Mérsékelten javult a februárra vonatkozó fogyasztói hangulat Németországban a nürnbergi GfK piackutató intézet kedden ismertetett felmérése szerint.
Idén már harmadik alkalommal jelentkezhettek az Agrárminisztérium (AM) Településfásítási programjára, a 10 ezer lakosúnál kisebb települések. Az ország legnagyobb fásítási programjának három szakaszában eddig ezernyolcszáz település...
Napelemekhez gyárt majd forgatórendszeres tartószerkezetet a Solar FM Kft. Komlón, a csaknem 3 milliárd forintos beruházáshoz 1,5 milliárd forint támogatást nyert el a társaság a Gazdaságfejlesztési...
A napelemes technológia az elmúlt években elképesztő átalakuláson esett át.
Jelentős mértékű árcsökkentést jelentett be Németország nyugati részének egyik legnagyobb városi közműszolgáltatója, a több százezer ügyfelet kiszolgáló Entega.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) adatai szerint Magyarországon a földgáztárolók töltöttsége január 18-án 3,98 milliárd köbméter volt, ami az összkapacitás 62,96 százaléka.
Szeméthegyeket hagynak maguk után az áradó folyók Szerbiában, Bosznia-Hercegovinában, Koszovóban és Montenegróban - közölte a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) vasárnap.
A bevallási és fizetési fegyelem alapvető hiánya és a várható megtérülés miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) több mint 80 millió forintot zárolt egy napelemparkokat...
Kiterjesztik Németországig az évtized végére felépülő H2Med nevű vezetéket, amelyen az Ibériai-félszigetről érkezhet zöld hidrogén az európai kontinensre - jelentette be vasárnap este Emmanuel Macron francia...
Az előző uniós elszámolási ciklushoz képest majdnem háromszoros, összesen mintegy 310 milliárd forint pályázati támogatás jut a magyarországi erdőkre 2027-ig - jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten...