Zöld Közlekedés
Okostelefonos csatlakozással rendelkező elektromos robogó érkezik Európába
A Terra Motors terméke a hozzá csatlakoztatott iPhone segítségével monitorozni tudja a tulajdonosok vezetési szokásait.
Európában is elérhető lesz a japán Terra Motors Corporation A4000i névre hallgató elektromos robogója, amely az okostelefonos csatlakozási lehetőségével tűnik ki a hasonló megoldások közül. Tokusige Toru, a vállalat vezérigazgatója szerint több koncepciót is lehetett látni az okostelefonok efféle járművekre történő csatlakoztatására, de az ő elektromos robogójuk az első, ami tömeggyártásba is tudott kerülni, épp ezért nagy örömmel tölti el, hogy az öreg kontinensen is megjelenik a termék.
Az e-robogó jelenleg csak iPhone-ok fogadására képes, az új iPhone 6 és 6 Plus kompatibilitásával kapcsolatban a gyártó honlapján nem található infó, de a 3GS-től az 5s-ig bezáróan minden készülék támogatott. A jármű 118 kilogrammot nyom, legfeljebb 60 kilométer/órás sebességgel képes haladni, ha pedig nem vágyunk a gyorsaságra, akár 60 kilométeres hatótávot is ki lehet belőle csikarni (a gyártó ezt az adatot 30 kilométer/órás sebességre adta meg). Érdekesség, hogy a 16 kilogrammos tömegű akkumulátor eltávolítható, kialakításának köszönhetően könnyedén hordozható, feltölteni körülbelül 4 és fél óra alatt lehet. Cserélni viszont elég lesz 50 ezer kilométer megtétele után, ami a japánok szerint körülbelül az ötszöröse az átlagos kínai e-robogók akkumulátorai által nyújtott teljesítménynek.
A csatlakoztatott okostelefon jelenleg amolyan műszerfalként funkcionál, képes megjeleníteni a robogó akkumulátorának töltöttségét és különféle statisztikai adatokat (maximális és átlagsebesség, megtett távolság stb.), amelyeket egyébként a webre is ki lehet pakolni. A Terra Motorcycles hosszabb távú célja viszont a sofőrök vezetési szokásainak monitorozása és egy Big Data adatbázis létrehozása, de ennek részleteiről egyelőre nem tudunk többet, ahogy a jármű ára és pontos európai megjelenése sem tisztázott.
http://itcafe.hu/
Zöld Közlekedés
Fordulóponthoz érkezhet az elektromos autózás
Az elektromos autók kerülhetnek többségbe az európai újautó-piacon 2031-re.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Az akkumulátoros elektromos járművek (BEV) válhatnak az európai személyautó-piac meghatározó szegmensévé a következő évtized elejére: a Dataforce piackutató intézet előrejelzése szerint 2031-re az új személyautó-regisztrációk több mint fele már tisztán elektromos lehet. A közzétett Dataforce EU Vehicle Market Insights Report 2026 szerint az európai közlekedés elektrifikációját elsősorban az Európai Unió szén-dioxid-kibocsátási előírásainak szigorítása, az elektromos járművek teljes életciklusra vetített költségeinek javulása, valamint a töltőinfrastruktúra bővülése ösztönzi – írja az alternativenergia.hu. A jelentés rámutat, hogy 2025-ben még a benzinüzemű járművek rendelkeztek a legnagyobb piaci részesedéssel, ám arányuk folyamatosan csökken. A Dataforce várakozásai szerint az elektromos autók még 2030 előtt megelőzhetik a benzines modelleket az új értékesítésekben.
Gazdasági szempontból az átállást tovább gyorsíthatja az EU kibocsátáskereskedelmi rendszerének közlekedésre és épületekre kiterjesztett, ETS2 néven ismert szakasza, amely várhatóan 2028-tól növeli a fosszilis üzemanyagok költségeit. Ez javíthatja az elektromos járművek versenyképességét a fogyasztók és a vállalati flották számára egyaránt. A nyilvános töltőpontok száma Európában 2025-re meghaladta az egymilliót, ugyanakkor a töltőhálózat területi egyenlőtlenségei és a lakossági töltési lehetőségek korlátozott elérhetősége továbbra is akadályozzák a gyorsabb terjedést. A hibrid és plug-in hibrid járművek átmeneti szerepet tölthetnek be a következő években, segítve a gyártókat a kibocsátási célok teljesítésében, de a Dataforce szerint hosszabb távon piaci részesedésük stabilizálódhat, miközben a tisztán elektromos modellek válnak alapértelmezett választássá.
A haszongépjárművek piacán az elektrifikáció elsősorban a könnyű teherautók és furgonok szegmensében halad előre. Az elektromos járművek aránya a vállalati flottákban 2022 és 2025 között 6 százalékról több mint 11 százalékra emelkedett. A növekedést a városi környezetvédelmi szabályozás, az utolsó kilométeres kiszállítás iránti kereslet és az elektromos furgonkínálat bővülése támogatja. A nehéz-tehergépjárművek piacán ugyanakkor az átállás még kezdeti szakaszban jár. Az elektromos járművek részesedése 2025-ben továbbra is 2 százalék alatt maradt, miközben a dízelüzemű modellek több mint 95 százalékos arányt képviseltek. A szegmens fejlődését elsősorban a töltőinfrastruktúra hiányosságai, a hosszú töltési idő és a nagy energiaigény korlátozza. A Dataforce elemzése 30 európai ország – az EU 27 tagállama, valamint Norvégia, Izland és Svájc – járműpiaci adataira épül.
-
Zöldinfó7 nap telt el a létrehozás ótaSzakértő: a Velencei-tó válsága túlmutat a vízhiányon
-
Zöld Közlekedés22 óra telt el a létrehozás ótaFordulóponthoz érkezhet az elektromos autózás
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaA jelenlegi vízdíjak mellett veszélybe kerülhet a jövő ivóvízellátása
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás ótaÚj lendületet kap a napenergia: több mint 1000 MW-tal bővült a hálózati kapacitás
-
Zöld Közlekedés4 nap telt el a létrehozás ótaA nagy SUV-k miatt fogyhatnak el a parkolóhelyek Európában

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés