Zöldinfó

Bécsi kutatók bebizonyították, hogy a salátával autógumi is a tányérra kerül

Az eső, a szél és a trágyaként használt szennyvíziszap az utakon közlekedő járművek kerekéről lemorzsolódó apró műanyagrészecskéket juttat a szántóföldek felső talajrétegébe.

Létrehozva:

4 év telt el a létrehozás óta

2023-01-20

Szerző:

Vanessza

A műanyagokban lévő mérgező adalékanyagok a talajban lassan kioldódnak, az itt növő növények pedig felszívják őket – ezt sikerült most labóratóriumi körülmények között bebizonyítaniuk a Bécsi Egyetem kutatóinak. A Bécsi Egyetem kutatója, Thilo Hofmann és csapata korábbi vizsgálataiból már tudta, hogy az utakon közlekedő járművek kerekéről apró műanyagszemcsék morzsolódnak le – lakosonként nagyjából évi 1 kilogramm. Ezek a szél, a csapadék és a trágyaként használt szennyvíziszap segítségével a szántóföldekre kerülnek, ahol kioldódnak belőlük a különböző – rendszerint mérgező – adalékanyagok és a talaj felső rétegébe jutnak. A kutató és csapata most azt vizsgálta, hogy vajon felszívódnak-e az ilyen körülmények között növő növényekbe ezek a káros anyagok. Kutatásuk eredménye az Environmental Science & Technology című folyóiratban jelent meg, és kiderül belőle, hogy az ilyen helyekről származó növények veszélyesek lehetnek az őket elfogyasztó emberek egészségére.

Vizsgálataik során a kutatók öt különböző, az autógumi-gyártás során használt adalékanyagot adtak salátanövények táptalajához. Ezek közül az egyik a 6PPD nevű vegyület volt, amelyet Amerikában lazacok tömeges pusztulásával hoztak összefüggésbe. „A vizsgálatok során kiderült, hogy a salátanövények az összes általunk vizsgált vegyi anyagot a gyökereiken keresztül felszívták és a leveleikben elraktározták” – számolt be megfigyeléseikről Thilo Hofmann.

„A növények nemcsak felszívták, de fel is dolgozták ezeket az anyagokat és olyan vegyületeket hoztak létre belőlük, amelyeket eddig senki sem írt le. Mivel nem tudjuk, mennyire mérgezőek ezek az anyagok, meghatározhatatlan veszélyt jelentenek az egészségre” – folytatja Thorsten Hüffler a tanulmány egyik szerzője. „A növényekben talált anyagcseretermékek viszonylag stabilak, így feltételezésünk szerint még akkor is a levelekben vannak, amikor a saláta a tányérra kerül. Az emberi szervezetben viszont az ilyen kötések nagyon gyorsan felbomlanak. Vagyis, ha valaki elfogyaszt egy ilyen anyagokkal szennyezett salátát, azok gyorsan az emberi szervezetbe jutnak.”

A kutatócsoport egy következő lépésben azt vizsgálja majd, hogy miként játszódik le ez a folyamat a természetes talajokban. Szeretnék még jobban megérteni, miként és milyen mennyiségben oldódnak ki az adalékanyagok a mikroműanyagokból, illetve hogyan viselkednek hosszú távon a káros anyagok a talajban. A CleanDanube-Projekttel együttműködésben azt is vizsgálják, milyen koncentrációban vannak jelen ezek a szennyező vegyületek a Duna mentén.

Zöldinfó

Új reményt adhat az antibiotikum-rezisztencia elleni küzdelemben egy szegedi felfedezés

Emberi sejtekhez kapcsolódó bakteriofágokat vizsgáltak az SZBK kutatói.

Létrehozva:

23 óra telt el a létrehozás óta

2026-07-25

Szerző:

Vanessza

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Emberi sejtekhez kapcsolódó bakteriofágokat vizsgáltak a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) munkatársai, felfedezésük, melyről a Nature Communications folyóiratban számoltak be, új lehetőséget nyithat többek között az antibiotikum-rezisztens baktériumok elleni küzdelemben – tájékoztatta a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet az MTI-t. A közlemény szerint a bakteriofágok baktériumokat fertőző vírusok, nem emberi kórokozók. Az SZBK kutatói azonban kimutatták, hogy egyes fágok mégis közvetlen fizikai kapcsolatba léphetnek az emberi sejtekkel: felszíni fehérjéik segíthetik a megtapadást, a sejtekbe jutást és a szervezetben való hosszabb jelenlétet. A kutatók olyan tapadást segítő fehérjemodulokat azonosítottak, amelyek molekuláris kapaszkodóként működnek, és segítik a fágokat abban, hogy megtapadjanak az emberi sejtek felszínén. Az azonosított fehérjék szerepét a kutatók kísérletesen is ellenőrizték: génsebészeti módszerekkel áthelyezték a “tapadófehérjéket” kódoló géneket egy olyan fágba, amely eredetileg nem rendelkezett ezzel a képességgel.

A kutatóközpontban széles körű összefogással elért eredmény egyértelmű volt: a módosított fágok hatékonyan kapcsolódtak emberi sejtekhez, bejutottak azokba, és egerek szervezetében is hosszabb ideig maradtak jelen a bélrendszerben. Az eredeti, nem módosított fágok ezzel szemben órákon belül kiürültek. Mint Apjok Gábor, a tanulmány egyik első szerzője kifejtette, a fágokra sokáig baktériumvadász vírusokként tekintettek, viszont úgy tűnik, a fágok ennél összetettebb szereplők: közvetlenül kapcsolódhatnak az emberi sejtek felszínéhez is. Nem emberi vírusokká válnak, hanem olyan molekuláris kapaszkodókat használnak, amelyek később akár célzottabb fágterápiák tervezésében is fontosak lehetnek.

A fágok ugyanakkor nem fertőzik meg az emberi sejteket, hiszen evolúciósan teljesen inkompatibilisek egymással. A folyamat és a kutatás lényege a fizikai kapcsolat. A fág megtapad a sejtfelszínen, majd a sejt saját anyagfelvételi mechanizmusai révén bekerülhet a sejt belsejébe. A sejt ilyenkor apró membránhólyagba csomagolja a hozzá kötődő részecskét, és befelé szállítja.

A sejten belüli útvonal a kutatás egyik legfontosabb megállapítása: sok kívülről felvett anyag a sejt lebontó rendszerébe kerül. A vizsgálatok azonban arra utalnak, hogy a módosított fágok egy része nem kizárólag ilyen útvonalra jut, hanem a Golgi-készülék és az endoplazmatikus retikulum irányába is eljuthat. Ezek a sejt belső szállítási és feldolgozási rendszerei. Ezt a kutatók mikroszkopikus képelemzéssel is bizonyították: nemcsak láthatóvá tették a sejtekbe jutó fágokat, hanem számszerűen is megmérték, milyen arányban kerülnek be a sejtekbe, és mely sejten belüli állomásokhoz jutnak közel.

A felfedezés a baktériumok mellett vírusokban is gazdag mikrobiomról alkotott képet is árnyalja. A mostani eredmények szerint egyes fágok nemcsak a baktériumokkal, hanem közvetlenül a bélhám felszínével is kapcsolatba léphetnek. Az ilyen tapadást segítő géneket hordozó fágok több gyakori bélfágcsoportban is megtalálhatók. Az elemzések alapján egészséges emberek bélvírus-közösségében nagyobb arányban lehetnek jelen. Ez nem azt jelenti, hogy önmagukban egészséget okoznak, hanem azt, hogy egy ép, jól működő bélnyálkahártya környezetében stabilabban fennmaradhatnak akár indikátorként is szolgálva.

Az eredmények a – baktériumok ellen vírusokat használó – fágterápia szempontjából is fontosak. Ezek a vírusok természetes módon képesek felismerni bizonyos baktériumokat, bejutni a baktériumsejtbe, majd elpusztítani azt. Ez az antibiotikum-rezisztencia miatt különösen fontos irány, hiszen egyre több kórokozóval szemben válnak kevésbé hatékonnyá a megszokott antibiotikumok.

Kintses Bálint, a kutatócsoport vezetője hangsúlyozta, a fágterápia célzott baktériumpusztító lehetőséget kínálhat az antibiotikum-rezisztencia korában, de ahhoz, hogy ezeket a vírusokat terápiásan is pontosabban tudják használni, meg kell érteni, hogyan jutnak el a megfelelő helyre, hogyan maradnak ott, és milyen kapcsolatba léphetnek az emberi szövetekkel.

Ha a szakemberek pontosabban megértik, mely fehérjék irányítják a fágok kötődését az emberi szövetekhez, később olyan fágokat tervezhetnek, amelyek célzottabban jutnak el a szervezet különböző pontjaira, és ott hosszabb ideig megmaradnak. Ez különösen fontos lehet olyan fertőzések kezelésében, ahol a baktériumok nehezen hozzáférhető szöveti környezetben, nyálkahártyák közelében vagy akár emberi sejtek belsejében maradnak fenn.

Tovább olvasom