Kapcsolatfelvétel

Zöld Közlekedés

Energiahálózat nélkül, napelemmel működik – megnyílt a jövő autógyára

Hivatalosan is átadták BMW Group új autógyárát pénteken Debrecenben, ahol megkezdődött a cég legújabb modellje, a Neue Klasse iX3 sorozatgyártása.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Hans-Peter Kemser, a BMW Manufacturing Hungary Kft. elnök-vezérigazgatója felidézte, hogy amikor eldöntötték, új gyárat építenek Európában, tökéletes helyszínt találtak Debrecenben: erős, elkötelezett partnereket, megbízható beszállítókat, korszerű infrastruktúrát – írja az alternativenergia.hu. Hozzátette: a BMW történetében először a virtuális térben terveztek meg mindent, majd felépítették úgy, ahogyan ma a valóságban kinéz. Ami innováció és high-tech, az Debrecenben készül – tette hozzá, kiemelve például, hogy a gyárnak nincs összeköttetése a közüzemi áramhálózattal, az energiaellátásra az ország legnagyobb napelemparkját építették meg. “Ez nem csak egy gyár, hanem a sarokköve a haladásnak” – hangoztatta Hans-Peter Kemser, kiemelve, hogy több mint kétezer embernek biztosítanak megélhetést, de további ezer is kapcsolódik hozzájuk. “Beépültünk Debrecenbe, Magyarország társadalmába” – tette hozzá, megjegyezve, hogy a debreceni gyár a BMW szimbóluma, legkorszerűbb, a fenntarthatóság jegyében épült üzeme.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere “a világ legmodernebb, legfenntarthatóbb, leginkább jövőbe mutató” gyárának nevezte az elkészült üzemet, amelynek megnyitója hosszú évek munkájának eredménye, amely új korszakot nyit Debrecen és az ország keleti régiójának életében. A polgármester azt mondta, számára ez a nap a hitről, a küzdeni tudásról és a debreceniségről szól, mindarról, “ami átsegített bennünket az autóipar nehézségein, a világjárványon, az energiaválságon és megannyi problémán, ami egy ilyen léptékű beruházás megvalósítását kíséri”. Hozzátette, hogy a debreceni BMW gyár létrejötte mögött erős összefogás áll: Magyarország kormánya, a BMW csoport és Debrecen városa együtt bizonyította, hogy a legnagyobb akadályokat is le lehet győzni. Papp László szerint a gyár nem egyszerűen ipari beruházás, hanem “történelmi küldetés, amely megmutatja, hogy a jövő ipara és a jövő városa képes harmóniában együtt fejlődni”. Azt mondta, a városban megtízszerezték az iparterületeket, felépült több mint egymillió négyzetméter ipari ingatlan, amelynek köszönhetően 21 ezer új munkahely jött létre. Ugyanakkor kiemelt figyelmet fordítottak a környezetvédelemre, az élhetőségi és fenntarthatósági szempontokra, amelynek az eredményességét jól jelzi, hogy Debrecen a három finalista között van az Európa Zöld Fővárosa 2027 versenyben – jelezte Papp László.

Oliver Zipse, a BMW Group igazgatóságának elnöke azt mondta, a debreceni gyár felépítésével új fejezetet nyitottak a BMW történetében. A vadonatúj gyárban vadonatúj modellt fognak gyártani: a Neue Klasse iX3 hatékony, fenntartható és digitális – hangoztatta hozzátéve, hogy az iX3 modell az első állomása egy új generációnak. Felidézte, hogy a gyár építésének debreceni helyszínéről hét éve döntöttek, négy éve volt az alapkőletétel – közben Covid-járvány – és 2023 márciusa óta működik a gyár: a virtuális tervezés és végrehajtás eredményeként előre pontosan elhelyezték azt a több mint ezer robotot, amelyek ma már a valódi kocsikat gyártják. Nincs jövő fenntarthatóság nélkül – emelte ki Oliver Zipse, megemlítve, hogy a gyár évente 12 ezer tonna szén-dioxid-kibocsátást “spórol meg”. Kiemelte azt a “hálózati együttműködést”, ami a debreceni gyár építése során megvalósult, s amit tapasztalatként adnak át más kontinenseken működő üzemeiknek.

Advertisement

A BMW Group igazgatóságának elnöke szerint “Debrecen a világ legjobb dolgozóit hozta össze”: több mint kétezer helyi munkatársuk 15 országból érkezett, a gyár hivatalos nyelve a magyar és az angol. Oliver Zipse fontosnak nevezte a jó együttműködést a beszállítókkal, s a további jó kapcsolatokat a várossal és az egyetemekkel. A gyáravató végén a résztvevőknek bemutatták a Neue Klasse iX3 első, a gyártósorról frissen legördült darabjait.

Advertisement

Zöld Közlekedés

Elektromos roham és kínai nyomulás – az autópiac jövőjéről vitáztak Budapesten

Az autósok döntésére kell bízni a technológia kiválasztását a márkakereskedők szerint.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A nemzetközi autókereskedői szövetségek szerint a vásárlók döntésére kell bízni, hogy milyen technológiát választanak, a megfizethető, minőségi járművek gyártására kell összpontosítani, a piaci folyamatokba pedig nem mesterségesen, hanem pozitív motivációval lehet beavatkozni – írja az alternativenergia.hu. A sajtótájékoztatón Gablini Gábor a gazdasági és technológiai kihívások közül egyebek mellett kiemelte: az európai autógyárakat nehéz helyzet elé állította, hogy a kínai ipar már ugyanolyan jó minőségű elektromos autókat gyárt, de jelentősen olcsóbban, így egész Európában robbanásszerűen bővül a kínai autók piaca. Amit az európai gyártók vesztenek a piacrészükből, azt már nem, vagy csak nagyon jelentős költséggel lehet visszafordítani – hívta fel a figyelmet.

Hozzátette ugyanakkor, hogy egyes elektromos autókat gyártó cégek a hibrid technológia felé is fordulnak. A kínai a világ legnagyobb autópiaca, ma már megkerülhetetlen, ezért az ott zajló folyamatok tanulságosak a világ autóipara számára – jelezte. A GÉMOSZ elnöke a technológiai változások kapcsán kitért arra: még nem jött el az önvezető autók ideje, további komplex fejlesztésekre van szükség, hogy ezek a járművek teljesen biztonságossá váljanak. Felidézte azt is, hogy az Amerikai Egyesült Államokban készült felmérés szerint a következő tíz évben az emberek több mint 95 százaléka továbbra is szeretne saját maga autót vezetni. A Magyar Lízingszövetség elnöke szintén úgy látja, hogy az európai elektrifikációs átállás kapcsán a jelenlegi szabályozás, valamint a költségvállalás európai szintű összehangolására van szükség.

Zs. Nagy István elmondta: a 2023. évi mélypont után tavaly mintegy 121 ezer új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon. Az idei első nyolc hónapban is folyamatos a növekedés a tavalyi azonos időszakhoz képest. A piac bővülését a hibrid meghajtású járművek generálják, a benzines járművek piaci részt veszítenek, míg a dízelek pozíciója stagnál. Az elektromos meghajtású járművek száma 90 százalékkal bővült, de aránya még így is csak 8 százalék. Mára az új személygépjárművek piacának közel 5 százaléka kínai márka, és nem az elektromos meghajtás dominál. A magyar piacon jellemzően a beszerzések 70 százaléka céges, 30 százalékban magánszemélyek a vásárlók – ismertette. A lízingelt autók aránya 2024 májusában elérte a 33,5 százalékos csúcsot, idén kis visszaesés után ismét növekedést tapasztaltak, augusztusban 30,65 százalék volt az arány. A sajtótájékoztatón Gablini Gábor elmondta: megalakult Európa egységes autókereskedelmi szövetsége Budapesten.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák