

Zöldinfó
Sziget: milyen lenne, ha a Föld énekelni tudna?
“A köztünk kialakult régi barátság és a közös gondolkodás hozta, hogy 2010-ben Sintrában megalakítottuk a Terra Livrét (magyarul: szabad föld). Mindannyian érdeklődtünk a permakultúra iránt, tenni akarunk a bolygónkért, és voltak dalaink” – mondta a koncert előtt Goncalo Sarmento énekes-dalszerző a fesztivál világzenei helyszíne, a Global Village színpad backstage-ében az MTI-nek.
A permakultúra az emberi élőhelyek és mezőgazdasági rendszerek olyan kialakítása, amely a természetben zajló ökológiai folyamatokat veszi mintául. A gitáron, szaxofonon, valamint két különleges húros hangszeren, a nyugat-afrikai korán és a marokkói guembrin is játszó Goncalo Sarmento hangsúlyozta: megváltoztatni nem tudják és nem is akarják az embereket, csupán elmondani nekik, mit gondolnak ők a bolygóról, a természettel együttélés fontosságáról. A Terra Livre másik énekes-dalszerzője, Rodrigo Cordomar arról beszélt, hogy az élő zene a leghatékonyabb eszköz ara, hogy kényelmes és nyugodt környezetben tudják elérni az embereket, olyan helyzetben, amikor nyitottak valami új befogadására.
“Mondok egy példát: egy nagy vállalat olajkutat akart létesíteni a portugál tengerparton, ami ellen halászok, szörfösök, helyi hatóságok és sokan mások tiltakoztak. Számos fórumot szerveztek, ezeken mi is felléptünk, és végül sikerült megakadályozni a beruházást” – fejtette ki Rodrigo Cordomar (gitár, billentyűs és ütőhangszerek). A Terra Livre zenéje rendkívül sokszínű: van benne rock, még több reggae, portugál muzsika, indiai, balkán és afrikai hatások, de még amerikai funk is. Sarmento és Cordomar mellett van egy harmadik énekes-dalszerző is, Leo Marsh. Ahogy Sarmento kifejtette, mindannyian különböző háttérrel érkeztek a zenekarba, és más-más zenei hatásokat hoztak a közösbe.
“Engem az észak-afrikai zene nyűgözött le mindig is, és ha elkezdek játszani valami ilyesmit, a többiek máris bekapcsolódnak, hozzáteszik a saját világukat. Nyitottak vagyunk egymás felé, nyilván meghatározó volt ilyen szempontból, hogy Lisszabon igazi multikulturális város, sok afrikaival, balkáni származásúval, ami nagyon inspiráló” – magyarázta Goncalo Sarmento. A Terra Livre eddig egyetlen albumot készített, és a három évvel ezelőtt megjelent Seeds, Roots, Flowers and Fruits nem átlagos hallgatnivaló. A rajta szereplő tizenkét dal tisztelgés az évszakok, a hónapok, a természetes ciklusok előtt. A dalcímek sokatmondóak: Greening the Desert (Kizöldítjuk a sivatagot), Earth Music (Földzene), Start a Revolution (Kezdj forradalmat), Water (Víz). “A lemez nem sokkal a COVID berobbanása előtt jelent meg. A járvány újabb aspektust adott ahhoz, mennyire átalakulóban van a világ, mennyire gyorsan képes megváltozni a bolygónk élete” – jegyezte meg Sarmento.
A Terra Livre a Sziget fesztiválos fellépéssel zárja áprilisban indult európai turnéját. A következő hetekben portugáliai fellépések lesznek. A mostani Sziget-koncert eredetileg 2020-ban lett volna, most, a fesztivál visszatérével pótolják ők is azt a fellépést. “Most néhányan a zenétől visszatérünk a fenntartható mezőgazdasághoz, a permakultúrához kapcsolódó projektjeinkhez. Ősszel megjelenik a Seeds… lemez remixváltozata, októberben pedig vadonatúj dallal jelentkezünk, ez már a következő stúdióalbum előfutára. A második lemezünk arról fog szólni, milyen lenne, ha a Föld énekelni tudna” – mondta végül Sarmento és Cordomar az MTI-nek. A Terra Livrében, amely csütörtökön 18 óra 30 perctől játszik a Global Village színpadon, a három dalszerző mellett Adriano Dias Pereire (fafúvósok, elektronika), Pedro Pereire (basszusgitár) és Tiago Santos (dob, ütőhangszerek) szerepel.
Kép: sziget.hu

Zöldinfó
Közelebb hozzák a természetet – átalakul a nemzeti parkok bemutatása és oktatása
Országos fejlesztés indul a hazai természetvédelem társadalmi ismertségének növelésére.

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Az Agrárminisztérium (AM) a “Magyarország természeti és táji örökségének megőrzése iránti széleskörű társadalmi elköteleződés kommunikációs feltételeinek megteremtése” című kiemelt projekt keretén belül 1 milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program “Természetvédelmi beruházások – infrastruktúra, kommunikáció” című pályázati felhívás keretében – írja az alternativenergia.hu. A projekt megvalósítója, az AM természetvédelemért felelős államtitkársága állami szereplőként a természeti értékek bemutatását, népszerűsítését, a bemutatási módszerek fejlesztését tűzte ki célul. A projekt kivitelezése a tíz nemzeti park igazgatósággal (NPI), valamint a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft.-vel zajlik, és fő célja a hazai természetvédelem adta lehetőségek szélesebb körű társadalmi ismertségének növelése – írták.
A közlemény szerint az összehangolt ágazati kommunikáció egyik eleme az érintett szervezetek online felületeinek egységesítése és teljes megújítása, valamint az ehhez szükséges fizikai infrastruktúra beszerzése, telepítése és működtetése a fejlesztés eredményeként. A másik fő cél a projektben érintett szervezetek munkatársainak szakmai továbbképzése. A tizenegy kidolgozott képzési modul hiánypótló kompetenciák elsajátítását biztosítja a környezeti nevelésben és a külső és belső kommunikációban érintett munkatársaknak.
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás óta
Megkezdődött a vízpótlás a gemenci erdőben a Duna árhulláma nyomán
-
Zöld Energia6 nap telt el a létrehozás óta
Magyarország első önellátó naperőműve indul – teljesen független a hálózattól
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás óta
Bécsben jön a palackbetétdíj, de a szakértők a többutas megoldást ajánlják
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás óta
Támogatás hajtja az e-autók robbanásszerű terjedését hazánkban
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás óta
Ősi erdők, fosszíliák és évszázados fák – Bécs rejtett természeti csodái