Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Illatosabbá teszi kertünket a klímaváltozás

Létrehozva:

|

Amikor globális klímaváltozásról beszélünk, általában mindig az antarktiszi jégtakaró olvadására, vagy gigászi trópusi viharokra gondolunk. Egy újonnan megjelent tanulmány most egy másik, meglepő következményre világít rá, amely közel sem látszik annyira negatívnak: illatosabbak lesznek kedvenc virágaink.

A jelentés szerint egyes virágok akár kilencszer erősebb illatfelhővel csalogathatják magukhoz a rovarokat és a boldog kerttulajdonosokat. A hatás 1-5 Celsius-fok közötti hőmérsékletemelkedés esetén válik a legintenzívebbé. A Global Change Biology című szaklapban publikált tanulmány azt állapította meg, hogy a növények magasabb hőmérsékleti körülmények között több terpént termelnek. A terpének – főként a monoterpének és szeszkviterpének – a virágillat alapvető komponensei. Ha az évszázad végéig a globális hőmérséklet 5 Celsius-fokot emelkedne – tehát a legrosszabb forgatókönyv valósulna meg – a terpénkibocsájtás 0,34-9,1-szeresévé válna a mostaninak – állítják a kutatók. A Barcelonai Autonóm Egyetem munkatársai különböző növényeket tanulmányoztak, és azt találták, hogy az illatanyagok fokozódása leginkább az alapvetően enyhe illatú növényeknél érezhető.

Az erős illatozás a beporzó rovaroknak kedvez elsősorban, hatására a méhek könnyebben találják meg és porozzák be a virágokat. „A globális éghajlatváltozás esetében automatikusan az emelkedő hőmérsékletre és tengerszintre asszociálunk, holott megannyi olyan apró változás történik, amelyre nem is gondolnánk” – kommentálta a felfedezést Guy Barter, az angol Királyi Kertészeti Társaság (RHS) tanácsadója a Sunday Times című hetilapnak.

forrás: origo.hu

Advertisement

 

Advertisement
Hozzászólás küldése

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Zöldinfó

Elkényelmesedett madarak és öngerjesztő spirál, az etetés következményei a természetben

A vízimadarak etetése veszélybe sodorja az állatokat.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) arra kéri lakosságot, hogy semmivel ne etessék a vízimadarakat -tudatta az alternativenergia.hu. Ez ugyanis nemcsak felesleges, de tömegesen sodorhatja veszélybe az állatokat, ami ellen világszerte küzdenek a hatóságok és a természetvédelmi szervezetek. Mint az MME hétfői közleményében kiemelték, a vízimadarak életmódja – különösen a hideg évszakra vonatkozó túlélési szabályai – alapvetően térnek el a klasszikus téli etetőket látogató énekesmadarakétól. Tájékoztatásuk szerint etetésük egyaránt rossz a madaraknak, a környezetnek és az embereknek, mivel kikapcsolja a téli túléléshez nélkülözhetetlen vonulási viselkedést; növeli a zsúfoltságot és a madarak közötti agressziót, fokozza a sérülésveszélyt és a fertőző betegségek – mindenekelőtt az emberre is veszélyes madárinfluenza – terjedését, a feleslegesen kiszórt rengeteg táplálék vonzza a patkányokat, szennyezi a környezetet és rontja a víz minőségét.

Ezen kívül a hosszú ideje tartó, egyoldalú kenyér és egyéb értéktelen táplálékdiéta megbetegíti a madarakat (angyalszárny-betegség); az önfenntartó életre nem alkalmas területekre is nagy mennyiségű vízimadarat vonz; illetve rontja a madarak társadalmi megítélését – tették hozzá. A közleményben felhívták a figyelmet, gyakorlati megvalósulását és hatását tekintve a vízimadarak etetése öngerjesztő problémaspirálként jelentkezik. Az etetett madarak ősszel ugyanis nem vonulnak el, így az emberek, látva a sok éhes, valójában elkényelmesedett madarat, tovább etetik őket.

A fagyok beköszöntével a madárlétszám a vonulásukat, kóborlásukat az etetőhelyeknél nyüzsgő madarak látványa miatt megszakítókkal folyamatosan nő, ami tovább erősíti az emberek etetési hajlamát, aktivitását. Az etetőhelyek mesterségesen fenntartott táplálékbázisa közelében évről évre több madár költhet, így nő a nyári kéregetők száma és immáron több madárral kezdődik újra a folyamat – tették hozzá.

Advertisement
Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák