Zöld Közlekedés
Csendes, tiszta és modern: az ország legnagyobb elektromos buszflottája épül Budapesten
Megérkeztek a fővárosba az első elektromos csuklós autóbuszok.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Megérkeztek a fővárosba az elektromos csuklós autóbuszok első példányai, amelyek a már felkészítés és tesztelés alatt álló, harminc szóló elektromos jármű mellé csatlakoznak – közölte az alternativenergia.hu. A közlemény szerint 2027-ig hetven – 50 szóló és 20 csuklós, az ArrivaBus Kft. által vásárolt – új, teljesen elektromos busz áll majd forgalomba Budapesten. Szeptemberben négy ilyen csuklós busz érkezett és várja a forgalomba állást megelőző előkészítést. Ezek a járművek alacsonypadlósak, klimatizáltak, modern asszisztens rendszerekkel – például holttérfigyelő, kerékpáros- és gyalogosérzékelő, vezetői fáradtságfigyelő – felszereltek, továbbá számos USB-töltőpontot is kínálnak az utasoknak – írták.
Az érkező járműveknek köszönhetően Budapesten lesz az ország legnagyobb elektromos csuklósbusz-flottája. A buszok elsősorban a főváros belső területeit átszelő és a közép-budai vonalakon közlekednek majd – közölték. A forgalomba állás előtt még számos előkészítési munkát végeznek a buszokon: hatósági vizsgálatnak vetik alá, valamint specifikus rendszerekkel – FUTÁR, jegykezelő, kamera, utasszámláló – is felszerelik az új buszokat. Az elektromos járművek töltésére szolgáló rendszer kiépítése már folyamatban van, elkészülése után szintén az új buszokkal tesztelik azokat a szakemberek. A csuklós elektromos járművek a forgalmi, műszaki előkészítést, valamint a járművezetők oktatását követően, a BKK és a szolgáltató között létrejött, szerződésben rögzített 2026 tavaszi beálláshoz képest már korábban is megjelenhetnek az utakon – írta a társaság.
A BKK kitért arra is, hogy az elektromos buszok mellett nemrég 25 alacsonypadlós, klimatizált, fedélzeti kamerákkal és korszerű utastájékoztató rendszerrel ellátott új dízel autóbusz is megjelent Budapesten, és a jövőben mintegy 170 ilyen jármű érkezik, több ütemben. Az új dízel és elektromos autóbuszokkal 2027-re a fővárosi buszállomány csaknem 90 százalékát korszerű EURO 5-ös, vagy annál modernebb hajtásrendszerű autóbusz teszi majd ki. Az új járműveknek köszönhetően évente mintegy 8 ezer tonnával kevesebb károsanyag kerül lokálisan Budapest levegőjébe – tudatta a BKK.
Zöld Közlekedés
Elektromos autós áttörés: a Leapmotor a miniautóktól a C-SUV kategóriáig hódít
Gyorsan bővül a kínai Leapmotor hálózata Magyarországon.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A Leapmotor az elmúlt mintegy négy hónap alatt csaknem 80 autót helyezett forgalomba Magyarországon, a megrendelések száma már eléri a 130-at – írja az alternativenergia.hu. A kínai gyártó, amely a legmodernebb technológiával és versenyképes árakkal próbál részesedéshez jutni az elektromos járművek európai piacán, Magyarországon is berobbant a városi miniautók szegmensébe, további modelljeivel pedig helyet kér a rendkívül népszerű C-SUV szegmensben is. A jövő évben két újabb modellel jelennek meg a piacon. Magyarországon jelenleg a C-SUV szegmensbe tartozik az eladott új elektromos személyautók 28 százaléka, 37 márka 74 modellel versenyez a vevőkért ebben a kategóriában. A Leapmotor feltörekvő autógyártó 2015-ben alakult, elektromos járműveinek értékesítését 2019-ben kezdte meg. Immár 30 piacon van jelen, eddig több mint egymillió autót adott el világszerte. A cégben 2023-ban 20 százalékos részesedést vásárolt a Stellantis csoport. 2024 szeptemberében megkezdte működését Európában a Leapmotor International B.V., a Stellantis vezetésével létrejött vegyesvállalat, amelyben a Stellantis N.V. 51 százalékos, a Leapmotor pedig 49 százalékos részesedéssel rendelkezik. Európában a márkakereskedések és szervizpartnerek száma már eléri a 600-at.
A magyarországi Emil Frey Csoport a svájci központú Emil Frey AG cégcsoport tagja. A Stellantis járműipari konszern tíz márkájának importőre Magyarországon, mintegy százféle modellt kínál, beleértve a kishaszonjárműveket is. Több mint 100 szerződéses partnerrel – márkakereskedőkkel és szervizekkel – van kapcsolatban országszerte. Balkány György országigazgató korábbi tájékoztatása szerint az Emil Frey Hungary 2024-ben mintegy 11 ezer járművet értékesített, az idén várhatóan 12 500-at fog.
-
Zöld Közlekedés3 nap telt el a létrehozás ótaElektromos autós áttörés: a Leapmotor a miniautóktól a C-SUV kategóriáig hódít
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaMagyarországon is bővült az autópiac: robbanásszerűen nőtt az elektromos és plug-in hibrid értékesítés
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaVízvisszatartással és modern technológiával mentik a dél-alföldi szikes tavakat
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaÚjrahasznosítás felsőfokon: milliárdos támogatással erősítik a körforgásos átállást
-
Otthon1 hét telt el a létrehozás ótaEsküvői álmok okosan – így tervezzetek a nagy napra pénzügyileg is
