Zöld Energia
A németek 70 százaléka spórol az energiával
Egyre többen takarékoskodnak Németországban az árak emelkedése miatt, egy pénteken ismertetett felmérés szerint a legtöbben az energiafogyasztásukat fogják vissza.
Az ARD országos közszolgálati televízió megbízásából készített felmérés szerint a német lakosság 70 százaléka igyekszik kevesebb energiát fogyasztani. A spórolás második legfontosabb területe a szórakozás. Így minden második német – 50 százalék – jár kevesebbet vendéglőbe vagy moziba. A németek csaknem fele a mindennapi bevásárláson is próbál takarékoskodni, 47 százalékuk költ kevesebbet a boltokban. Ugyancsak kiemelkedő, 43 százalékos mindazok aránya, akik a drágulás miatt kevesebbet utaznak, nyaralnak. A spórolás leginkább az alacsony jövedelmű háztartásokra jellemző. Ebben a csoportban – a háztartásonként legfeljebb havi 1500 euró (600 ezer forint) elkölthető jövedelemmel rendelkező rétegben – az emberek 72 százaléka takarékoskodik az energiával, 67 százalék költ kevesebbet szórakozásra, 66 százalék költ kevesebbet az üzletekben és 59 százalék jár nyaralni ritkábban, mint az év elején felerősödött drágulási hullám előtt.
A havi 1500-3500 euróval rendelkezők, vagyis közepes jövedelműek körében rendre alacsonyabbak ezek az arányok, így például a mindennapi bevásárláson 67 százalék helyett 49 százalék igyekszik spórolni. A havi 3500 eurónál nagyobb elkölthető jövedelemmel rendelkező háztartásokban 37 százalék ez az arány – mutatták ki az ARD DeutschlandTrend című kutatássorozatának új mérésével. Németországban az infláció az év első öt hónapjában folyamatosan emelkedett, májusban már 7,9 százalék – az 1973-as olajválság óta a legmagasabb – volt. Júniusban viszont 7,6 százalékra, júliusban pedig 7,5 százalékra mérséklődött a fogyasztói árak éves szintű emelkedése, főleg a közlekedés költségeinek csökkentését szolgáló kormányzati intézkedések hatására. A szövetségi kormány eddig két, együttvéve bő 30 milliárd euró értékű támogatási csomagot dolgozott ki a terhek csökkentésére. Terveznek egy harmadik csomagot is, ennek első eleméről már döntöttek: a földgáz áfáját átsorolják az eddigi 19 százalékos kulcs alól a kedvezményes, 7 százalékos kulcs alá.
mti
Zöld Energia
Új lakossági energiatároló-pályázat: gyors beadás és precíz dokumentáció kell
Óriási roham várható az új lakossági energiatároló programnál: a 2,5 milliós támogatás sok esetben elég lehet, de a szűk határidők, az adminisztráció és az áremelkedési kockázatok komoly buktatókat rejtenek.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Komoly érdeklődés mellett indulhat el a kormány új lakossági energiatároló-támogatási konstrukciója: az Otthoni Energiatároló Program (OEP) 100 milliárd forintos keretösszegből, háztartásonként legfeljebb 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatással ösztönzi akkumulátoros rendszerek telepítését – ismertette az alternativenergia.hu. A piaci visszajelzések szerint azonban a pályázóknak nemcsak a gyors beadásra, hanem az adminisztratív és kivitelezési buktatókra is fel kell készülniük: a kevés szakember, a szoros határidők és az új finanszírozási modell kockázatai egyszerre terhelhetik az ügyfeleket és a kivitelezőket. A program – amelynek fő részletei január 15-én váltak ismertté – elsősorban a már napelemes, bruttó elszámolásba került (vagy 2030-ig oda átkerülő) háztartásokat, valamint az 5000 fő alatti településeken élőket célozza. Napelem nélküli magánszemélyek is pályázhatnak, de elbíráláskor hátrébb sorolhatják őket. A várható rohamra a kivitelezők és kereskedők már most készülnek. „Nem lennék meglepődve, ha a keretösszeg a nyitást követően akár 24–48 órán belül kimerülne” – mondta Kőszegvári Márk, a Wagner Solar Hungária Kft. kiskereskedelmi üzletágának vezetője. Szerinte a beadási sorrend döntő lehet, ezért „érdemes előre összekészíteni minden szükséges dokumentumot, hogy a pályázatot minél gyorsabban be lehessen adni”.
Hasonlóan látja Szenyán Endre, az A1 Solar Kft. ügyvezetője: a céghez „naponta több száz, egyes esetekben akár ezer lakossági megkeresés is befut”, miközben „sok cég gyakorlatilag maximum kapacitással működik”. A szűk határidők mellett az adminisztráció, a műszaki előkészítés és a dokumentáció összeállítása is időigényes, ami egyszerre jelent versenyhelyzetet a pályázóknak és terhelést a kivitelezői oldalon.
Kulcskérdés, mire elég a 2,5 milliós keret. A támogatás elszámolható az energiatároló rendszer kiépítéséhez közvetlenül szükséges tételekre – az akkumulátortól és invertertől a tervezésen át a kivitelezés munkadíjáig –, de új napelemes rendszerrel együtt már szinte biztosan nem fedez mindent. Az EON MyEnergy számításai szerint egy átlagos méretű, újonnan telepített napelemrendszer önmagában is 800 ezer–1 millió forint önerőt jelenthet a támogatáson felül. Ha azonban már van napelem, Szenyán Endre szerint reális, hogy a pályázat akár teljes egészében állja az energiatároló költségét: „Ellenben, ha már van felszerelve napelem, akkor egyáltalán nem földtől elrugaszkodott gondolat, hogy a pályázat az energiatároló teljes költségét lefedje, önerő nélkül.”
A pluszköltségek között ott lehet a hálózatbővítés is – például 1 fázisról 3 fázisra váltás –, ami bizonyos esetekben szintén finanszírozható, ha marad keret a fő berendezések után. A kivitelezői „étlap” ugyanakkor lényegében meghatározza, milyen termékből választhat az ügyfél. A piaci szereplők nem számítanak minőségromlásra: a biztonságot és a megfelelést többszintű kontroll garantálhatja, az EON pedig jelezte, hogy gyengébb minőségű termékek csak speciális esetben – például azonos gyártótól származó inverter és tároló mellett – jöhetnek szóba.
A telepítés helye is gyakorlati kérdés: „Van, aki kifejezetten nem szeretné a lakótéren belül elhelyezni az akkumulátort… de az elmúlt időszak megszokottnál hidegebb időjárása rámutat a kültéri telepítés legnagyobb hátrányára” – fogalmazott Kőszegvári Márk. A hideg a töltési-kisütési folyamatokat visszafoghatja, a fűtőszálak pedig energiát fogyasztanak: „Bár ettől nem mennek tönkre, a hatékonyságuk és a hasznosítható energiamennyiség érezhetően romlik” – tette hozzá.
A késlekedésnek ára lehet: a piaci szereplők szerint a költségnyomás már látszik, de a jelenlegi árszintek még részben korábbi beszerzéseken alapulnak. Ha a készletek kifutnak, az új rendelések drágulhatnak – a kínai exporttámogatások kivezetése és a lítiumár-emelkedés is felfelé tolhatja a végárakat. „Ezért nem érdemes túl sokáig várni a beszerzéssel” – figyelmeztettek az érintettek. Új kockázatot hoz a finanszírozási mechanizmus is: a kivitelezők szerint a korábbi gyakorlattal szemben most a lakossági ügyfél számlájára érkezhet az előleg, amit tovább kell utalnia. „Ez új kockázatot jelent a rendszerben” – mondta Kőszegvári Márk, jelezve, hogy a késedelmes vagy elmaradó utalás különösen a tőkeszegényebb cégeket hozhatja nehéz helyzetbe.
A túljelentkezés miatt a beadásnál a precizitás is döntő lehet. Szenyán Endre szerint „egy rosszul benyújtott adatlap is elég lehet ahhoz, hogy lemaradjon a pályázó”. A piaci szereplők ezért részletesebb hivatalos útmutatót is sürgetnek, miközben arra figyelmeztetnek: a startpisztoly után rövid, de rendkívül intenzív versenyfutás jöhet, ahol a gyorsaság és a hibátlan dokumentáció érhet célba.
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás ótaMagyar megoldás hozhatja el az energiatárolás jövőjét?
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaLevegőszennyezettség miatt figyelmeztetést adott ki az önkormányzat
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás ótaModern energiatárolóval támogatja a zöld átállást az MVM
-
Zöldinfó22 óra telt el a létrehozás ótaTéli meglepetés nélkül: így spórolhat az elavult fűtési rendszeren
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás ótaTöbb milliárd tonnával csökkent a CO₂-kibocsátás a kínai zöldtechnológiai exportnak köszönhetően
