Zöld Energia
Mi kell a jó napelemes autókhoz?
2030-ra 60 százalékkal csökkenhetnek a napelemes autók költségei.
A Nemzetközi Energiaügynökség által 110 napelemes és autóipari szakértő körében végzett felméréssel olyan technológiákat és területeket azonosítottak, amelyek fontosak lehetnek a személygépkocsik esetében a járműbe integrált fotovoltaika (VIPV) bevezetésében – számol be a PV Magazine. A vizsgálat többek között arra is kitér, hogy a szakértők mit hajlandóak feladni a napelemes hozam tekintetében a jármű esztétikájának javítása érdekében.
A VIPV-k cellatechnológiájának megválasztásánál a kristályos szilícium (c-Si) dominált, és egyértelműen a látható fém nélküli, üveges és polimeres technológiát részesítik előnyben a résztvevők. A felmérés válaszadói azonban 2030-ra a tandem- és a vékonyréteg-technológia növekedését várják.
A napelemes autók már megtalálhatóak a kereskedelmi forgalomban, és prototípusokat is fejlesztenek, a tanulmányban ezeket vették alapul. Számos rendszerjellemzőt, köztük a színt, a töltési gyakoriságot és a költségeket rangsorolták, a legfontosabbak a hatékonyság, az évi többletkilométerek és a jármű hatótávolságának meghosszabbítása voltak.
A 3 négyzetméteres rendelkezésre álló területre vetített hatékonyságot vizsgálva a válaszadók egyetértettek abban, hogy a minimális energiaátalakítási hatékonyság legalább 20-22 százalék legyen 600 és 660 watt közötti teljesítmény mellett, míg egy nagy csoport, 29 százalék szerint meg kell haladni a 25 százalékot 750 wattos teljesítmény mellett. A megkérdezettek szerint a modulok élettartamának legalább 10-15 évnek kell lennie. A szakértők úgy vélik, hogy 2030-ra akár 60 százalékkal is csökkenhetnek a VIPV-rendszerek költségei, ami elősegítheti, hogy a napelemes autók a mainstreamet is elérjék.
Anna J. Carr, a munkacsoport társvezetője szerint a kutatás legmeglepőbb eredménye, hogy a résztvevők hajlandóak feláldozni a teljesítményt a kívánt színekért. „Azon válaszadók körében, akik szerint a fekete vagy sötétkék színnél nagyobb színválasztékra van szükség, átlagosan 24,2 százalékos teljesítményveszteséget jelöltek meg elfogadhatónak” – nyilatkozta.
A kutatók következő célja, hogy újabb felmérést végezzenek, ezúttal még több iparági szakértő bevonásával. Emellett a fókuszt is bővítenék, hogy bevonják a VIPV-s nehéz- és haszongépjárműveket is.
Zöld Energia
A modern otthon láthatatlan kényelmi szolgáltatása lehet a hőszivattyú
A hőszivattyú csendes működése, komfortja és fenntarthatósága miatt egyre több otthonban válik alapkellékké.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Bár minden lakástulajdonos más és más, ökölszabályként elmondhatjuk, hogy mindannyian szeretjük, ha otthonunk kényelmes, kiszámítható és megbízható. A fűtés azonban sok helyen még mindig a mindennapi kényelmetlenségek forrása, a lakóknak a termosztát állítgatásával, rendszeres karbantartással, ingadozó hőmérséklettel, váratlan költségekkel és egyéb kellemetlenségekkel kell szembenézniük. Ezekre jelenthet megoldást a hőszivattyú. A beruházás mellett ugyan a jól ismert gazdaságosság és energiahatékonyság jelentik a legfőbb érveket, ám egyéb okok miatt is érdemes a technológia felé fordulni. Abba például kevesen gondolnak bele, hogy a hőszivattyú milyen látványos életminőségbeli változást eredményezhet. Egy modern hőszivattyús rendszer olyasfajta kényelmet biztosít, amelyhez észrevétlenül szokik hozzá az ember: segítségével a lakás hőmérséklete állandó és kiegyensúlyozott marad, a rendszer pedig szinte láthatatlanul végzi a dolgát. Nem kell reggel fagyos szobára ébredni vagy este túlfűtött nappaliban szellőztetni.
Ahogyan autónkban automatikus, a környezethez igazodó klíma működik, úgy érhető el hasonló otthonunk fűtési rendszerében is. A korszerű hőszivattyúk nem igényelnek folyamatos odafigyelést, ehelyett csendesen, szinte láthatatlanul, intelligensen alkalmazkodnak az időjáráshoz és az otthon igényeihez.
A technológia emellett presztízskérdéssé is válhat: az energiatudatos, korszerű otthon nem pusztán praktikus döntés, hanem üzenetet is hordoz. A monoblokkos hőszivattyú azt mutatja, hogy az otthon tulajdonosa hosszú távon gondolkozik, nyitott az innovációra, és fontos számára a környezetterhelés csökkentése. Mindez különösen felértékelődött az elmúlt években, amikor az energiafogyasztás és a fenntarthatóság kérdése a hétköznapi beszélgetések részévé vált.
A hőszivattyú természetesen a csendesebb és tisztább otthoni környezethez is hozzájárul – működése nem jár égéstermékkel, füstszaggal, kémény körüli teendőkkel vagy folyamatos tüzelőanyag-igénnyel. Az otthoni levegő és a környezet így egyaránt tisztább marad. A hőszivattyú telepítése így nemcsak modern fűtési megoldást jelent, hanem szemléletváltással is jár.
Szeretne boldog hőszivattyú tulajdonos lenni?
Fedezze fel a készleten lévő monoblokkos IQ QUANTUM gépeket
Partner hír (x)
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaKutatók szerint újra kell gondolni az Alföld földhasználatát
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás ótaSzázezreket spórolhat a hőszivattyú telepítésén: mutatjuk a legegyszerűbb megoldást
-
Zöld Közlekedés5 nap telt el a létrehozás ótaEgyre kevesebben keresnek dízelautót, de az árak tovább emelkednek
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaPapírszámla helyett digitális ügyintézés: ezt kéri az MVM az ügyfelektől
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaEgyre erősödik az El Niño: veszélybe kerülhetnek a termések és nőhet az energiaigény
