Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Újabb energiatakarékossági intézkedéseket vezettek be a Szegedi Tudományegyetemen

Újabb energiatakarékossági intézkedéseket vezettek be a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), az év végén és 2023 első hetében az épületek többségét bezárják – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága kedden az MTI-t.

Létrehozva:

|

A közlemény szerint az intézkedések célja, hogy az akadémiai területen minden negyedévben 2021 azonos időszakához viszonyítva 25 százalékkal csökkentsék a földgázfogyasztást, a villamosenergia-felhasználást pedig a tavalyi szinten tartsák. A közoktatásban és a betegellátásban a tudatosság növelésére és a racionális energiafelhasználásra fókuszálnak. A már korábban bevezetett intézkedéseket – amelyek szerint az épületekben csökkentették a hőfokot – újabb rendelkezésekkel bővítették. Az SZTE-n december 19. és 23., illetve január 2. és 8. között igazgatási szünetet tartanak, december 24. és január 1-je között pedig az épületek jelentős része bezár. Az igazgatási szünet első és második részében a vizsgáztatást folyamatosan, de kevesebb teremben tartják. A téli bezárás idején vizsgáztatási szünet lesz. Zárva lesznek az SZTE kollégiumai az igazgatási szünet és a téli bezárás idején, azok a hallgatók azonban, akik a leállás idejére nem tudnak hazautazni, néhány intézményben kérhetik elhelyezésüket. Az igazgatási szünetekben és a téli bezárás idején az egyetemi épületek nagy része zárva tart. Ebben az időszakban is nyitva lesznek az egészségügyi és közoktatási feladatot ellátó épületek, a József Attila Tanulmányi és Információs Központ és az egyetemhez tartozó állatházak, valamint néhány, az egyetem működtetési feladatainak folyamatos ellátásához szükséges egység.

 

mti

Advertisement

Zöldinfó

Tavaszra indulhat a sorozatgyártás a CATL debreceni akkumulátorgyárában

A jövő év március-áprilisában kezdik a sorozatgyártást a CATL debreceni akkumulátorgyárában.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Jövőre, az engedélyektől függően várhatóan márciusban vagy áprilisban megkezdődik a sorozatgyártás a CATL debreceni akkumulátorgyárában – közölte a cég európai működésért felelős ügyvezető igazgatója Debrecenben. Matt Shen azt mondta, 2024-től elindult a modul összeszerelés Debrecenben, eddig már harmincezer elektromos autót ellátó modult gyártottak a helyi üzemükben. Célegyenesbe jutott a cellagyártás: folyamatosan zajlik a gyártósorok beszerelése, hogy mielőbb elkezdhessék a sorozatgyártást. Ennek érdekében a jelenlegi ezer fős dolgozói létszámot a jövő év első negyedében ezerötszázra növelik – írja az alternativenergia.hu. Matt Shen kitért arra is, hogy Európában egyre népszerűbbé válnak az elektromos autók: a kontinensen értékesített járművek 26 százaléka elektromos, ez az arány 29 százalék lehet az év végére. A 15 éve alapított kínai CATL globális piacvezetővé vált, kétszáz autógyártó van a partnereik között, a piaci részesedésük 37,9 százalék – ecsetelte.

Hozzátette: elkészült az európai piacra tervezett akkumulátoruk, amellyel egy töltéssel több mint 750 kilométert tehetnek meg az autók, és extrém hidegben is rövid a töltési idejük. Európában Németországban már működik a gyáruk, hamarosan indul a debreceni sorozatagyártás, és “fejlesztés alatt van” a harmadik gyáregységük Spanyolországban. Szilágyi Balázs közügyekért felelős vezető a sajtótájékoztatón jelezte: az idén harmadik változatban nyújtották be a debreceni gyár környezetvédelmi engedélyét. Ebben a korábbihoz képest 43 százalékkal csökkentették a kibocsátott anyagok teljes mennyiségét, harmadával csökkentették az ivóvízfelhasználás mennyiségét a gyártáshoz, és ugyancsak harmadával csökkentették a gyártás fajlagos energiaigényét – sorolta.

A szürkevíz felhasználásról elmondta: a tavasz folyamán készül el a telepük vezetékes csatlakozása a helyi vízművel. Addig felszíni vizet – a Tisza vizét, illetve esővizet – használnak, utána pedig a felszíni víz és a tisztított szennyvíz meghatározott arányú keverékét, a szürkevizet használják a gyártáshoz. Kérdésre válaszolva kiért a veszélyesnek tekintett N-metil-pirrolidon (NMP) mesterséges szerves vegyületre, amit oldószerként használnak az akkumulátorgyártásban. Azt mondta, az NMP határértékét jelentősen csökkentették, köbméterenként egy milligrammra. Kitta Alexandra toborzási vezető jelezte: folyamatosan toborozzák az új munkaerőt, a jelenleg foglalkozatott ezer fő kétharmada helyi munkavállaló, egyharmada külföldi. Az a céljuk, hogy minél több helyi munkaerőt alkalmazzanak, a dolgozók 80 százaléka fizikai, 20 százaléka szellemi dolgozó – tette hozzá megjegyezve, hogy stratégiai együttműködési megállapodásuk van a Debreceni Szakképzési Centrummal és a Debreceni Egyetemmel, de kiveszik a részüket a város kulturális életéből is.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák