

Zöldinfó
Erre a helyre ne helyezze a hűtőt, ha spórolni akar
Egy hűtő rengeteg energiát fogyaszt, a rezsiszabályok átírása óta ez különösen fontos lehet.
A rezsicsökkentés részleges elengedése óta sokan gondolkoznak azon, hogy miként mérsékelhetik fogyasztásukat. A ProfinLine cikkében egyszerűen tartható, a hűtőszekrényhez kötődő tippeket szedett össze. Az egyik legnagyobb fogyasztó egy háztartásban ugyanis a hűtőszekrény. Simon Anikó, a Gorenje Magyarország Kft. marketingvezetője szerint a tudatos géphasználatnak és a megfelelő készülékválasztásnak az energiavészhelyzet idején egyre nagyobb jelentősége lesz. A hűtő okos elhelyezésével önmagában sokat spórolhatunk. Amennyiben a berendezés rossz helyen van, az jelentősen növelheti az energiahasználatát, a napfény például télen is fokozhatja a fogyasztást. Figyeljünk arra is, hogy radiátor vagy sütő, tűzhely közelébe ne helyezzük.
A hűtő belső hőmérséklete is meghatározó takarékossági szempontból. A gépet nyáron például hajlamosak vagyunk minél hidegebb fokozatba tekerni, pedig az ajánlott hőmérséklet 4 Celsius-fok. Érdemes azzal is tisztában lenni, hogy minél inkább üres a hűtő, annál több energiát fogyaszthat, igaz, a túlzottan megpakolt hűtő sem jó, hiszen ilyenkor a berendezés a hűtéssel küszködhet. A spórolás kulcsa továbbá, ha a lehető legkevesebbszer és legrövidebb időre nyitjuk ki a gép ajtaját. Egyáltalán nem szerencsés hosszú percekig a nyitott hűtőnél ácsorogva gondolkozni, hogy mit is akarunk kivenni, hiszen a levegő beáramlásával egy-két perc alatt akár 5-6 Celsius-fokot is melegedhet a belső tér. A lecsapódó párát a berendezés ráadásul energiahasználattal kompenzálja. A gépet kihúzni nem érdemes még nyaralás alatt sem, egyes modellek ugyanakkor képesek nyaraló üzemmódba tenni magukat.
Bármennyire is tudatosan használjuk eszközünket, idővel megjelenhetnek fagyott részek a készülék hátoldalán, ami csökkenti a hatékonyságot. Éppen ezért érdemes rendszeresen leolvasztani a hűtőt, akadnak azonban olyan termékek is, amelyek már önleolvasztásra is képesek. Végezetül: bár hajlamosak vagyunk ár alapján készüléket választani, az energiafogyasztásnak és besorolásnak is fontos szempontnak kell lennie. Egy régi hűtő hatékonyabbra cserélése ugyan egyszeri jelentős kiadásnak számít, a befektetés viszont hamar megtérülhet.

Zöldinfó
Egyszerű ügyintézéssel kínál korszerű klímát az MVM
Az MVM télindító klímaakciót indít a háztartások támogatására.

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Az MVM csoport kedvezményes klímával segíti a téli felkészülést lakossági ügyfeleinek, ezzel a korszerű, hűtő-fűtő klímaberendezések elérhetőségét kívánja megkönnyíteni a háztartások számára – közölte az MVM csoport az MTI-vel. Az MVM Optimum Kft. október 20-án, hétfőn induló, két hétig tartó akciót hirdet, amelynek keretében a lakossági ügyfelek akár 50 százalék kedvezménnyel juthatnak fűtésre is alkalmas, korszerű split vagy multi split klímaberendezésekhez. Az alternativenergia.hu szerint a kedvezmény azok számára érhető el, akik meglévő gáz- vagy elektromos fűtésüket szeretnék energiatakarékosabbá tenni, ezzel csökkentve energiafelhasználásukat, így rezsiköltségeiket is. A pontos kedvezmény mértékét a társaságtól kapott, személyre szabott ajánlatban láthatják az ügyfelek. Közölték: a kedvezmény alapja, hogy az MVM a klímatelepítéssel elért energiamegtakarítást vagyonértékű jogként elszámolja, így az ügyfelek már a vásárláskor kedvezőbb árat fizetnek a korszerű berendezésekért. Az adminisztrációt, a szükséges dokumentációt és a teljes folyamatot a társaság intézi, így az ügyfelek számára az ügymenet egyszerű és átlátható. A kedvezmény 2025. október 20. és november 2. között érhető el csak lakossági ügyfelek számára, és nem vehető igénybe más állami vagy uniós támogatással együtt. Kizárólag a kéthetes kampányidőszakban rögzített regisztrációk jogosítanak a kedvezmény igénybevételére, míg a fűtésre is alkalmas klímák telepítése ezt követően, ütemezetten történik.
Az MVM csoport az ország teljes területén vállalja a klímák telepítését, és a gyártói garancián felül 1 év kivitelezési garanciát is biztosít. A társaságcsoport célja, hogy minél több háztartás számára elérhetővé tegye az energiahatékony, környezetbarát fűtési megoldásokat, ezzel is hozzájárulva Magyarország energiahatékonysági céljaihoz és a fenntartható jövő megteremtéséhez – írták.
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás óta
Életveszély és milliós károk: barnamedvék uralják a közép-erdélyi térséget
-
Zöldinfó13 óra telt el a létrehozás óta
Így verik át az MVM ügyfeleit hamis számlákkal és fenyegető levelekkel
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás óta
Aranysakálok jelzik a környezet mikotoxinszennyezését a dél-magyarországi térségben
-
Zöldinfó8 óra telt el a létrehozás óta
Egyszerű ügyintézéssel kínál korszerű klímát az MVM
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás óta
A hálózattól az otthonig: a Swatten új szintre emeli az energiatárolást