Az őshonos aranysakál Magyarországra visszatérését sokan alaptalan félelemkeltésre használják. A sajtóban megjelent hírek és vélemények ellenére azonban a sakálok nincsenek veszéllyel a hazai, túlszaporodott őzpopulációra. A WWF Magyarország hangsúlyozza, hogy több kutatásra lenne szükség e kistermetű, őshonos kutyaféle jobb megismeréséhez. Csak hiteles információk birtokában lehet megfelelő kezelési terveket kidolgozni, és ezzel a sakálokkal való együttélést problémamentessé tenni.

Az elmúlt hetekben-hónapokban több tudósítás jelent meg az aranysakálok okozta „veszélyekkel” kapcsolatban. Erősen túlzó, elfogult vélemények további felnagyításával némelyikük valóságos „sakál-apokalipszist” emleget. A WWF Magyarország szerint a sakál megjelenése és újbóli megtelepedése természetes folyamat. A rókánál alig nagyobb termetű, mintegy 10-12 kg tömegű ragadozó elsősorban kisebb emlősökkel – köztük pockokkal illetve elhullott állatokkal – táplálkozik, így fontos szerepe van a természeti tájak egészségi állapotának megőrzésében.

„Sajnálatosnak tartjuk, hogy a médiában valamennyi hazai ragadozófajt időnként veszélyes fenevadként mutatnak be, ami meglehetősen távol áll a valóságtól.” – mondta Gálhidy László, a WWF Magyarország erdővédelmi programvezetője. „A hiúzok, farkasok, rókák és az aranysakál is fontos szerepet töltenek be a természetben a növényevő állatok selejtezésével, a dögök eltakarításával, a túlszaporodó kártevők gyérítésével. Sokan tudatlanságból, alaptalan félelemből, vélt vagy valós érdekből az irtásukat szorgalmazzák. A fokozottan védett hiúz és farkas esetében ez bűncselekmény, a róka és az aranysakál állományszabályozása ugyanakkor törvényes keretek között jelenleg is elvégezhető.” – tette hozzá a szakember.

Az aranysakál jelenleg korlátlanul vadászható, sőt csapdázható az egész év során. A mérgezésük ugyanakkor tilos, mert az számos más emlős- és madárfajra veszélyt jelentene. Fontos hangsúlyozni, hogy a sajtóban megjelent hírek és vélemények ellenére a sakálok hatása a nagyvad fajokra, tehát az őzre, a szarvasra és a vaddisznóra, minimális, mivel legfeljebb a fiatal egyedeket képesek elejteni. Valós tény ugyanakkor, hogy a Kárpát-medencében e három patás vadfaj részben éppen a ragadozók kipusztítása miatt szaporodott túl, ami mára elviselhetetlenné tette a mezőgazdasági és az erdei vadkárt. Növekszik a közúti vadbalesetek száma, és a kullancsfertőzések gyakorisága is a szoros kapcsolatban áll a patások állományának nagyságával. A magas vadlétszám fenntartásában ugyanakkor a műkedvelő vadászokból élő vadásztársaságok érdekeltek, ezért a vadállomány elhanyagolható mértékű csökkentése is a ragadozókkal szembeni haragot táplálja.

A WWF Magyarország álláspontja szerint újra meg kell tanulni együtt élni a ragadozókkal, szükség esetén a jelenleginél szakszerűbb védelmet biztosítva a háziállatoknak is. A hazánkba visszatérő ragadozók kutatása szintén elengedhetetlen, mivel kezelési terveket csak erre alapozva lehet készíteni. Megfelelő válaszlépéseket kell kidolgozni e fajok visszatérésére vonatkozóan, és értékelni, hogy jelenlétük segíti természeti környezetünk megújulását. Szükség esetén kompenzációs intézkedéseket kell bevezetni, ha a károkozásuk nem hárítható el másképp. Oktalan üldözésük és a róluk szóló, sok esetben valótlant állító rémhírek terjesztése azonban semmiképpen sem járható út! – mondta Gálhidy.