Zöldinfó
Nemzetközi összefogással védik a farkasokat, medvéket és hiúzokat
Lezárult a Kárpát-régió nagyragadozóinak védelmét szolgáló nemzetközi projekt.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Március végén lezárult a Kárpát-régió nagyragadozóinak védelmét célzó Interreg LECA projekt, amelyben hat ország tizenegy szervezete, köztük a WWF Magyarország és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság vett részt – tájékoztatott az alternativenergia.hu. A közlemény szerint a 2023 áprilisában indult, hároméves program elsődleges célja a Kárpát-régió nagyragadozóinak, így a szürke farkas, az eurázsiai hiúz és a barna medve állományának védelme, valamint a határokon átnyúló természetvédelmi együttműködés megerősítése volt. A projekt keretében Magyarországon a kutatók az Északi-középhegység területén száz vadkamerával végeztek folyamatos megfigyelést. A mintegy kétmillió órányi felvétel alapvető információkkal szolgál a hazai nagyragadozókról és prédafajaikról. A közleményben idézik Sütő Dávidot, a WWF Magyarország Nagyragadozók programjának vezetőjét, aki elmondta: a hazai kamerák összesen 587 alkalommal rögzítettek valamilyen nagyragadozót, döntő többségben farkast. Medvéről 23 felvétel készült, viszont hiúzt nem észleltek a vizsgált magyar területeken. Kitért arra is, hogy a projekt ideje alatt hat farkas ember által elpusztított teteme került elő, további két állat elpusztulásának körülményeit pedig jelenleg is vizsgálják a szakemberek.
A projekt során gyűjtött adatok alapján Magyarországon a haszonállatokban okozott károk továbbra is ritkák. Az érintett gazdálkodók azonban a megelőző eszközökkel szemben gyakran bizalmatlanok, és nem rendelkeznek a kiépítésükhöz szükséges forrásokkal sem – írták. Az adatok alapján az ember-nagyragadozó konfliktusok Magyarországon is jelen vannak, amit egyrészt az illegális elejtések jeleznek, másrészt az, hogy az északi országrészben jelenleg is számos olyan terület akad, amely ugyan alkalmas lenne a nagyragadozók számára, mégis betöltetlen. A projekt keretében Észak-Magyarországon kiemelt figyelmet fordítottak az ember és a vadvilág közötti konfliktusok kezelésére. A gazdák ragadozóbiztos villanypásztor-rendszereket kaptak, amelyek összesen több mint 800 haszonállat védelméhez járulnak hozzá. Emellett egy állattartó két kuvasszal egészíthette ki nyája védelmét.
Hangsúlyozták: a nagyragadozók hosszú távú fennmaradásának biztosítása a Kárpátokban az egész térségre kiterjedő összefogást igényel. Bár ezen fajok jogi védelem alatt állnak, az orvvadászat, az élőhelyek feldarabolódása, a közúti gázolások, az intenzív földhasználat, valamint az ember és a vadvilág közötti konfliktusok továbbra is komoly veszélyt jelentenek. A szakemberek rámutattak, hogy a megfigyelési módszerek országonkénti eltérése nehezíti az adatok összehasonlítását. A projekt középpontjában ezért a konfliktusmegelőzés és a védett fajok elleni bűncselekmények visszaszorítása mellett az egységes monitoringmódszerek kidolgozása állt. Magyarországról a WWF Magyarország és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság teljes jogú partnerként, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság, az Agrárminisztérium és a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács (CIC) pedig társult partnerként vett részt a projektben.
“A nagyragadozók nem ismernek határokat, hatékony védelmük érdekében az érintett államok és a különféle szereplők közötti együttműködésre és tudásmegosztásra van szükség” – emelte ki a közleményben Sütő Dávid. A projekt teljes, hat országot érintő területén összesen több mint 560 kameracsapdát helyeztek ki 37 ezer négyzetkilométernyi területen. A kutatók 108 állatot azonosítottak egyedileg, közülük 27-re telemetriás nyakörvet helyeztek fel, ami értékes adatokat szolgáltatott mozgásukról, territóriumaikról és viselkedésükről. A vadkamera-felvételekből készült válogatás megtekinthető a WWF Magyarország YouTube-csatornáján.
Zöldinfó
Tudomány és természetfotózás találkozik az akadémia jubileumi eseményein
Megkezdődött a biológiai tudományok osztályának ünnepi hónapja az MTA-n.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából rendezett programsorozat részeként megnyílt a Biológiai Tudományok Osztályának ünnepi hónapja – írja az alternativenergia.hu. Az április végéig tartó rendezvényeken szakmai tanácskozásokkal, valamint a szélesebb közönségnek szóló programokkal várják az érdeklődőket. Az MTA VIII. Biológiai Tudományok Osztályának rendezvénysorozata a biológiai kutatás sokszínűségét és nemzetközi beágyazottságát mutatja be változatos tudományos és ismeretterjesztő programokon keresztül. A rendezvények központi helyszíne az MTA Székháza – tájékoztatta az MTA az MTI-t.
Közleményük szerint a szerdai nyitórendezvényen tartott tudományos konferencián neves hazai és külföldi szaktekintélyek adtak elő. Sabeeha Merchant, a Kaliforniai Egyetem (Berkeley) professzora az algák fotoszintetikus anyagcseréjéről, Buzsáki György agykutató, biológus (New York-i Egyetem) az emléknyomok rögzüléséről, Kondorosi Éva (HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont) pedig a növénytudomány fenntarthatósági szerepéről tartott referátumot. Pardi Norbert biokémikus, a Pennsylvaniai Egyetem professzora az mRNS-vakcinák legújabb fejlesztéseit ismertette, míg a tanácskozást Szathmáry Eörs evolúcióbiológus (Eötvös Loránd Tudományegyetem; HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Evolúciótudományi Intézet) előadása zárta.
A szakmai programot követően adták át a “Natura Mirabilis” természetfotó-pályázat elismeréseit. A naturArt szakmai támogatásával megvalósult pályázat fődíját Palcsek István Egyenletes eloszlás című alkotása nyerte el. A díjnyertes képekből összeállított tárlat június végéig tekinthető meg az MTA székházának aulájában és harmadik emeletén. Az ünnepi hónap során április végéig számos további szimpóziumot rendeznek, többek között a neurobiológia, a jövőkutatás, az őssejt- és tumorsejtkutatás, a mesterséges intelligencia és az immunológia témakörében. Április 29-én Szentágothai János korábbi akadémiai elnök tiszteletére rendeznek emlékülést, a hónapot pedig a Kondorosi Ádám emlékére szervezett nemzetközi szimpózium zárja április 30-án.
A programok látogatása előzetes regisztrációhoz kötött. További információ az áprilisi programokról az MTA honlapján olvasható.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaPasszold vissza, Tesó! – újraindult a használt mobilok gyűjtése
-
Zöld Energia7 nap telt el a létrehozás ótaEnergiafordulat Magyarországon: egyre több napelem mellé jönnek a tárolók
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaForradalmi magyar szigetelőanyag: környezetbarát és tartós megoldás szalmából
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaTöbb mint kétmillió hektár sorsa a tét: így védenék meg a magyar erdőket
-
Zöldinfó7 nap telt el a létrehozás ótaPrága a legdrágább: nagy különbségek az üzemanyagárakban országon belül
