Otthon
A németek több mint kétharmada spórol a fűtéssel
A németországi háztartások több mint kétharmada kevesebbet fűt az idén, mint tavaly – mutatta ki egy kedden ismertetett felmérés.
A YouGov közvélemény-kutató reprezentatív vizsgálata szerint a németek nagy többsége megfogadta a szövetségi kormány tanácsát, és igyekszik takarékosabban fűteni; bő kétharmaduk, 68 százalékuk fűti az otthonát kevésbé, mint egy évvel korábban. Minden második német háztartás sokkal kevesebbet fogyaszt, mint az előző fűtési szezonban, és minden tizedikben egészen november végéig kivártak a fűtés beindításával. A többség – 56 százalék – azért fűt kevésbé, hogy pénzt takarítson meg, 20 százalék a szokásosnál kevésbé hideg időjárás miatt, 15 százalék pedig azért, hogy hozzájáruljon az energiaellátás biztonságához, és csupán 6 százalék mindazok aránya, akik az éghajlatváltozás ellen szeretnének tenni a fűtés visszafogásával. Németországban a földgáz az első számú energiahordozó a lakások fűtésében. A nagyjából 40 millió otthon csaknem felét, 49 százalékát fűtik gázzal, és a lakások 14 százalékát ellátó távhőszolgáltatók nagy része is földgázzal működteti erőműveit.
Az utóbbi évtizedekben Oroszország volt a legnagyobb földgázszállító, Németország a földgázfelhasználásának bő 50 százalékát fedezte orosz importból. Ez Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatt megváltozott, mert Moszkva fokozatosan visszafogta, majd nyár végén leállította vezetékes szállításait, holott a háború miatt Oroszországgal szemben elrendelt európai uniós szankciók nem érintik a földgázkereskedelmet. A két országot közvetlenül összekötő Északi Áramlat-1 vezeték augusztus végi leállításával teljesen megszűnt a behozatal, így 2022 szeptembere volt az első olyan hónap az oroszországi import kezdete, 1972 óta, amikor nem érkezett Németországba földgáz közvetlenül Oroszországból.
A vezetékes orosz import kiváltását szolgálja egy sor fejlesztés, felépítenek a többi között hét tengeri terminált, amelyek cseppfolyósított földgáz (LNG) fogadására alkalmasak. Az első – wilhelmshaveni – terminál építését már befejezték, és a tervek szerint januárban üzembe állítják. A szövetségi hálózati felügyelet (Bundesnetzagentur) adatai szerint az orosz import kiesését egyelőre sikerül ellensúlyozni. A hatóság legutóbbi, hétfői jelentése szerint “a németországi gázellátás stabil” és “az ellátás biztonsága továbbra is garantált”, a földgáztárolók töltöttségi szintje pedig 96,98 százalékos, de a téli gázhiány elkerüléséhez szigorú takarékoskodás, a fogyasztás lehetőleg 20 százalékot elérő csökkentése is szükséges.
Otthon
Luxusnégyzetméterek Budán: akár 2 millió forint is lehet az ára
Az örökpanorámás, kulcsrakész budai villákat keresik a luxusingatlan-piacon.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A magyarországi luxusingatlan-piacon a prémium felszereltségű, örökpanorámás, kulcsrakész villák iránt van a legnagyobb kereslet, elsősorban a budai villanegyedekben, a belépési küszöb 300 millió forinttól indul, de az “igazi luxus” inkább az 1 milliárd forint feletti ingatlanoknál kezdődik – ismerteti az alternativenergia.hu. A kereslet elsősorban a budai I., II. és XII. kerületekre, valamint a XI. kerület Sas-hegyhez közeli részeire koncentrálódik, és egyre több új luxusingatlan épül a III. kerületben is, ám ezek értékesítése tovább tarthat. Vidéken elsősorban Pest vármegye dominál, de a Balaton térségéből Balatonfüred is megjelent. A Duna House által 2025-ben a legmagasabb ársávban értékesített lakóingatlanok adatai alapján a medián eladási ár 350 millió forint, az átlagos ár 431 millió forint, míg a csúcsár 1,8 milliárd forint volt, amely az utóbbi hónapok messze legnagyobb értékű lakóingatlan ügylete a Duna House-nál – közölték.
Ebben a szegmensben a medián négyzetméterár 1,6 millió forint négyzetméterenként, az ügyletek 41 százaléka 1,6 millió forint fölötti, 31 százaléka 2,0 millió forint fölötti négyzetméterenkénti áron zárult. Az ingatlantípusok megoszlása a házak felé billent (72 százalék), a lakások aránya 28 százalék volt. A tranzakciók 84 százaléka Budapesten, zajlott, ezen belül a II. kerület adta a forgalom 48 százalékát, majd a III. és XI. kerület 15-15 százalékkal következett, és az V. kerület 11 százalékkal, a XII. kerület 7 százalékkal. A piaci trendekről kifejtették: a luxus szegmensben a vevők nem szeretnek felújítani. Leginkább a 70-100 négyzetméteres nappalival, legalább öt hálószobával, külön vendégrésszel rendelkező okosházakat keresik, korszerű gépészeti és energiahatékony megoldásokkal, és ahol van legalább 3-4 garázs (nagyobb villáknál akár 6-8 kocsibeálló). Hozzátették: az egységes belső kialakítása – belsőépítészek és lakberendezők bevonásával – ebben a szegmensben felárat jelenthet. Az 1990-2000-es évek belső medencés, mediterrán stílusú “hodályházaira” ma alig van kereslet – jegyezték meg. Az elemzésből kiderült: a luxusingatlan-piacon a jól pozícionált, szépen fotózott, igényes ingatlanok jellemzően 2-4 hónap alatt kelnek el, míg a túlárazott vagy korszerűtlen házak akár évekig is a piacon maradhatnak.
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaÉletveszély és milliós károk: barnamedvék uralják a közép-erdélyi térséget
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaÍgy verik át az MVM ügyfeleit hamis számlákkal és fenyegető levelekkel
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaAranysakálok jelzik a környezet mikotoxinszennyezését a dél-magyarországi térségben
-
Zöld Energia1 nap telt el a létrehozás ótaMagyarország világelső lett a napelemes áramtermelés arányában
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaEgyszerű ügyintézéssel kínál korszerű klímát az MVM
