Zöldinfó
Kék bolygó – Áder János: az elmúlt év jelentős energia- és élelmiszerár-emelést hozott, ami a háztartásokat is érinti
Az elmúlt év jelentős energia- és élelmiszerár-emelést hozott, ami a háztartásokat és Széll Tamás üzletét is érinti – mondta el Áder János volt köztársasági elnök a Kék bolygó című podcastjának legújabb részében, amelyben folytatódott a Széll Tamás Michelin-csillagos séffel való beszélgetése.
Áder János úgy vélte, sok hallgatóban, nézőben merül fel a kérdés, milyen irányba tájékozódjanak, ha viszonylag olcsón, jó minőséget akarnak főzni. Széll Tamás erre reagálva elmondta, az áremelkedést, az inflációt “a bőrünkön érezzük” üzleti és családi szinten is. Rámutatott, hogy a magyarok belsőségekből (legyen az sertés, marha vagy baromfi) is viszonylag keveset fogyasztanak, ha mégis akkor “kimerül a tudomány” a resztelt májnál, a rántott vagy a böllérmájnál, a pacalnál. Miközben a Michelin-csillagos séf a belsőségekből készült ételek közé sorolta még egyebek mellett a szalontüdőt is. Széll Tamás úgy vélte, mivel a belsőség nem számít keresett alapanyagnak, ezért az ára is mérsékeltebb, mint a prémium húsrészek árai. Annak ellenére, hogy a belsőségekből finom ételek készíthetők, a lakosság többsége a csirkemellet és -combot, a sertéslapockát és -combot fogyasztja. Egyúttal a belsőségek táplálkozás-élettani jelentőségére is felhívta a figyelmet, példaként a májat említette, amely gazdag B-vitamin forrás és sok vasat is tartalmaz.
Áder János a vízkereszthez, a farsanghoz kötődő ételekről is kérdezte Széll Tamást. A Michelin-csillagos séf kitért a disznóvágás fontosságára, ahol egyebek mellett olyan ételek készülnek, mint a hurka, a véres hurka, a kolbász, a csécsi szalonna, a disznósajt és a kocsonya. A beszélgetés végén Áder János a terveiről kérdezte Széll Tamást, aki elmondta: január 23-án a magyar Bocuse d’Or csapat ismét megmérkőzik Lyonban, ahol nem versenyzőként, hanem coachként, csapatfőnökként vesz részt. Hónapok óta készülnek erre a versenyre, mindent megtesznek, hogy dobogóra kerüljenek – jelentette ki. A podcast a legnagyobb videomegosztó portál mellett már megtalálható Áder Jánosnak, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnökének új honlapján is.
Zöldinfó
Egyre több társasház élne a digitális fűtési költségmegosztás lehetőségével
A fejlesztések célja az igazságosabb elszámolás és a tudatosabb energiafelhasználás ösztönzése.
Még nem késő pályázni a 2,5 millió forintos állami energiatároló támogatásra! Kattintson ide! (x)
A keretösszeg megemelésével 9,1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás jut a távolról leolvasható fűtési költségmegosztók felszerelésére, a pályázat első körében az 5 milliárd forintos eredeti forrásmennyiséget teljes egészében lekötötték 612 távhővel ellátott társasház vagy lakásszövetkezet fejlesztésére – írta meg az alternativenergia.hu az Energiaügyi Minisztérium közleményét. A tárca közleményében hangsúlyozta: a keretemeléssel még több helyszínen valósulhatnak meg önerő nélkül az energiatakarékos fűtéshez szükséges beruházások. A radiátorra szerelt, távolról leolvasható költségmegosztók az épület teljes fűtési költségét a hőleadás alapján arányosan osztják szét a lakók között. Az új megoldás a korábbi, alapterület- vagy légköbméter-alapú felosztáshoz képest igazságosabb elszámolást tesz lehetővé. A támogatott fejlesztések tudatosabb energiafelhasználáshoz segíthetik a távfűtött otthonban élőket, akik a pontosabb adatok ismeretében csökkenthetik rezsiterheiket – ismertette az EM.
A kiírást tavaly novemberben az induló keretösszeget meghaladó igények miatt felfüggesztették. Addig több mint 900 társasház jelentkezett együttesen 7,6 milliárd forint támogatást kérve. A program 2026. február 26-án, 10 órakor nyílik újra, a lehetőség a megemelt keret kimerüléséig érhető el. A korábban jelentkezőknek csak akkor kell előző pályázatukat visszavonva, módosítva ismét benyújtaniuk, ha a beruházás paraméterei időközben megváltoztak. A bevont többletforrás alkalmat teremt újonnan csatlakozók bekapcsolódására is – jelezte a tárca.
A közlemény szerint Solymár Károly Balázs infokommunikációért felelős államtitkár elmondta: a lakóközösségek világos jelét adták, hogy szívesen élnek a korszerű technológiák biztosította lehetőségekkel. A megemelt keretösszeg jóvoltából még több társasházat segíthetünk hozzá kiadásaik méltányosabb megosztásához, csökkentéséhez – közölte. A kormány a januári rezsistop részeként 30 százalékos árkedvezménnyel mentesíti a távfűtött otthonokban élőket a nagy hidegben megemelkedett felhasználás többletköltségei alól. A távhőszektor zöldítését, hatékonyságának javítását pedig a Jedlik Ányos Energetikai Program közel 100 milliárd forintos ágazati felhívásaival ösztönözzük – fejtette ki az államtitkár.
-
Zöld Energia14 óra telt el a létrehozás ótaÁprilistól változik a matek: drágább lehet a lakossági energiatárolás
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás ótaÁramszünet, dráguló áram, elektromos autó? Állami támogatással energiatároló!
-
Zöldinfó1 nap telt el a létrehozás ótaEgyre több társasház élne a digitális fűtési költségmegosztás lehetőségével
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaMagyar fejlesztésű, Európában is egyedülálló klímaélmény-program indul Budapesten
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta30%-os kedvezmény a lakossági gáz- és áramfogyasztásra
