Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Korond-patak: újraépítik a medret, hogy megvédjék a bányát és a munkahelyeket

A néhány helyen elterjedt információval ellentétben Parajdon nem a bánya sós vizét szivattyúzzák a patakba.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A Korond vizének átvezetését oldják meg – írta az Energiaügyi Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára a Facebook-oldalán, hozzátéve, hogy erről a helyszínen személyesen is meggyőződött – tudatta az alternativenergia.hu. Raisz Anikó a Valós információk Parajdról című bejegyzésében utalt rá, májusban a megáradt Korond-patak 7-8 millió köbméter vízzel árasztotta el a föld alatti sótermeket, ez a vízmennyiség a Velencei-tó ötödének felel meg. Jelenleg ideiglenes kék csöveken, a sós víztől hermetikusan elzárva, szivattyúkkal segítik át a patak vizét az érintett területen – tette hozzá. Kiemelte, hogy napokon belül elkészül a 2 darab, 2 méter átmérőjű csőből álló új vezeték, amin keresztül a patak folyni fog, de ez még mindig csak rövidtávú megoldás:

a jövőben új, betonból kialakított mederben szeretnék elvezetni a patakot, segítve ezzel a későbbi árvizek gyors és ebből a szempontból veszélytelen levonulását. Emellett épülne egy esővíztározó is – jegyezte meg. Az államtitkár kitért rá, hogy a bánya közvetlenül több mint 135 embernek biztosított munkát, a továbbfoglalkoztatásukon folyamatosan dolgoznak, a megye és a város vezetése vizsgálja, milyen megoldásokkal lehetne segíteni a térség turizmusát.

Advertisement

Zöldinfó

Klímavédelemmel és támogatással újulhatnak meg a budapesti panelek

Elstartol a Budapesti Zöld Panelprogram.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A kerületekkel megkötött megállapodások eredményeként Kőbánya társasházai számára már elérhetőek – és hamarosan más kerületekre is megjelennek – a Budapesti Zöld Panelprogram részvételi feltételei a Budapesti Közművek honlapján – közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel. Az alternativenergia.hu azt írta, hogy Budapest lakóépület-állományának jelentős része korszerűtlen és energiapazarló. Az energetikai felújítások nemcsak az energiaszámlák csökkentését szolgálják, hanem növelik az ingatlan értékét, javítják a lakók komfortérzetét és ellenállóbbá teszik az épületeket a változó időjárási viszonyokkal szemben. Felhívták a figyelmet arra is, hogy e korszerűsítésnek jelentős klímavédelmi hatása van, mert jelenleg a lakóépületek felelősek Budapest szén-dioxid-kibocsátásának 36 százalékáért. A közleményben idézték Karácsony Gergely főpolgármestert, aki úgy fogalmazott: Budapesten minden negyedik polgár panelban él, több mint félmillió ember. Félmillió nagyon különböző ember. Idősebbek, akik talán az első beköltözők voltak, fiatalok, akik itt kezdik önálló életüket, családosok vagy éppen egyedülállók; “a lakótelepek Budapesten olvasztótégelyt jelentenek”.

“Amikor ezek a lakótelepek épültek, a várostervezők még az emberek igényeiből indultak ki. Itt van óvoda, iskola, itt van bolt, van buszmegálló, van zöldterület, itt jó az emberek életminősége. De az épületek felett eljárt az idő, ideje, hogy az épületeket átvezessük a XX. századból a XXI. századba, és támogassuk a panelban élőket, megadjuk a lakótelepek méltóságát” – tette hozzá a városvezető. A Főpolgármesteri Hivatal azt írta: 15 éves adósságot törleszt Budapest és a csatlakozó kerületi önkormányzatok, amikor a Budapesti Közművek lebonyolításában elindul a Budapesti Zöld Panelprogram. A program célja, hogy jelentős energiamegtakarítást érjen el a főváros elöregedő, iparosított technológiával épült lakóépületeiben, hozzájárulva a klímavédelemhez és a lakók életminőségének javításához.

A pályázó társasházak és lakásszövetkezetek legalább 30 százalékos vissza nem térítendő támogatást kaphatnak energetikai korszerűsítésre. A beruházások célja minimum 30 százalékos energiamegtakarítás elérése – ismertették. A tájékoztatás szerint a program első szakaszában a nyertes lakóközösségek részletes döntés-előkészítő anyagot kapnak, amely tartalmazza az energetikai állapotfelmérést, felújítási alternatívákat, költségterveket és finanszírozási számításokat. A szakértői dokumentum elkészítése térítésmentes a lakóközösségek számára. A második szakaszban 10-15 mintaprojekt valósul meg, amelyek tapasztalatai segítik a jövőbeni nagyobb volumenű fejlesztések hatékony megvalósítását – áll a közleményben.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák