

Zöld Közlekedés
Júliustól ilyenek lesznek az új rendszámok
Július elsejétől egy betűvel meghosszabbodnak az újonnan kiadott magyar rendszámok – közölte az Technológiai és Ipari Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára közösségi oldalán.
Vitézy Dávid a változásokat azzal indokolta, hogy a jelenlegi karakterkészlet néhány éven belül kifutna.
A már forgalomban lévő hatósági jelzéseket nem kell újakra cserélni, azok a továbbiakban is használhatók maradnak – hívta fel a figyelmet. A hosszabb rendszámok a járműállomány fokozatos megújulásával, felmenő rendszerben váltják majd fel a régieket. Az intézkedés miatt senki nem kényszerül felesleges utánajárásra, több ügyintézésre – hangsúlyozta. Az új típusú rendszámtáblák a már megszokott összegekbe kerülnek, a hatósági jelzések kiadásának tizenkét éve változatlan költségei júliustól sem emelkednek. Az újfajta rendszámok a latin ábécé két magánhangzójából vagy mássalhangzójából, majd újabb két betűjelből és három számjegyből állnak. Ékezetes magánhangzók, illetve a dz kivételével kétjegyű mássalhangzók nem szerepelhetnek rajtuk. A táblákon Magyarország címere mellett az európai zászlót jelképező kék mezőben tizenkét sárga csillag látható fehér H jelzéssel – ismertette.
Hozzátette: a környezetkímélő járművek világoszöld alapszínű táblái és a gépkocsi kerékpárszállító eszközére szerelhető szürke alapszínű jelzések a hosszabb formátumban is kiadhatók lesznek.
Vitézy Dávid közölte: egyszerűsödnek az ideiglenes rendszámtáblák, az eddigi “E”, “M”, “P”, “SP” és “Z” betűjelűek helyett egységesen “I” betűjelűeket adnak majd ki. A taxik a jövőben “TX”, a Magyar Honvédség járművei “HA”, a rendőrség járművei “RA”, az Országos Mentőszolgálat járművei “MA”, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal járművei “NA”, a büntetés-végrehajtási szervezet járművei pedig “BA” betűjelű rendszámtáblákkal közlekedhetnek – írta. Az előírások változatlanul lehetővé teszik az egyénileg kiválasztott vagy egyedileg előállított rendszámok engedélyezését – jelezte.

Zöld Közlekedés
Tesla vezet, de jönnek a kínai márkák is a hazai használtautó-piacra
Az elektromos márkák egy-két év múlva jelennek meg nagyobb tömegben a használtautó-piacon.

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A magyarországi használtautó-piacon a 2026-2027-es időszakban, a flottaautók kifutásával, második hullámként jelenhet meg nagyobb tömegben a használt elektromos autók kínálata – erre számít az egyik legjelentősebb piaci szereplő, az országos kereskedelmi hálózattal rendelkező Das WeltAuto. Az alternativenergia.hu kifejti: az elektromos autók aránya a teljes használtpiacon még mindig elenyésző, a szegmens azonban látványosan élénkül. A használtautó-piac stabilan növekszik, miközben új korszak kezdődik: az elektromos és kínai márkák megjelenése átrajzolja a jövő kínálatát – hívja fel a figyelmet Tóth Péter, a Das WeltAuto értékesítési igazgatója. A közleményben idézik a Datahouse statisztikáját, amely szerint a Tesla továbbra is a legjelentősebb elektromos márka a magyarországi használtautó-piacon, 2655 tranzakcióval és 0,38 százalékos részesedéssel. A kínai újhullámos márkák (MG, BYD, Omoda, DFSK, Jaecoo, Lynk & Co, Aiways, NIO stb.) összesen 1155 jármű eladásával még csak 0,17 százalékos szeletet fednek le a piacból, de megjelenésük már jól látható. A kínai márkák mezőnyét az MG közel 800 autóval vezeti, ugyanakkor a BYD gyorsan növeli ismertségét – teszik hozzá.
A közleményben emlékeztetnek arra, hogy a teljes magyarországi használtautó-piac 2025 első kilenc hónapjában lendületben maradt: közel 700 ezer tulajdonosváltás történt január és szeptember között, 2,8 százalékkal haladva meg az előző év azonos időszakának adatát. Szeptemberben ismét 80 ezer fölé emelkedett a havi tulajdonosváltás. A magyar használtautó-piacot változatlanul három márka – az Opel, a Volkswagen és a Suzuki – uralja. A piacszegmensre bontott szerkezet stabil: a kompakt (C-szegmens) és kisautó (B-szegmens) továbbra is a legnépszerűbb, eközben az SUV-láz a használt járművek esetében jóval visszafogottabb, mint az új autóknál. A tranzakciók közel ötöde (19,2 százalék) Budapesten zajlik, a főváros és agglomerációja az országos forgalom több mint harmadát (35,8 százalék) adja. Tóth Péter közölte, a Das WeltAuto hálózatában azt tapasztalják, hogy az ellenőrzött előéletű autók gyorsabban találnak gazdára, még a bizonytalanabb piaci környezetben is. A vásárlók ma sokkal tudatosabbak: a bizalom és az átlátható szerviztörténet felértékelődött – mutatott rá.
A Das WeltAuto a Volkswagen konszern márkáit forgalmazó Porsche Hungaria használtautó-üzletága. A 30 márkakereskedésből álló országos értékesítői hálózatban a vevők állapotfelmérésen átesett, gondosan szervizelt autók közül választhatnak, a legjobb minőségű járművek esetében a cég garanciát is vállal.
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás óta
Életveszély és milliós károk: barnamedvék uralják a közép-erdélyi térséget
-
Zöldinfó1 nap telt el a létrehozás óta
Így verik át az MVM ügyfeleit hamis számlákkal és fenyegető levelekkel
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás óta
Aranysakálok jelzik a környezet mikotoxinszennyezését a dél-magyarországi térségben
-
Zöldinfó1 nap telt el a létrehozás óta
Egyszerű ügyintézéssel kínál korszerű klímát az MVM
-
Zöldinfó7 nap telt el a létrehozás óta
A hálózattól az otthonig: a Swatten új szintre emeli az energiatárolást