természetben
A vízimadarak etetése veszélybe sodorja az állatokat.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) arra kéri lakosságot, hogy semmivel ne etessék a vízimadarakat -tudatta az alternativenergia.hu. Ez ugyanis nemcsak felesleges, de tömegesen sodorhatja veszélybe az állatokat, ami ellen világszerte küzdenek a hatóságok és a természetvédelmi szervezetek. Mint az MME hétfői közleményében kiemelték, a vízimadarak életmódja – különösen a hideg évszakra vonatkozó túlélési szabályai – alapvetően térnek el a klasszikus téli etetőket látogató énekesmadarakétól. Tájékoztatásuk szerint etetésük egyaránt rossz a madaraknak, a környezetnek és az embereknek, mivel kikapcsolja a téli túléléshez nélkülözhetetlen vonulási viselkedést; növeli a zsúfoltságot és a madarak közötti agressziót, fokozza a sérülésveszélyt és a fertőző betegségek – mindenekelőtt az emberre is veszélyes madárinfluenza – terjedését, a feleslegesen kiszórt rengeteg táplálék vonzza a patkányokat, szennyezi a környezetet és rontja a víz minőségét.
Ezen kívül a hosszú ideje tartó, egyoldalú kenyér és egyéb értéktelen táplálékdiéta megbetegíti a madarakat (angyalszárny-betegség); az önfenntartó életre nem alkalmas területekre is nagy mennyiségű vízimadarat vonz; illetve rontja a madarak társadalmi megítélését – tették hozzá. A közleményben felhívták a figyelmet, gyakorlati megvalósulását és hatását tekintve a vízimadarak etetése öngerjesztő problémaspirálként jelentkezik. Az etetett madarak ősszel ugyanis nem vonulnak el, így az emberek, látva a sok éhes, valójában elkényelmesedett madarat, tovább etetik őket.
A fagyok beköszöntével a madárlétszám a vonulásukat, kóborlásukat az etetőhelyeknél nyüzsgő madarak látványa miatt megszakítókkal folyamatosan nő, ami tovább erősíti az emberek etetési hajlamát, aktivitását. Az etetőhelyek mesterségesen fenntartott táplálékbázisa közelében évről évre több madár költhet, így nő a nyári kéregetők száma és immáron több madárral kezdődik újra a folyamat – tették hozzá.
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaÉletveszély és milliós károk: barnamedvék uralják a közép-erdélyi térséget
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaÍgy verik át az MVM ügyfeleit hamis számlákkal és fenyegető levelekkel
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaAranysakálok jelzik a környezet mikotoxinszennyezését a dél-magyarországi térségben
-
Zöld Energia1 nap telt el a létrehozás ótaMagyarország világelső lett a napelemes áramtermelés arányában
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaEgyszerű ügyintézéssel kínál korszerű klímát az MVM

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés