Utazás
Látogatórekorddal zárt a VOLT Fesztivál
Minden eddiginél többen, 120 ezren buliztak a VOLT Fesztivál öt napja alatt Sopronban – közölte az egyik alapító-főszervező az MTI-vel.
Lobenwein Norbert elmondta, hogy a mostani vendégszám tízezerrel volt több a tavalyinál, a legtöbben csütörtökön voltak a Lővér kempingben. Aznap este a brit Foals, az amerikai Thirty Seconds to Mars és Steve Aoki léptek fel. A vasárnapi záró koncerten, amikor a brit Arctic Monkeys lépett színpadra, mintegy húszezren voltak.
Ahogy a korábbi években, úgy idén is nagyon hamar, órák alatt elkelt a fesztivál területén rendelkezésre álló 150 faház, emellett tízezer sátornak volt hely. Teltház volt a soproni szálláshelyeken is: a három- és négycsillagos szállodákban, valamint a kollégiumokban mintegy kétezren fértek el. A VOLT Fesztiválon tizedik éve van jelen a Magyar Vöröskereszt, idén minden eddiginél többen, 617-en adtak vért, közülük 210-en életükben először.
Sopronban indult az úgynevezett GreenFestival kampány, amely később folytatódik a nagyobb hazai fesztiválokon. Lényege, hogy a fizetéshez szükséges kártya kiváltásakor mindenki kapott egy zsákot, amelybe összegyűjthette saját hulladékát és le is adhatta azt a fesztivál területén. A szervezők a kampánnyal arra akarják felhívni a figyelmet, hogy a hétköznapokban mindenki saját maga teheti a legtöbbet környezete megóvásáért.
Újdonság volt a Teqball bajnokság is, amelyet több százan próbáltak ki naponta. A magyar találmány a lábteniszt és az asztaliteniszt ötvözi. A bajnokság a szerdán kezdődő Balaton Soundon folytatódik és a fesztiválszezon végéig tart. A szervezők szeptemberben rendezik a döntőt Budapesten. A fesztivál öt napja alatt 30 világsztár, valamint 150 magyar együttes, köztük a 25. születésnapját ünneplő Tankcsapda lépett színpadra.
Utazás
A Mol szerint stabil és zavartalan a repülőgépüzemanyag-ellátás Magyarországon
Mol: zavartalan a hazai kerozinellátás, biztosított a repülőterek működése.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A magyarországi repülőgépüzemanyag-ellátás stabil és zavartalan – reagált a Mol a sajtóban megjelent légi közlekedést és a kerozinellátást érintő hírekre. A társaság az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a vállalat folyamatosan biztosítja a repülőterek és a partnerek számára szükséges kerozinmennyiséget, az ellátási láncok működése biztonságos, fennakadásokra pedig nem kell számítani. Kiemelték, hogy az ellátás biztonságához jelentősen hozzájárul a Barátság kőolajvezeték újraindulása, ami kiszámítható alapot biztosít a régió számára – részletezte az alternativenergia.hu.
A Mol finomítói és logisztikai rendszerei megfelelő kapacitással működnek, így a vállalat képes kezelni a piaci kihívásokat és az esetleges nemzetközi ellátási nehézségeket, emellett a társaság folyamatosan kapcsolatban áll a partnereivel, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a szolgáltatások továbbra is megbízhatóan működjenek – olvasható a közleményben.
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaA hőség miatt veszélyesen megemelkedett a talajközeli ózon szintje
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaHőségriasztás Magyarországon: emelkedik a Duna, miközben rekordközeli a rendszerterhelés
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaCsak töredékén működnek a Vaskapu vízerőművei az aszály miatt
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaÚjabb víztakarékossági intézkedés: nem locsolhatják ivóvízzel a stadionokat
-
Zöldinfó1 nap telt el a létrehozás ótaAszály és rekordhőség: vízkorlátozásokat vezetnek be a Balkánon

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés