Zöldinfó
Az erdő, mint fenntartható életközösség áll a fókuszban a diákok számára
Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Sikeresen zárult a regisztráció az Iskolában az Erdő Program újabb időszakára, tavasszal csaknem 45 ezer általános iskolás vehet részt erdőpedagógiai foglalkozásokon országszerte – írja az alternativenergia.hu. Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6 és 14 év közötti diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására. Az 500 intézményt tartalmazó keret percek alatt betelt, így a programot koordináló Országos Erdészeti Egyesület a tavaszi időszakban 1500 foglalkozáson mutatja be a magyar erdők értékeit – írták. A közlemény szerint legtöbb, összesen 71 intézmény Pest vármegyéből, jelentős számban pedig a fővárosból, Győr-Moson-Sopron és Borsod-Abaúj-Zemplénből jelentkezett. A legsikeresebb pályázók között volt Debrecen és Győr, ahol 10-10 intézmény regisztrált és jutott be a programra.
A nyertes intézményekben minősített erdészeti erdei iskolák erdőpedagógusai 20-30 fős csoportoknak, osztályoknak tartanak tematikus foglalkozásokat. Idén az erdő mint egy önmagában fenntartható életközösség, a biológiai sokféleség témaköre áll a fókuszban, melynek során a gyermekek megismerkedhetnek az erdei életközösségben különböző szerepet betöltő élőlényekkel. Emellett a diákok széles körű tudásra tehetnek szert az erdők növény- és állatvilágáról, közelebb kerülhetnek a fenntartható gazdálkodás témaköréhez, valamint betekintést nyerhetnek az erdőket kezelő szakemberek munkájába is. Az erdőpedagógusok játékosan segítik az iskolában zajló környezeti nevelést és ismeretszerzést – tették hozzá. A kezdeményezés hátterét a minősített erdészeti erdei iskolák jelentik, amelyek több mint negyven éve a fenntarthatóságra nevelés legfontosabb intézményei közé tartoznak Magyarországon. Programjaikban alapvető követelmény, hogy közvetlen kapcsolatot teremtsenek a gyermekek és a természet között.
A program az elmúlt 35 év legnagyobb környezeti nevelési akciója, melynek keretében 114 ezer gyermek vehetett részt erdőpedagógiai foglalkozásokon a saját iskolájában. 2024 szeptemberétől a hátrányos helyzetű települések iskolásainak is biztosítottak lehetőséget arra, hogy eljussanak az erdei iskolákba. Az Erdei Iránytű Programban 2025-ben 250 csoport, összesen 8700 gyermek vehetett részt, amely egy-egy napos erdei iskolai látogatást biztosított számukra. A kezdeményezések iránt minden évben hatalmas az érdeklődés. Az Iskolában az Erdő Program az Európai Unió Emisszió-kereskedelmi rendszerének (ETS rendszer) kvóta felhasználásából valósul meg az AM közreműködésével és az Országos Erdészeti Egyesület koordinálásával – olvasható a közleményben.
Zöldinfó
Természetvédelmi őrszolgálat: megelőzés, adatgyűjtés és közösségi kapcsolatok
Újabb fejlesztések erősítik az Őrségi Nemzeti Park természetvédelmi őrszolgálatát.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság hét kiemelt projektet valósít meg 4,3 milliárd forint értékben a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program Plusznak köszönhetően – írja az alternativenergia.hu. A tárca természetvédelemért felelős államtitkára az Őriszentpéteren megrendezett projektnyitó eseményen hangsúlyozta: a beruházások eredményeként 1186 hektár Natura 2000 területen javulnak a természeti értékek megőrzésének feltételei. A most induló fejlesztés 190 millió forint összegben a természetvédelmi őrszolgálat terepi jelenlétét és a munkavégzés feltételeit erősíti – mondta Rácz András a közlemény szerint. A természetvédelem alapja a szakemberek napi terepi munkája, amely nélkül elképzelhetetlen a védett élőhelyek és értékek megóvása. Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy Magyarország 1922-től alkalmazta az első fizetett, független természetvédelmi őrt, Gulyás Józsefet a Kis-Balatonnál. A Természetvédelmi Őrszolgálat pedig 1972-ben, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság alapításával jött létre öt fővel; 1993 óta a természetvédelmi őrök már széles körű köztisztviselői intézkedési jogosultságokkal is rendelkeznek.
Jelenleg 240 fő gondoskodik országszerte 849 ezer hektár védett természeti terület, 2 millió hektár Natura 2000 terület, védett növény-, állat- és gombafajok, valamint 65 ezer nyilvántartott régészeti lelőhely őrzéséről, felméréséről, nyilvántartásáról, bemutatásáról és helyreállításáról – tette hozzá.
Az államtitkár kiemelte, a hatósági őrzés célja elsősorban a megelőzés, nem a szankcionálás, feljelentés csak súlyosabb esetekben születik, például szándékos ragadozómadár-mérgezés, falopás, illegális terepkerékpározás vagy gombagyűjtés kapcsán. A természetvédelmi őrök tevékenysége jóval túlmutat az őrzésen, zoológiai és botanikai adatgyűjtést, védett területek állapotfelmérését, terület- és vagyonkezelést, projektekben való részvételt, környezeti nevelést, bemutató munkát végeznek, valamint kapcsolatot tartanak a helyi lakossággal és gazdálkodókkal is. Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságnál jelenleg 13 természetvédelmi őr lát el szolgálatot a 26 500 hektáros területen. A természetvédelmi őrzés és a tájegységi jelenlét hatékonyságának növelése az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság működési területén című projekt célja, hogy modern eszközökkel, infrastruktúrával tegye hatékonyabbá a munkát 190 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatás segítségével. Az őrszolgálat jelenleg 9 gépjárművet használ 12 őrkerülethez, ezért most még hét platós terepjárót és egy személygépjárművet szereznek be.
A beruházás keretében további eszközök érkeznek, utánfutó, elektromos kerékpárok, testkamerák, vadkamerák, éjjellátók, drónok, fényképezőgépek, mobiltelefonok, távcsövek, spektívek, notebookok, halászgép, projektor, teleszkópos létrák, kenuk, tanösvény-karbantartó gépek, traktor, szárzúzó, hatósági táblák. Ezek javítják a terepi adatgyűjtést, monitorozást és területkezelést. Az eszközökön túl szakmai programokat, eseményeket is lebonyolítanak majd a szakmai tudás bővítése, tapasztalatcsere érdekében. Rácz András beszélt arról is, hogy a tájegységi elérés növelése érdekében ismeretterjesztő újság kiadását is tervezik több számban a projekt megvalósítási időszaka alatt. A lakosságot így tájékoztatják majd lakóhelyükkel és a térséggel kapcsolatos aktualitásokról, szabályokról, fontos közérdekű információkról, melyeket az újság hiányában nem biztos, hogy megismernének és eljutna hozzájuk – olvasható a közleményben.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaA kihűlés életveszélyes lehet: különösen védeni kell a kutyákat a téli hidegben
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaA fagy miatt védelmet kapnak az eladósodott háztartások is
-
Zöldinfó1 nap telt el a létrehozás ótaNem pénz kell, hanem technológia – új irányt sürgetnek a klímavédelemben
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaAz extrém hideg miatt nő a fogyasztás, az E.ON óvatosságra inti az ügyfeleket
-
Zöld Energia13 óra telt el a létrehozás óta2,5 millió forint energiatárolóra? Indul a pályázat heteken belül!
