Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Border collie-k tanítanak minket gondolkodni a nyelvről

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) etológusai kimutatták, hogy a kutyák nemcsak tárgynevek megtanulására képesek, hanem felismerik a név által jelölt mögöttes funkciót is.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Az alternativenergia.hu kiemelte, hogy a “tehetséges szótanuló” kutyák (gifted word learners) nemcsak megjegyzik a játékok neveit, hanem képesek új, teljesen más kinézetű tárgyakra is kiterjeszteni a szavak jelentését, ha azok ugyanarra a funkcióra használhatók. Ez a készség eddig kizárólag kisgyermekeknél és egy-egy hosszú éveken át tanított papagáj vagy bonobó esetében volt ismert. Az egyetem tanulmánya a Current Biology folyóiratban jelent meg. Mint írták, az embereknél a jelentéskiterjesztés a nyelvtanulás egyik alapköve, a funkció alapján történő kiterjesztés azonban még ennél is összetettebb készség. Egy kisgyermek fokozatosan megtanulja, hogy a “csésze” szó a bögrére, a pohárra és a kulacsra is vonatkozhat, hiszen mindegyiket ivásra használjuk. Ez a felismerés annak ellenére jön létre, hogy ezek a tárgyak formájukban anyagukban nagyon eltérőek egymástól, leginkább a használatuk módja, funkciója köti őket össze. Míg számos állatfaj képes küllem alapján csoportosítani tárgyakat, a funkcióra vonatkozó, tanult szó kiterjesztése igen különleges elmebeli képességeket feltételez. Egyes egyedek megtanítása bizonyos tárgyakhoz kötődő szavakra rendkívül idő- és munkaigényes, és nagyon kevés egyed képes valóban elsajátítani ezt.

“Ezek a tehetséges szótanuló kutyák egyedülálló lehetőséget kínálnak e jelenség vizsgálatára, mivel ők a gazdával való játék során, természetes interakciókban gyorsan tanulják meg a szavakat – a játékok neveit” – idézték a közleményben Claudia Fugazzát. A tanulmány vezető szerzője hangsúlyozta: eredményeik azt mutatják, hogy ezek a kutyák nem egyszerűen megtanulják a tárgyak neveit, olyan szinten értik a szavak mögötti jelentést, hogy képesek azt teljesen új, nagyon eltérő kinézetű játékokra is alkalmazni, felismerve, mire valók ezek a tárgyak. A kutatók hét tehetséges szótanuló kutyát – hat border collie-t és egy ausztrál pásztorkutyát – teszteltek természetes környezetben, a gazdáik otthonában, játékos interakciók közben. A tanulási szakaszban a kutyák két új szót tanultak, például “húz” és “hozz”, amelyek nem egy-egy tárgyat, hanem több, küllemében teljesen eltérő, de azonos módon használt játékot jelöltek (húzogatós vagy behozós). Ezt követték a tesztek, amelyek során a kutyák bizonyították, hogy megtanulták az új szavakat, és helyesen választották ki a megfelelő játékot, ha a gazda a “húz”-t vagy a “hozz”-t kérte.

A kísérlet következő szakaszában a kutyák új, küllemében nagyon különböző játékokkal játszhattak “húzogatósat” vagy “behozósat” a gazdával, ahogy korábban is, de most a játék neve nem hangzott el egyszer sem. A végső tesztben, a kutyáknak ezen új tárgyak közül kellett kiválasztani, amikor a gazda a “húz” vagy “hozz” játékot kérte. A kutyák nagy biztonsággal választották ki a megfelelő, addig névtelen tárgyat – vagyis általánosították a szavakat funkcionális kategóriákra. Ez az első bizonyíték arra, hogy a kutyák képesek a szavakat funkcionális kategóriákra általánosítani, mégpedig természetes, játékos interakciók során – hangsúlyozták a közleményben. “Ezek az eredmények azt mutatják, hogy a szavakhoz kapcsolódó kategorizációra nemcsak az ember képes, hanem megjelenhet nem emberi, nem nyelvhasználó fajoknál is, természetes módon” – idézték Miklósi Ádámot, a tanulmány társszerzőjét, aki szerint ez izgalmas új irányokat nyit annak megértésében, hogyan fejlődhettek ki a nyelvhez kapcsolódó készségek, és hogyan működhetnek fajunkon túl.

Advertisement

Zöldinfó

Tavalyi erdőtűz után 23 ezer facsemetével kezdik meg az újjáépítést

Megkezdődött a facsemeték ültetése a “vasi ezres tűz” helyszínén.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Megkezdődött a facsemeték ültetése az utóbbi évek egyik legnagyobb kiterjedésű szabadtéri tűzének helyszínén, a Vas vármegyéi Csöngén, ahol tavaly szeptemberben öt napon keresztül mintegy ezer hektáron pusztítottak a lángok – írja az alternativenergia.hu. Mukics Dániel felidézte: tavaly szeptember 5-9.e között több mint ezren dolgoztak folyamatosan a Csönge és Kenyeri térségében pusztító tűz oltásán. A munkálatokat nehezítette a folyamatosan változó széljárás, a terület nagysága és az, hogy egyes erdőterületeket kifejezetten nehezen lehetett megközelíteni. A szél miatt a lángok újra és újra felcsaptak, több helyen a fák koronája is meggyulladt. Hozzátette: a tavalyi pusztítás a csöngei erdő harmincnyolc éves erdeifenyő-állományát is érintette, és most oda vittek új facsemetéket. Csaknem ötven diák és egyetemista érkezett a Vas Vármegyei SZC Savaria Technikum és Kollégiumból, valamint az ELTE Savaria Egyetemi Központból, akik a Szombathelyi Erdészet Zrt. környezetvédelmi előadását követően, a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársaival közösen ültették el az első facsemetéket a héten – tette hozzá.

A szakemberek a helyi viszonyok és a klímaváltozás várható hatásai miatt a vörös tölgyet választották a faültetéshez. A faültetési akció 9,64 hektárt érint, kilenc hektáron 2400 kilogramm vöröstölgymakkot vetnek el, a többi helyre pedig 3600 vöröstölgycsemete kerül. A vörös tölgy mellé úgynevezett elegy fafajokat – mezei juhart, madárcseresznyét és vadkörtét – is telepítenek majd a szakemberek. Az akció összesen 23 100 csemete elültetésével segíti az érintett erdőrészlet újjáéledését – ismertette. Mukics Dániel elmondta: a faültetési akció része a katasztrófavédelem környezeti nevelési és oktatási programjának.

A program elsődleges célja az, hogy felhívja a figyelmet a környezettudatosság, a természeti értékek és erőforrások megóvásának fontosságára. Az éghajlatváltozás következtében egyre gyakoribbak a csapadékmentes időszakok, a száraz teleket eső nélküli perzselő nyarak követik, amelyek kiszárítják a növényeket és a talajrétegeket, és a statisztikai adatok szerint évről évre emelkedik a szabadtéri tüzek száma – tette hozzá. Az OKF szóvivője elmondta azt is, november közepéig már több mint 9800 szabadtéri tűzhöz riasztották a tűzoltókat, akiknek egyre nagyobb kiterjedésű erdőtüzekhez is vonulniuk kell.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák