Kapcsolatfelvétel

Utazás

Újabb hazai fesztiválon gyűjtik szelektíven a hulladékot

Létrehozva:

|

Mintegy száz hazai és külföldi fellépő, köztük az amerikai Offspring várja az idei Pannónia Fesztivál (PaFe) közönségét június 5. és 8. között Szántódpusztán.

A nyárindító balatoni fesztivál keddi budapesti sajtótájékoztatóján a szervezők kiemelték: a környezettudatosság jegyében visszaváltható poharakkal és szelektív hulladékgyűjtéssel készülnek, egyes vendéglátóhelyek teljes bevételét pedig karitatív célokra ajánlják fel. A nyolcadik Pannónia Fesztiválon fellép többek között a Biffy Clyro, DJ Fresh, LTJ Bukem, a Dub Pistols és a Freestylers, a magyarok közül mások mellett a Depresszió, a Quimby, a Punnany Massif, a 30Y, a Belga, a Brains, a Hősök, a Kiscsillag, Péterfy Bori, Majka és Curtis, valamint az Akkezdet Phiai.

Hidvégi Judit főszervező szerint a Biffy Clyro és az Offspring fellépése alapjaiban fogja megváltoztatni a fesztivált, hiszen koncertjeikhez olyan technikai igényeknek kell megfelelni a látvány és a hangzás terén, ami minőségileg új élményt jelent majd a közönségnek. Az Offspring nemzetközi turnéval ünnepli Smash című albumának 20. évfordulóját, ennek keretében érkezik Magyarországra – részletezte Mázló Imre fesztiváligazgató. A kaliforniai punk rock együttes a koncert első felében slágereiből válogat, a másodikban már az 1994-es lemezre koncentrál. Mázló Imre elárulta azt is: az Offspring tagjai dedikálnak egy gitárt, amelyet kisorsolnak a fesztiválozók között.

A szervezők kiemelt célnak tartják a jótékonyságot is. Mint elhangzott, egyes vendéglátóhelyek teljes bevételét, valamint az összegyűlt szelektív hulladék visszaváltási díját az Árpádházi Szent Erzsébet Alapítványnak ajánlják fel, amely az összeget hátrányos helyzetű, illetve beteg gyermekek támogatására fordítja. A Pannónia Fesztivál a koncertek mellett borfaluval, stand-up comedyvel, bungee jumpinggal, “pajtamozival” és más programokkal is várja a látogatókat.

Advertisement

 

Advertisement
Hozzászólás küldése

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Utazás

A Mol szerint stabil és zavartalan a repülőgépüzemanyag-ellátás Magyarországon

Mol: zavartalan a hazai kerozinellátás, biztosított a repülőterek működése.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A magyarországi repülőgépüzemanyag-ellátás stabil és zavartalan – reagált a Mol a sajtóban megjelent légi közlekedést és a kerozinellátást érintő hírekre. A társaság az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a vállalat folyamatosan biztosítja a repülőterek és a partnerek számára szükséges kerozinmennyiséget, az ellátási láncok működése biztonságos, fennakadásokra pedig nem kell számítani. Kiemelték, hogy az ellátás biztonságához jelentősen hozzájárul a Barátság kőolajvezeték újraindulása, ami kiszámítható alapot biztosít a régió számára – részletezte az alternativenergia.hu.

A Mol finomítói és logisztikai rendszerei megfelelő kapacitással működnek, így a vállalat képes kezelni a piaci kihívásokat és az esetleges nemzetközi ellátási nehézségeket, emellett a társaság folyamatosan kapcsolatban áll a partnereivel, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a szolgáltatások továbbra is megbízhatóan működjenek – olvasható a közleményben.

Advertisement
Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák