Zöld Energia
Ez várható a napelemes piacon Magyarországon 2023-ban
Akár 100.000 háztartás is telepítene napelemes rendszert 2023-ban Magyarországon.
Napelemes rendszerek elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen (x)
Iparági becslések szerint mintegy 100-120 ezer háztartási napelemes rendszer telepítésére lesz igény az idén, miközben a hazai vállalkozások éves átlag telepítési kapacitása 40-45 ezer rendszer között van – közölte a naperőművek telepítésével foglalkozó Assix Intersolar Kft. az MTI-vel. A cég közleménye szerint mintegy 80 ezren tudták benyújtani jelentkezésüket napelemek telepítésére még a villamosenergia-hálózatba betáplálást engedélyező rendszerben. Az érintettek műszaki-gazdasági tájékoztatót kapnak, amiben az áramszolgáltató leírja, hogy a hálózat képes fogadni a betáplálni kívánt árammennyiséget. Ezután 90 napjuk van, hogy benyújtsák a csatlakozási tervüket, amihez minden esetben tervezői jogosultsággal rendelkező villamosmérnök szükséges. A cég becslése szerint az utolsó rohamban beadott kérelmek 80-90 százaléka mögött jelenleg nincs kivitelező. Ezért arra hívják fel a figyelmet, hogy érdemes minél hamarabb szerződni kivitelező céggel, mert a pályázók néhány hónap alatt a teljes telepítői kapacitást lekötik.
Akik lecsúsztak a betáplálás lehetőségéről, azoknak kiegészítő eszközökre, például energiatárolóra, hibrid inverterre lesz szükségük, hogy megvalósíthassák a projektjeiket. A jelentős pluszköltségre nem vonatkozik a korábban elnyert támogatás. Ez a piaci információk alapján mintegy 45 ezer pályázót érint. A közleményben jelezték: a háztartási felhasználókkal szemben a vállalati napenergia-piacon a jelenlegi energiaárak mellett egy átlagos, közepes méretű vállalkozásnak még a költséges energiatárolós megoldásokkal is 2-3 év alatt megtérülnek ezek a beruházások.
Zöld Energia
Drámai múlt, zöld jövő: Csernobil energia-termelő központtá válhat
Napelemparkot építenek a csernobili erőmű területén, így biztosítva a létesítmény áramellátását.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A napelemek egy hónapon belül megkezdik a villamos energia előállítását – írja az alternativenergia.hu. Szerhij Tarakanov, a nukleáris létesítmény vezérigazgatója az UNIAN ukrán hírügynökségnek pénteken elmondta, hogy szinte kész a két megawatt teljesítményű napelempark. “Még egy hónap, és üzembe helyezzük az állomást”. Ez lehetővé teszi, hogy a villamosenergia-költségek csökkentését, amelyek jelentős részét teszik ki az objektum költségvetésének – közölte. Megjegyezte, egyelőre nincs szó arról, hogy belépjenek a villamosenergia-piacra, de nem zárja ki, hogy ilyen tervek is felmerülhetnek a jövőben. “A kormány megbízott bennünket az erőművi blokkok leszerelésével és a szarkofág átalakításával, hogy biztonságos legyen a környezetére, most ezen dolgozunk” – tette hozzá a szakember, aki a csernobili atomerőmű és a körülötte lévő tiltott zóna jövőjét abban látja, ha a területet fejlesztési övezetté alakítják. “Itt elegendő hely van például a zöld energiatermelés számára. Emellett megvan az infrastruktúra új atomerőművi blokkok telepítéséhez is. Elegendő vízkészlettel rendelkezünk és kiterjedt energiahálózatunk van. Az engedélyezési folyamat is egyszerűbb lesz, mivel a tiltott zónában nincs szükség lakossági meghallgatásokra. Ezt az egyedülálló területet a jövőben ki kell használni” – mondta Tarakanov.
Ugyanakkor a vezérigazgató elmondta: nem gondolja, hogy az erőmű energetikai potenciálja helyreállítható lenne kis moduláris reaktorokkal (SMR). Közölte: az 1986 áprilisában történt csernobili baleset tanulságait figyelembe véve kizárólag kipróbált technológiákkal kell dolgozni; célszerűbb lenne nagy teljesítményű, bevált és magas biztonsági szintű reaktorokat építeni. Az UNIAN hozzáfűzte, hogy a régi szarkofág fölé épített új biztonsági burkolat, amelyet egy orosz drón megrongált, sürgős javításra szorul. A 2025 februári drónbecsapódás és az azt követő tűz miatt a biztonsági burkolat elvesztette teljes tömítettségét. Helyreállításának teljes költsége elérheti az 500 millió eurót, és a munka akár 2030-ig is eltarthat. Az összeg egy részét Ukrajna nyugati partnerei már átutalták. Az orosz rakéták és drónok folyamatos fenyegetést jelentenek az objektum biztonságára. A világ egyetlen atomerőművét sem tervezték arra, hogy tartósan drón- vagy rakétatámadásoknak legyen kitéve – közölte, rámutatva arra, hogy a szarkofág megsemmisülne, ha Iszkander, Kinzsal vagy Kalibr típusú rakéta csapódna bele.
Az épület leomlását követően a védőburkolat alatti több száz tonnányi üzemanyag-maradvány, valamint por a levegőbe jutna és felhőt képezne, amelyet a szél bármilyen irányba elsodorhat – mondta Szerhij Tarakanov. Hangsúlyozta, hogy jelenleg nincs közvetlen kockázata a régi szarkofág beomlásának, amely a közvetlenül az 1986-ban felrobbant négyes reaktor fölött található. A tavalyi orosz dróntámadás jellege arra utal, hogy az incidens szándékos volt. A támadás célja feltehetően az objektum ellenállóképességének és a nemzetközi közösség reakciójának tesztelése volt. Egyetlen atomerőmű sem lehet harctér, a csernobili sem. Ez nukleáris terrorizmus Oroszország részéről – mondta a vezérigazgató.
-
Zöldinfó19 óra telt el a létrehozás ótaHárom hónap után fordulat: helyreállt az olajszállítás a Barátság vezetéken
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás óta515 ezer ügyfél már lépett, még nem késő nyilatkozni a rezsicsökkentésről
-
Zöld Közlekedés6 nap telt el a létrehozás ótaKoncertek, autók és lampionos felvonulás: programkavalkád Esztergomban
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaFigyelmeztet a hatóság: veszélyes lehet az osztrák zúzottkő
-
Zöldinfó20 óra telt el a létrehozás ótaTöbb települést érinthet: vizsgálják a veszélyes kőzúzalék ügyét
