Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

AM: közösségteremtő, kellemes és hasznos időtöltés a kertészkedés

A világ most zajos körülöttünk, háború, energiaválság fenyeget, ebben a helyzetben külön öröm mindannyiunk számára ápolt, terményektől roskadó, virágoktól pompázó kerteket látni a fővárosban és vidéken. A dolgos kezek megérdemlik az elismerést, az ünneplést, és tapasztalataik megosztásának lehetőségét – mondta a Budapesti Kertbarátok Legszebb Kertjei verseny díjkiosztó ünnepségén Feldman Zsolt.

Létrehozva:

|

Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára köszöntőjében méltatta azt a civil kezdeményezést, amely több ezer fiatalnak és idősnek, nőnek és férfinak kínál örömteli, egyben hasznos elfoglaltságot. Emellett rajtuk és családtagjaikon kívül másokat is jókedvre derítenek a zajos főváros kis oázisai, amelyeknek látványa is kellemesebbé teszik az ott élők mindennapjait – írták. Az Országos Kertbarát Szövetség termény és termékbemutatójával színesített díjkiosztó ünnepségen Feldman Zsolt szólt arról, hogy nemcsak a gyepszőnyeges, különféle tujákkal körülbástyázott díszkerteknek van megnyugtató hatása, de ugyanígy, az egész család örömét szolgálhatja a fáradtságos munkával megtermelt, kiskertekben óvott zöldség és gyümölcs – áll a közleményben. Ráadásul a kétféle kert vegyíthető is, mint ahogyan ezt a díjazottak által bemutatott fotók is bizonyítják. Egy kert lehet közösségépítő és -egybentartó terület is. A főváros több pontján találkozhatunk olyan kiskertekkel, ahol a környező házakban lakók elfoglaltságuktól függően és kedvük szerint tevékenykednek, ahol játékos formában a gyerekek is befoghatók a hasznos tevékenység végzésébe. Így ők is megtapasztalhatják saját munkájuk gyümölcsét, akár szó szerint – idézi a közlemény az államtitkárt.

Ebben az aszály sújtotta évben a kiskertek mellett a nagyobb gazdaságokban, kertészetekben is meg kellett küzdeni a természettel. Ez az év sok helyen az életben maradásról, életben tartásról szólt. Az már mindenki számára egyértelmű, hogy öntözés nélkül nem élnek túl növényeink sem a nagyobb gazdaságokban, sem a kiskertekben. Ezekben a nehéz időkben még inkább felértékelődött egy-egy megfelelően ápolt és gondozott, bőven termő kiskert, ahonnan az egész család megelégedve fogyaszthat – fogalmazott az államtitkár a közlemény szerint. Az ünnepség végén számos egyéni kertművelő közösség, közte egy óvoda gyermekcsoportja is átvehette az Országos Kertbarát Szövetség képviselőitől a díjakat: hasznos kertészeti tanácsokat tartalmazó könyvet, különféle eszközöket és szerszámokat, amelyeknek a jövőben minden bizonnyal hasznát veszik majd – írta az AM.

 

Advertisement

mti

Advertisement

Zöldinfó

Nincs szükség beavatkozásra, stabilizálódott az üzemanyagpiac Szlovéniában

Szlovénia mégsem szabadítja fel stratégiai olajtartalékait.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A szlovén kormány egyelőre felfüggesztette stratégiai olajtartalékainak tervezett felszabadítását, mert a jelenlegi készletek elegendőek – közölte a környezetvédelmi, klíma- és energiaügyi minisztérium. A kormány a múlt héten jelentette be, hogy fokozatosan piacra bocsátaná a stratégiai kőolajkészletek egy részét a megnövekedett üzemanyag-kereslet miatt – írja az alternativenergia.hu. Bojan Kumer energiaügyi miniszter akkor azt javasolta, hogy a készletek felszabadítását a kiskereskedők igényeihez és a koperi kikötőbe érkező üzemanyagszállítmányokhoz igazítsák.

A minisztérium azonban közölte: a gazdasági minisztériummal, valamint a vezető üzemanyag-kereskedőkkel, a Petrol és a Mol képviselőivel folytatott egyeztetés után arra a következtetésre jutottak, hogy jelenleg nincs szükség állami beavatkozásra. A tárca ugyanakkor jelezte, hogy továbbra is figyelemmel kíséri a piaci helyzet alakulását. A Petrol és a Mol beszámolója szerint az elmúlt napokban logisztikai fennakadások és a határ menti területeken megnövekedett forgalom jelentkezett, mivel a szlovén üzemanyagárak alacsonyabbak a szomszédos országokéinál, de a határ menti helyzet időközben stabilizálódott. Bojan Kumer szerint ha a külföldi autósok részéről tartósan magas marad a kereslet, a kormány több intézkedést is fontolóra vehet, köztük a határ menti térségekben vásárolható üzemanyag mennyiségének korlátozását. Klemen Bostjancic pénzügyminiszter szintén megerősítette, hogy a kormány folyamatosan figyelemmel kíséri a piac alakulását, és szükség esetén a helyzethez igazodó lépéseket tehet.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák