Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Elmarad az ingyen napelemes pályázat?

Létrehozva:

|

A csütörtöki Kormányinfón kiderült: a kormány nagyon fontos, a napelemeket érintő döntést is hozott – számol be a Portfolio. Az új, háztartási és céges telepítések esetében megszűnik a szaldó elszámolás, ennek pedig súlyos következményei lesznek a piacra nézve. A Portfolio forrásai alapján a kormány az ügyben nem egyeztetett a szektor képviselőivel. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az október 13-i sajtótájékoztatón azt mondta, a jelenlegi energiaválság felhívta a figyelmet az energiarendszer megváltoztatásának szükségességére. A kormány egy ideje ösztönzi a háztartásokat és a gazdaságot a zöld energia használatára, csakhogy a hálózatot nem sikerült megfelelően fejleszteni.

Gulyás Gergely szerint pillanatnyilag úgy állunk, hogy több az igény, mint amit a hálózat be tud fogadni. Az új szabály a már működő napelemekre nem vonatkozik. Eddig betáplálási kötelezettség volt, magyarán a napelemekből a megtermelt energiát a hálózatba táplálták, majd a fogyasztó onnan vehetett fel áramot.

A hálózat azonban már nem bír ennyi energiát befogadni, ezért ezt követően a napelemmel megtermelt áramot a tulajdonos a saját háztartásában tudja majd fogyasztani. Bár ez elviekben csökkentheti a bürokráciát és felgyorsíthatja a beruházásokat, a miniszter is elismerte, hogy lassulni fog a megtérülés. A felhasználóknak a fogyasztást a termeléshez kell igazítaniuk, máskülönben költséges akkumulátorokat kell beszerezniük. Gulyás Gergely kiemelte, a későbbiekben ismét engedélyezhetik a betáplálást, konkrét időpont ugyanakkor nem hangzott el. Részletszabályok a csütörtöki Magyar Közlönyben nem jelentek meg, így egyelőre marad a bizonytalanság.

Advertisement

Egy ideje lehetett sejteni

Az egész Európát sújtó energiaválságból sok család és vállalkozás éppen a napelemek révén próbál kiutat találni. A rezsiszabályok átírása óta különösen sokan igyekeznek átállni a napelemek által termelt energia használatára, hiszen az áram ára a gázhoz képest kevésbé szállt el. Sőt az év végéig futó otthonfelújtási pályázat, a novemberben ismét elinduló napelemes támogatás, illetve egyéb programok eleve serkentették a napelemek telepítését.

Advertisement

A napelemek népszerűsége az elszámolási rendszerből is fakadt. Eddig az úgynevezett szaldó elszámolás volt érvényben, amelynek lényege, hogy a tulajdonos évente számol el a szolgáltatóval a hálózatba betáplált, illetve az onnan felvett energiát mérlegelve. Ez a rendszer két szempontból különösen előnyös: egyrészt a háztartás általában nem napközben, a termelés során fogyaszt energiát; másrészt a napelemek áram-előállítása nem egyenletes, télen például kevesebb energiát generálnak. A szaldó elszámolás emellett a megtérülés kiszámításában is segít.

Azt egy ideje tudjuk, hogy a szaldó elszámolásnak idővel vége lesz, hiszen egy európai uniós irányelv alapján csak 2023. december 31-ig maradhat érvényben. A kormány kommunikációja alapján sejteni lehetett, hogy komoly változás fog jönni a napelemeknél, Palkovics László például a Portfolio Energy Investment Forum konferencián jelezte, hogy gyorsítani akarják az engedélyeztetést. A tárcavezető ekkor azt mondta, hogy a szaldó elszámolás 2024. január elsejétől szűnik meg az új termelők esetében, míg a támogatásból megvalósuló projekteknél már 2023 elejétől kötelező a bruttó elszámolás. Arra is kitért, hogy támogatni fogják a saját tárolók kiépítését. Az sem okoz meglepetést, hogy a hálózat és az irányítás már nem bírja a terhelést, sokszor kényszermegoldásokra van szükség. A kormány döntése mégis sokak számára váratlan lehet. Az új szabály jelentős drágulást hozhat, tovább lassítva a megtérülést. Elképzelhető, hogy többen végül elállnak a napelemek beszerzésétől.

Advertisement

Reagált a miniszter

Palkovics László technológiai és ipari miniszter pénteken reagált az átalakítás hírére – írja a Portfolio. Mint elmondta, aki valamilyen formában engedélyt kapott a napelem-telepítésre, az eredeti feltételekkel tudja megvalósítani a beruházást, emellett azt is megerősítette, a bejelentés csak azokra vonatkozik, akik újonnan telepítenének. Palkovics László kiemelte, nem állnak le a hálózat fejlesztésével, és véleménye szerint egy éven belül már nem lesz ilyen probléma Magyarországon. Arra is felhívta a figyelmet, hogy érdemes megvárni a konkrét rendelet megjelenését.

Advertisement

Fekete hétfő a napelemes szakmának

Tekintettel arra, hogy a kormány a hazai költségvetés terhére teljes mértékben előfinanszírozza és a Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervről szóló bizottsági megállapodásig biztosítja a szükséges forrásokat, a pályázat második szakaszáról az uniós támogatások felhasználásáról szóló hivatalos megállapodást követően születik döntés jelentette ki hétfői közleményében Steiner Attila, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) energetikáért felelős államtitkára. Magyarul, a 100 százalékban állami támogatású napelemes pályázat második fordulójának indulását elhalasztják.

Advertisement

Zöldinfó

Nem lehet többé csak úgy „zöldnek” nevezni egy terméket: új szabályok jönnek

Szigorúbb szabályok vonatkoznak a fenntarthatósági állításokra szeptember végétől.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Új, szigorúbb elvárásoknak kell megfelelniük a vállalkozásoknak szeptember 27-étől, ha kereskedelmi kommunikációjuk során zöld állításokat kívánnak alkalmazni – hívta fel a figyelmet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közleményében. A versenyhatóság tájékoztatása szerint az EmpCo irányelvet 2024 elején fogadta el az Európai Parlament és a Tanács, az irányelv célja, hogy szigorúbb fellépést tegyen lehetővé a megtévesztő zöld kommunikációval szemben, ezzel erősítve a fogyasztók védelmét – írja az alternativenergia.hu. Az irányelv magyarországi átültetéséről szóló törvényt 2025. december 16-án hirdették ki, így 9 hónap állt a vállalkozások rendelkezésére, hogy megismerjék a legújabb elvárásokat. Ennek megfelelően a törvény hatályba lépése után már nem lesz türelmi idő.

A változás legfontosabb része, hogy 12 új ponttal bővül a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény mellékletében található felsorolás. A “feketelistás” tényállások lényege, hogy ezek minden esetben, a törvény erejénél fogva, a körülményektől függetlenül tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősülnek. Ezek alkalmazása esetén a GVH nem mérlegel és semmilyen további külön feltételnek nem kell teljesülnie – ismertette a versenyhivatal.

A GVH példaként említette, hogy az új szabályozás szerint tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősül olyan fenntarthatósági címke feltüntetése, amely nem valamilyen tanúsítási rendszeren alapul, illetve amelyet nem a hatóságok vezettek be, valamint a környezetbarát jellegre vonatkozó általános állítás, ha a vállalkozás nem tudja igazolni az állításra vonatkozó elismerten kiváló környezetvédelmi teljesítményt. Szintén tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak számít majd egyebek mellett a szoftverfrissítés szükségesként való feltüntetése, miközben az csak a funkcionalitási tulajdonságokat javítja, az áruk javíthatóként történő feltüntetése, ha azok nem javíthatók, valamint a fogyasztó arra való ösztönzése, hogy az áru fogyóeszközeit korábban cserélje ki vagy töltse fel, mint ahogy arra műszaki okból szükség lenne – jelezte a GVH.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák