Zöldinfó
A kisebb hibák nem járnak többé aránytalan büntetéssel
Újabb könnyítéssel segíti a fenntartható gazdálkodást az Agrárminisztérium.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A magyar kormány határozott szándéka, hogy a gazdálkodók számára rugalmas támogatási rendszert biztosítson, ezért csökkennek az adminisztrációs terhek és a kötelező ellenőrzések, valamint mérséklődnek a szankciók is – tudatta az alternativenergia.hu. Az államtitkár kifejtette, az elmúlt csaknem két év tapasztalatai – az új agrárfinanszírozási ciklus, a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv végrehajtása során – azt mutatják, hogy a gazdálkodók adminisztrációs terheit csökkenteni kell, a termelési döntések mozgásterét pedig bővíteni. A változó természeti és piaci környezethez kizárólag így tud alkalmazkodni az ágazat. A szaktárca kiemelt célja ezért, hogy a kifejezetten népszerű Agro-ökológiai Programban (AÖP) – amelybe az idén is mintegy 73 ezer gazda kapcsolódott be, összesen 4,3 millió hektárnyi területtel – kiszámítható és méltányos feltételeket biztosítson.
A közlemény szerint Viski József hangsúlyozta, az AÖP szankciórendszerének további finomításával azt kívánják elérni, hogy a kismértékű mulasztások ne járjanak aránytalan jogkövetkezménnyel. Ezért a választott gazdálkodási gyakorlatok teljesítése során előforduló, legfeljebb 3 százalékos területi eltérések vagy elhanyagolható mértékű hibák semmilyen szankciót nem vonnak maguk után. Ugyancsak a szankciórendszer érdemi könnyítését jelenti az a módosítás, hogy a program feltételeinek részleges teljesítése esetén a kifizethető támogatás mértéke 15 százalékponttal nő. A legfeljebb 30 százalékos nem teljesítés esetén 50 helyett 65 százalék, a legfeljebb 50 százalékos nem teljesítés esetén pedig 30 helyett 45 százalék lesz a kifizethető támogatás.
Egy másik, folyamatban lévő rendeletmódosítással a mezőgazdasági termelőkre háruló adminisztrációs terhek is csökkennek azáltal, hogy az egyes agrotechnikai műveletek bejelentéséhez szükséges határidőt is meghosszabbítják, a bejelentésére vonatkozó szabályok pedig egyszerűsödnek. Fontos, hogy ezeket a módosításokat már a 2025-ben benyújtott kérelmek tekintetében is alkalmazni kell – emelte ki. Az államtitkár aláhúzta, a legfontosabb cél az, hogy a terhek könnyítése révén időben és ténylegesen hozzá is jussanak az érintettek a kívánt forrásokhoz – tájékoztatott a tárca.
Zöldinfó
Mesterséges intelligencia a rezsicsökkentés szolgálatában
Már több tízezren használják az MVM mesterséges intelligencia alapú rezsiasszisztensét.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Alig több mint egy hónapja indult el és már több tízezren használják az MVM Csoport új, mesterséges intelligencia alapú ügyféltámogató megoldását, az úgynevezett REZSIŐR az ügyfeleknek segít a rezsicsökkentéssel, valamint az áram- és földgázszámlákkal összefüggő kérdésekben – közölte az MVM az MTI-vel. Az alternativenergia.hu kiemelte, hogy a REZSIŐR nem helyettesíti, hanem kiegészíti a személyes és online ügyintézést, mivel kifejezetten az energiafogyasztással, számlázással kapcsolatos kérdésekben nyújt támogatást. Jelezték ugyanakkor, hogy a REZSIŐR nemcsak tájékoztat, hanem felkészíti az ügyfeleket az ügyintézésre, például megmutatja, milyen dokumentumokra lehet szükség, így kevesebb időt és energiát vesz igénybe az ügyintézés. A közlemény szerint a próbaidőszak során szerzett tapasztalatok és a növekvő felhasználói szám visszaigazolja, hogy a digitális asszisztens – amelyet a YoloAI fejlesztett, az MVM számlázási rendszerére és a rezsicsökkentés szabályaira szabva – valódi segítséget nyújt az energiaszolgáltatással összefüggő ügyintézéshez.
Fontos, hogy a REZSIŐR-ön keresztül nem lehet adatokat módosítani, diktálni vagy névátírást kezdeményezni, erre továbbra is az MVM online ügyfélszolgálata és az MVM Next applikáció áll rendelkezésre, a mesterséges intelligencia alapú ügyféltámogató megoldás azt azonban megmutatja, hol és hogyan lehet ezeket a lépéseket a leggyorsabban megtenni. A szolgáltatás az mvmnext.hu/rezsior oldalon, a számlaborítékokon található QR-kód és az e-számla-értesítőkben elhelyezett link segítségével is hozzáférhető – olvasható az MVM Csoport közleményében.
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaÉletveszély és milliós károk: barnamedvék uralják a közép-erdélyi térséget
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaÍgy verik át az MVM ügyfeleit hamis számlákkal és fenyegető levelekkel
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaAranysakálok jelzik a környezet mikotoxinszennyezését a dél-magyarországi térségben
-
Zöld Energia12 óra telt el a létrehozás ótaMagyarország világelső lett a napelemes áramtermelés arányában
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaEgyszerű ügyintézéssel kínál korszerű klímát az MVM
