Kapcsolatfelvétel

Utazás

Süllyedő városok

Létrehozva:

|

Eltűnhet a Föld színéről Velence, vagy legalábbis közel állhat ehhez az állapothoz a tengerszint folyamatos emelkedése miatt.

Évtizedes vita folyt arról, hogy mi lehetne erre a legoptimálisabb megoldás, ami nem más, mint egy speciális gátrendszer, ami 2016-tól védi majd a süllyedő várost. Természetesen ezt a gátat nem úgy kell elképzelni, hogy a város köré fogják felhúzni, hanem a tengerben fogják kiépíteni.

Velence tenger mellé épült, viszont nem csak partvidéki városokat fenyeget a süllyedés. Az Egyenlítő című műsorban süllyedő metropoliszokról beszélget Nagy Balázs geográfus, A Földgömb magazin főszerkesztője, és Bálint Csaba, a Szent István Egyetem Klímairodájának Klímabarát Életmód Program programvezetője. Nagy Balázs elmondja, hogy várossüllyedést két teljesen különböző folyamat okozhat. Vagy a földkéreg mozgása, ami süllyedhet, de adott esetben emelkedhet is, a másik pedig az a víztömeg változása.

A több, mint 20 millió lélekszámú Sanghaj is a süllyedő városok közé tartozik. Vízpartra épült, és süllyedésének hátterében a sok felépült felhőkarcolót gondolják. Bálint Csaba elmondása szerint azt olvasta, hogy Sanghaj süllyedésének egyik oka az, hogy a víztartó rétegekből kiszivattyúzták a talajvizet, így ezek a rétegek kezdtek összerogyni. Mivel a talajvíz nem ivóvíz minőségű, felmerülhet a kérdés, hogy miért van szükség ennek a víznek a kinyerésére. Az ipari hűtési rendszerekben használják fel ezt a vizet, így nem kell az ivóvizet pazarolni. Sok érdekes információt tudhatnak meg a süllyedés egyéb okairól, valamint szóba kerül New York, Sao Paulo és Budapest is, ha megnézik az Egyenlítő Süllyedő városok című epizódját.

Hozzászólás küldése

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Utazás

Új autóbuszokat állított forgalomba a Volánbusz Tolnában

Négy új, Volvo B6SC-8900 típusú autóbuszt állított forgalomba a Volánbusz április végén Tolna vármegyében, az új járművek nettó beszerzési értéke mintegy 255 millió forint volt; az új buszokkal a vármegyei flotta átlagéletkora 11,46 évre csökkent – közölte a társaság kedden az MTI-vel.

Létrehozva:

|

Szerző:

A Volánbusz 2018 óta Tolna vármegye csaknem 230 darabos autóbusz-állományának már több mint negyedét lecserélte. Eddig 59 új autóbusz érkezett a flottába, amely most tovább frissült a négy, legkorszerűbb, Euro 6e környezetvédelmi besorolású dízel motorral hajtott járművel – írták. A nagy befogadóképességű, hosszított szóló kivitelű Volvo buszok Szekszárd és Tamási vonzáskörzete mellett a szomszédos vármegyékbe: Szekszárdról többek között Siófokra, Balatonföldvárra, Harkányba és Pécsre is közlekednek. A 8 érintett autóbuszvonalon a közlekedési társaság évente mintegy 123 ezer utazást bonyolít. Beszámoltak arról, hogy a MÁV-Volán-csoport járműfiatalítási programjában az elmúlt öt évben az eddig lezárt beszerzéseknek köszönhetően 2205 új és újszerű autóbusz érkezett a Volánbuszhoz, és a vállalat további 295 járműre rendelkezik aláírt beszerzési megállapodással. Tolna vármegyébe legutóbb 20 Credobus Econell 12 és 6 Credobus Inovell 12 típusú autóbusz érkezett, a legújabb járművekkel együtt 63 új jármű fiatalította a flottát.

A Volánbusz 2022-ben csaknem 540 millió utazást bonyolított le országszerte. Tolna vármegyében 344 autóbusz-vezetővel 24 helyi és 112 helyközi vonalon szállítja az utasokat. Azt írták, hogy a Volánbusz flottájába a 2022-ben zárult közbeszerzési eljárás eredményeként 50 Volvo B6SC-8900 típusú autóbusz érkezett. Tolna mellett Baranya, Somogy, Vas, Veszprém, Zala, Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok es Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye helyközi autóbuszvonalain is találkozhatnak majd velük az utasok. Az alacsony belépésű, akadálymentes buszok légkondicionáltak, rendelkeznek elektronikus utastájékoztató rendszerrel, USB-töltőpontokkal és fedélzeti kamerarendszerrel is.

Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák

© 2022 zoldtrend.hu | Minden jog fenntartva!