Zöld Energia
Az új Ethereum 99 százalékkal kevesebb energiafelhasználással jár, mint elődje
A kriptovalutákkal kapcsolatban jelenleg az egyik legnagyobb beszédtéma az energiahatékonyság, ami nem is csoda: a legismertebb Bitcoin éves villamosenergia-fogyasztása több, mint amennyit például Argentína, az Egyesült Arab Emírségek vagy Hollandia fogyaszt, írta az alternativenergia.hu.
Erre megoldást hozhat egy másik valuta, az Ethereum 2.0, ami 99,95 százalékkal kevesebb energiafelhasználással járhat, mint az elődje. Az Ethereum jelenleg a legnagyobb altcoin, vagyis a Bitcoinhoz hasonló kriptovaluta. Szakértők szerint hamarosan népszerűbb lehet, mint a piacon először megjelenő társa, mivel már most több szempontból jobb: az Ethereum ugyanis egy olyan számítástechnikai platform is, ahol a fejlesztők új alkalmazásokat hozhatnak létre, ezen kívül támogatja az intelligens szerződéseket, és megvan benne a lehetőség, hogy megbízható információk nagy piacává váljon decentralizált működése jóvoltából. Ez persze csak a jéghegy csúcsa, elemzők millió szempontból hasonlították már össze a Bitcoint az Ethereummal, és leginkább a jövő zenéje lesz, hogy melyik milyen téren lesz népszerűbb – az viszont biztos, hogy utóbbi energiahatékonysági területen nagyot lép előre azzal, ha megjelenik és elterjed az Ethereum 2.0. A kriptovaluták ugyanis jelenleg nagyon alacsony energiahatékonysággal működnek, a Bitcoin éves villamosenergia-fogyasztása például több, mint amennyit Argentína, az Egyesült Arab Emírségek, vagy éppen Hollandia elhasznál.
A kriptovaluta előállítása energiaigényes folyamat, nagy teljesítményű számítógépek szükségesek hozzá. 2021-es adatok szerint a Bitcoin működése éves szinten 121,36 terrawattórát (TWh) tesz ki, amit érdekes összevetni a magyar lakossági villamosenergia-felhasználással, amely ugyanekkora időintervallum mellett 11,7 terawattóra.
Kérdés, hogy hol lehet ezen faragni – az Ethereum, úgy tűnik, megtalálta a megoldást. A valuta és platform jelenleg a Proof of Work (PoW) protokoll alapján működik, ugyanúgy, mint a Bitcoin: ez tulajdonképpen egy algoritmust takar, amelynek segítségével a decentralizált rendszer felügyelői biztosíthatják, hogy a konszenzus megszületik olyan nagyon fontos témákban, mint a számlaegyenlegek, vagy a tranzakciók sorrendje. Ez gyakorlatilag lefekteti a szabályokat, amelyek alapján a bányászok dolgoznak.
Az algoritmus biztosítja, hogy mindig annyi Ethereum mozogjon a tranzakciókban, amennyi ténylegesen létezik, és azt is, hogy az Ethereum láncát nagyon nehéz legyen feltörni vagy átírni. Az Ethereum erről áll át az úgynevezett Proof of Stake (PoS) protokollra, amely szintén egy konszenzusos mechanizmus, és lehetővé teszi, hogy a decentralizált blokklánc-hálózatok jól tudjanak együttműködni. A Proof of Stake előnye, hogy drámaian növeli a rendszer energiahatékonyságát, mivel a bányászokat nem a kapacitásuk, hanem az általuk birtokolt Ethereum-állományok mennyisége alapján jutalmazza, ami véget vet a bányászok jutalmáért folytatott áramégető versenynek. Ez az oka annak, hogy az ETH2.0 annyival energiahatékonyabb lehet: Carl Beekhuizen, az Ethereum Alapítvány egyik kutatója szerint a legkonzervatívabb becslések szerint is 99,95 százalékos energiamegtakarítással jár majd.
Jelenleg az Ethereum is annyi energiát fogyaszt évente, mint egy közepes méretű ország, ez a 2.0-val drámaian lecsökken majd, Beekhuizen számításai szerint 2,62 megawattra. Ez már nem országos szint, hanem 2100 amerikai háztartás energiafogyasztása. A kutató szerint egy ETH2.0 tranzakció 20 percnyi tévénézés során elhasznált energiával ér fel, míg a mostani Ethereum-tranzakciók 2,8 napig tudnának árammal ellátni egy átlagos háztartást. Ehhez képest egy darab Bitcoin-tranzakció 38 napnyi áramfelhasználását fedezhetné egy háztartásnak.
A PoW protokollal alapvetően az volt a probléma, hogy a rendszer biztonságosságát az garantálta, ha a bányászó hardver hatékonyságát növelték, vagy ha több hardvert használtak. Ha egy sikeres támadást akartak megakadályozni, a bányászoknak többet kellett dolgozniuk, mint a támadóknak, és mivel a támadók valószínűleg hasonló teljesítményű eszközökkel rendelkeznek, mint a bányászok, ez egyértelműen több hardver használatát jelentette, ami több energiát is fogyasztott. A PoS azonban ezt a látszólag véget nem érő fokozást értelmetlenné teszi, és úgy növeli a biztonságot, hogy az energiafelhasználás nem növekszik vele együtt.
Hátránya is van azonban a megoldásnak: a PoS protokollok biztonsági aggályokat vetnek fel, mivel az ellenőrzési folyamatban megbízható felügyelőkre van szükség.
Bár az ETH2.0 még kezdeti stádiumban van, a felhasználók már most 4 millió tokent szereztek. Az Ethereum egyébként nem is időzíthette volna jobbkor az energiahatékonysági bejelentését: Elon Musk nemrég bejelentette ugyanis, hogy a Tesla nem fogad el többet Bitcoint az autóiért, méghozzá leginkább azért nem, mert a bányászat ennyire környezetszennyező. Bár a Tesla-guru a februárban bevásárolt 1,5 milliárd dollárnyi Bitcoinját nem adta el, a kriptovaluta a bejelentésre így is elkezdett drámaian visszaesni a piacon. Az Ethereum tehát tökéletesen használta ki a piaci helyzetet, és adott alternatívát a most éppen gazdaságilag nem a legjobb helyzetben lévő, környezetszennyező, energiaigényes Bitcoinra egy olyan valutával, aminek bányászata már teljesen elfogadható energiafelhasználással jár.
Zöld Energia
Mi történik a félbemaradt napelemes projektekkel? Egyre nagyobb a bizonytalanság.
A szakmai szövetség szerint sürgős állami beavatkozás nélkül több száz család maradhat napelem nélkül, miközben még támogatási összegek visszafizetésére is kötelezhetik őket.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Súlyos helyzet alakult ki a 2021-ben indított lakossági napelemes pályázatok körül: a szakmai szervezetek szerint több száz, de akár ezer feletti háztartás is elveszítheti az elnyert támogatását, miközben olyan összegek visszafizetésére kötelezhetik őket, amelyeket valójában soha nem kaptak meg, írja az alternativenergia.hu. A probléma hátterében a napelemes piac elmúlt években bekövetkezett összeomlása, a kivitelező cégek csődhulláma és az elhúzódó pályázati adminisztráció áll. Az érintett támogatási program az RRF-6.2.1 jelű lakossági pályázat, amelyet az Európai Unió Helyreállítási Alapjának forrásaiból indítottak. A program célja az volt, hogy családi házak tulajdonosai támogatással telepíthessenek háztartási méretű napelemes rendszereket. A Magyar Napelem és Napkollektor Szövetség (MNNSZ) adatai szerint összesen 33 700 pályázat érkezett be, amelyek közül mintegy 23 ezer projekt már sikeresen lezárult. A fennmaradó közel 10 ezer pályázat azonban még mindig nincs teljesen lezárva, miközben a beruházások befejezésének határideje június 15-én lejár. A legnagyobb problémát azok az esetek jelentik, ahol az eredetileg megbízott kivitelező időközben csődbe ment, eltűnt vagy fizetésképtelenné vált. Sok család ezért új kivitelezőt szeretett volna bevonni a projekt befejezéséhez, azonban ehhez a pályázat kezelőjének jóváhagyása szükséges. Számos esetben ezt a jóváhagyást nem kapták meg, különösen akkor, ha az első kivitelező már felvette a támogatás egy részét előlegként.
A rendszer jelenlegi szabályai szerint ugyanis a kivitelezőváltás csak akkor engedélyezhető, ha a korábban kifizetett előleget visszafizetik. Ez azonban gyakran lehetetlen, hiszen a csődbe ment cégek nem rendelkeznek a szükséges forrásokkal. Így előfordulhat, hogy a támogatást elnyerő családoknak kellene visszafizetniük olyan több százezer forintos összegeket, amelyek valójában soha nem kerültek hozzájuk.
A helyzetet tovább nehezítette a pályázat lebonyolításának átszervezése. A program kezelését korábban az ÉMI Nonprofit Kft. végezte, majd 2025 végén a feladatot a Nemzeti Fejlesztési Központ és a Helyreállítási Terv Végrehajtásáért Felelős Főigazgatóság vette át. A szakma szerint az átállás tovább lassította az amúgy is nehézkes ügyintézést, így sok kérelem még mindig elbírálásra vár.
Az MNNSZ szerint a helyzet még kezelhető lenne, de ehhez gyors kormányzati döntésekre van szükség. A szövetség azt javasolja, hogy az állam automatikusan engedélyezze a kivitelezőváltást minden érintett pályázónak, és biztosítsa a szükséges forrásokat a korábban kifizetett előlegek pótlására. Korábban már volt példa hasonló megoldásra, amikor több száz projektet sikerült így megmenteni.
A szakmai szervezet azt is sürgeti, hogy a kormány hosszabbítsa meg legalább egy hónappal a pályázat teljesítési határidejét. Bár egy átlagos háztartási napelemes rendszer telepítése mindössze néhány napot vesz igénybe, a jelenlegi határidőig már fizikailag sem lehet befejezni az összes elakadt beruházást. Emellett a hálózati engedélyezési folyamatok gyorsítására is szükség lenne. A mostani válság egyben rávilágít a magyar lakossági napelemes piac elmúlt éveinek problémáira is. Magyarország 2022-ig az egyik leggyorsabban növekvő napelemes piac volt Európában, a telepített kapacitás jóval meghaladta a korábbi kormányzati előrejelzéseket. A növekedést azonban nem követték megfelelő hálózatfejlesztések, ezért a kormány 2022 őszén korlátozta az új rendszerek hálózati visszatáplálását.
A váratlan intézkedések, a szaldóelszámolás fokozatos kivezetése és a szabályozási bizonytalanság jelentősen visszavetette a lakossági beruházási kedvet. Sok kivitelező vállalkozás gyakorlatilag egyik napról a másikra maradt megrendelések nélkül, miközben az RRF-pályázatokból származó bevételek az adminisztratív akadályok miatt késve vagy egyáltalán nem érkeztek meg.
A következmények most láthatók igazán: számos vállalkozás csődbe ment, félbehagyott projekteket hagyva maga után. Ennek eredményeként több száz vagy akár több mint ezer család kerülhet olyan helyzetbe, hogy nem készül el a napelemes rendszere, elveszíti a támogatást, és még visszafizetési kötelezettséggel is szembesülhet.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaKutatók szerint újra kell gondolni az Alföld földhasználatát
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaBeton alá kerülnek a legjobb termőtalajok
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaEgyre kevesebben keresnek dízelautót, de az árak tovább emelkednek
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaPapírszámla helyett digitális ügyintézés: ezt kéri az MVM az ügyfelektől
-
Zöld Közlekedés6 nap telt el a létrehozás ótaKínai elektromos autók hódítanak: már több mint 30 Geely talált gazdára
