Kapcsolatfelvétel

Zöld Energia

Így lesz pofonegyszerű a napelem-telepítés

A Landatu rögzítőjét pofonegyszerű kihelyezni a tetőre, ahol aztán extrém szélben is képes megtartani a napelemeket.

Létrehozva:

|

A Landatu Solar egy könnyű, műanyagból készült rendszert mutatott be, amely vízzel, homokkal vagy kaviccsal tölthető fel, így sík felületen napelemes rögzítőrendszerként működhet – számol be a PV Magazine. A szállítás megkönnyítésének érdekében az egységek egymásra helyezhetőek, a telepítés révén pedig elkerülhető, hogy a tetőbe kelljen fúrni.

A termékről a február 20. és 23. között Madridban megrendezett Genera energetikai és környezeti kiállításon rántották le a leplet. A Landatu alapvetően úszó napelemekre specializálódott, a területet gyűjtött tapasztalatait most a szárazföldi rendszereknél kamatoztatja. A kétrészes, nagy sűrűségű polietilén ballasztrendszer üresen kevesebb mint 3 kilogrammos, feltöltve viszont komoly stabilitást ad.

„Az alapot fel lehet tölteni vízzel, kaviccsal vagy homokkal” – mondta Alfredo Solano, a Landatu vezérigazgatója. Mint hozzátette, a rendszer kapacitása 56 liter, de kaviccsal vagy homokkal használva akár 100 kilogrammos tömeget is elérhet. A spanyol startup állítása szerint a rögzítőrendszer akár elképesztő, 162 kilométer per órás szélsebességnek is képes ellenállni, a termékre tíz év garancia érhető el.

Advertisement

A Landblocknak nevezett eszköz 465-szer 1235-szer 480 milliméteres, a csomag dugókkal, fém rögzítőelemekkel és rozsdamentes acélból készült csavarokkal kapható. A fotovoltaikus modulok közvetlenül ezen tartószerkezethez vannak rögzítve az extra alkatrészekkel, így elkerülhető, hogy a tetőt át kelljen fúrni. A panelek 15 fokos szögben helyezhetőek el a rögzítőben.

Landatu szerint a ballasztrendszer akár 10-szer könnyebb is lehet, mint a hagyományos, betonos rögzítők, ami nemcsak megkönnyíti a telepítést, de a felszerelés biztonságát is növeli. A szakember először elhelyezheti a terméket a kívánt helyre, és elég ezután feltöltenie. A Landblockkal már egyetlen telepítő is elég lehet egy kisebb, hat modulból álló rendszer kialakításához, és további előny, hogy az egységek egymásra helyezhetőek, igen kompaktak és könnyen szállíthatóak. Egyetlen négyzetméteren akár 40 egység is elférhet.

Advertisement

Nem a Landatu az első cég, amely könnyű, a napelemek telepítését segítő rögzítőrendszert mutatott be. A finn Rauli fejlesztéséről korábban mi is írtunk, a sínekből és tartóelemekből álló, egyszerűen összepattintható rögzítőt 2021-ben mutatták be. A Rauli 2023-ban egyébként ismét részt vesz a legnagyobb napelemes kiállításon, az Intersolaron.

Advertisement

Zöld Energia

Veszélyben az európai áramhálózat? Emiatt korlátozza az EU bizonyos inverterek használatát

Távolról is veszélybe sodorhatják az európai áramhálózatot a kockázatos inverterek, ezért november 1-jétől új uniós szabályok írják elő az érintett berendezések kizárását a támogatott energetikai beruházásokból.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Az inverterek gyártói akár távolról is hozzáférhetnek a napelemes rendszerekhez, és beavatkozhatnak azok működésébe, ami az európai villamosenergia-hálózat biztonságát is veszélyeztetheti. Az Európai Bizottság ezért 2026. november 1-jétől korlátozza a magas kockázatúnak minősített beszállítók berendezéseinek uniós finanszírozását. Az intézkedés a már működő, uniós támogatással megvalósult rendszereket is érintheti, amelyeknél fokozatosan le kell cserélni az érintett eszközöket. Lejárt november 1-jén az a határidő, amelytől kezdve az uniós villamosenergia-hálózathoz csatlakozó, uniós forrásból finanszírozott napelemes, szélenergetikai és energiatárolási beruházások nem alkalmazhatnak magas kockázatúnak minősített inverterbeszállítóktól származó berendezéseket. A Magyar Napelem és Napkollektor Szövetség (MNNSZ) az Euronews beszámolója alapján arra hívta fel a figyelmet, hogy a korlátozás a már üzemelő rendszereket is érintheti, írja az alternativenergia.hu hírportál.

Az Európai Bizottság álláspontja szerint a nem kínai gyártók termékeiből már rendelkezésre áll megfelelő piaci kínálat, az energetikai infrastruktúra biztonsága pedig indokolhatja az esetleges többletköltségeket. Az iparági szereplők ugyanakkor továbbra is számítanak egyedi mentességekre, különösen azoknál a beruházásoknál, amelyek például elhúzódó engedélyezési eljárások miatt csúsztak meg.

Nem csak a napelemes inverterekre vonatkozik a korlátozás

Advertisement

A 2026 tavaszán elfogadott uniós iránymutatás fontos pontosítása, hogy az intézkedés nem kizárólag a hagyományos napelemes invertereket érinti. Hatálya kiterjed az energiatárolók teljesítményátalakítóira (PCS), valamint az önállóan telepített és naperőművekhez kapcsolódó tárolórendszerekre is. A magas kockázatú besorolás sem kizárólag a kínai vállalatokat érinti: a nyilvánosságra került feltételek Oroszország, Irán és Észak-Korea joghatósága alá tartozó, illetve az ezen államok által tulajdonolt vagy ellenőrzött cégeket is felsorolják. A korlátozás elsősorban az Európai Beruházási Bank és az Európai Beruházási Alap finanszírozására terjed ki.

Miért jelentenek biztonsági kockázatot az inverterek?

Advertisement

Az inverterek nem csupán az egyenáramot alakítják váltakozó árammá, hanem folyamatos kapcsolatot tartanak fenn a hálózattal, távolról frissíthetők, és a gyártói felhőszolgáltatásokon keresztül monitorozhatók, illetve vezérelhetők. Ez lehetőséget teremthet arra, hogy illetéktelen vagy rosszindulatú beavatkozás esetén a gyártói hozzáférést kihasználva módosítsák a berendezések működését. Ha nagyszámú invertert egyszerre kapcsolnának le vagy változtatnák meg a működési paramétereiket, az akár a villamosenergia-rendszer stabilitását is veszélyeztethetné. Az Európába importált napelemes inverterek mintegy 80 százaléka kínai eredetű, ami tovább növeli a beszállítói függőség jelentőségét.

A magyar piacot az intézkedés elsősorban az uniós finanszírozású naperőművi és energiatárolási beruházásokon keresztül érintheti. A fejlesztőknek ezért már a beszerzés során ellenőrizniük kell a gyártók megfelelőségét, a távoli hozzáférések szabályozását és a firmware-frissítések biztonságát. A kiberbiztonsági megfelelés ráadásul a megújulóenergia-aukciókon való részvétel egyik előminősítési szempontjává is vált.

Advertisement

Fontos ugyanakkor, hogy az intézkedés finanszírozási feltételrendszer, nem általános importtilalom: önmagában nem jelenti azt, hogy minden érintett invertert valamennyi európai napelemes rendszerben azonnal le kell cserélni.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák