Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Csökkent az energiafogyasztás Szlovéniában

Jelentősen csökkent a szlovén villamosenergia-fogyasztás szeptemberben az egy évvel korábbihoz képest, miután a múlt hónapban a legtöbb szlovén vállalat csökkentette termelését a dráguló energia miatt – közölte kedden a szlovén kormány makrogazdasági elemzésekkel és fejlesztésekkel foglalkozó hivatala (IMAD).

Létrehozva:

|

A villamosenergia-fogyasztása 4,4 százalékkal csökkent szeptemberben éves összevetésben, amelynek oka az alacsonyabb ipari fogyasztás, de a háztartások villamosenergia-fogyasztása is mérséklődött, éves szinten, 3,9 százalékkal, míg a kisvállalkozások fogyasztása nagyjából azonos maradt – hangsúlyozták. Azt is közölték, augusztusban 14, szeptemberben 11 százalékkal csökkent a földgázfelhasználás az előző öt év átlagfogyasztásához képest, az októberi visszaesés pedig az eddigi adatok alapján még nagyobb mértékű lesz. Az IMAD hangsúlyozta, hogy ez elsősorban ipari felhasználás visszaesésének következménye, de megjegyezték, várhatóan a háztartások is mérséklik az energiafogyasztásukat, annak ellenére, hogy a kormány korlátozta a földgáz árát.

Emlékeztettek, az Európai Unió tagállamai kötelezettséget vállaltak arra, hogy augusztus 1-jétől jövő év március 31-ig 15 százalékkal csökkentik a földgázfogyasztást. Az előzetes adatok szerint Szlovéniában augusztus 1-je óta ez a csökkenés 14,8 százalékos. Vesna Nahtigal, a szlovén Kereskedelmi és Iparkamara (GZS) ügyvezető igazgatója aggodalmát fejezte ki a megugró energiaárak miatt, mivel egyre több cég jelent be termeléscsökkentést, üzembezárást vagy műszakcsökkentést. A legdrasztikusabb lépésre eddig az MM-csoport által üzemeltetett hat európai papírgyár egyike, az MM Kolicevo szánta el magát. A vállalat leállította a két kartongyártó gépe közül az egyiket, és negyedére csökkentette 412 fős állományának létszámát – mondta Nahtigal, aki egyben felszólította a kormányt, hogy vezessen be olyan intézkedéseket, amelyek korlátozzák az energiahordozók nagykereskedelmi árát, és támogatják a rövidített munkaidő bevezetését, hogy meggátolják az elbocsátásokat.

mti

Advertisement

Zöldinfó

Elkényelmesedett madarak és öngerjesztő spirál, az etetés következményei a természetben

A vízimadarak etetése veszélybe sodorja az állatokat.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) arra kéri lakosságot, hogy semmivel ne etessék a vízimadarakat -tudatta az alternativenergia.hu. Ez ugyanis nemcsak felesleges, de tömegesen sodorhatja veszélybe az állatokat, ami ellen világszerte küzdenek a hatóságok és a természetvédelmi szervezetek. Mint az MME hétfői közleményében kiemelték, a vízimadarak életmódja – különösen a hideg évszakra vonatkozó túlélési szabályai – alapvetően térnek el a klasszikus téli etetőket látogató énekesmadarakétól. Tájékoztatásuk szerint etetésük egyaránt rossz a madaraknak, a környezetnek és az embereknek, mivel kikapcsolja a téli túléléshez nélkülözhetetlen vonulási viselkedést; növeli a zsúfoltságot és a madarak közötti agressziót, fokozza a sérülésveszélyt és a fertőző betegségek – mindenekelőtt az emberre is veszélyes madárinfluenza – terjedését, a feleslegesen kiszórt rengeteg táplálék vonzza a patkányokat, szennyezi a környezetet és rontja a víz minőségét.

Ezen kívül a hosszú ideje tartó, egyoldalú kenyér és egyéb értéktelen táplálékdiéta megbetegíti a madarakat (angyalszárny-betegség); az önfenntartó életre nem alkalmas területekre is nagy mennyiségű vízimadarat vonz; illetve rontja a madarak társadalmi megítélését – tették hozzá. A közleményben felhívták a figyelmet, gyakorlati megvalósulását és hatását tekintve a vízimadarak etetése öngerjesztő problémaspirálként jelentkezik. Az etetett madarak ősszel ugyanis nem vonulnak el, így az emberek, látva a sok éhes, valójában elkényelmesedett madarat, tovább etetik őket.

A fagyok beköszöntével a madárlétszám a vonulásukat, kóborlásukat az etetőhelyeknél nyüzsgő madarak látványa miatt megszakítókkal folyamatosan nő, ami tovább erősíti az emberek etetési hajlamát, aktivitását. Az etetőhelyek mesterségesen fenntartott táplálékbázisa közelében évről évre több madár költhet, így nő a nyári kéregetők száma és immáron több madárral kezdődik újra a folyamat – tették hozzá.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák