Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Zöld jövőt építenek a gyerekekkel

Tizenhárom projekt részesült elismerésben a Föld bajnokai pályázaton.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Az alternativenergia.hu tájékoztatója szerint immáron harmadik alkalommal adták át az E.ON Föld bajnokai pályázat elismeréseit, amelynek felhívására idén mintegy 350 projekt érkezett. A nyertesek egyenként legfeljebb 2,5 millió forintos támogatásban részesültek. A zsűri tagjai Ürge-Vorsatz Diána fizikus, klímakutató, az IPCC alelnöke; Nagy Réka újságíró, klímakommunikációs szakértő; Szomolányi Katalin, a Planet Fanatics’ Network ügyvezetője; Pokorny Lia színésznő, fenntartható receptgyűjtemény szerzője, és a zsűrielnök, Guntram Würzberg, az E.ON Hungária Csoport elnök-vezérigazgatója voltak. A győztesek között van a tolnai vármegyei Decsen működő Tesz-Vesz Óvoda Tesz-Vesz Tanyája, ahol az óvodások mini baromfiudvar és konyhakert révén tanulhatják meg a felelős állattartást és növénytermesztést. A gyáli óvoda ökotáborában meseösvény létesül oktatószigetekkel, kerti tóval és süngarázzsal. Vácon a Juhász Gyula Általános Iskola Spongya kertje Magyarország első iskolai szivacskertje, amely segít a felelős és fenntartható vízhasználat elsajátításában.

A pályázat eredményeként a kelenvölgyi iskola tankertje megújuló energiával, vizes élőhellyel és méhbarát elemekkel bővül. A kunpeszéri iskola klímabarát erdőt telepít, míg Visegrádon monitorállomással figyelik meg az iskola pincéjében élő védett denevéreket. A budapesti Gennaro Verolino középiskola az iskolai növénytermesztés köré építi befogadó fenntarthatósági programját, amelyben óvodások, kisiskolások, autizmus spektrumzavarral és középsúlyos értelmi fogyatékossággal élő fiatalok is bekapcsolódnak. A Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium pedig fenntarthatósági vetélkedőt indít a régió összes középiskolája számára. A közlemény szerint a Föld bajnokai kezdeményezés révén eddig mintegy 9000 gyermek tapasztalhatta meg, hogy a környezet megóvható. A pályázat az egész országon átívelő mozgalommá nőtte ki magát, eddig 1200 pályamunkát nyújtottak be az intézmények és 42 pályázó nyerte el összesen 75 millió forint támogatást.

Advertisement

Zöldinfó

Tudomány és természetfotózás találkozik az akadémia jubileumi eseményein

Megkezdődött a biológiai tudományok osztályának ünnepi hónapja az MTA-n.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából rendezett programsorozat részeként megnyílt a Biológiai Tudományok Osztályának ünnepi hónapja – írja az alternativenergia.hu. Az április végéig tartó rendezvényeken szakmai tanácskozásokkal, valamint a szélesebb közönségnek szóló programokkal várják az érdeklődőket. Az MTA VIII. Biológiai Tudományok Osztályának rendezvénysorozata a biológiai kutatás sokszínűségét és nemzetközi beágyazottságát mutatja be változatos tudományos és ismeretterjesztő programokon keresztül. A rendezvények központi helyszíne az MTA Székháza – tájékoztatta az MTA az MTI-t.

Közleményük szerint a szerdai nyitórendezvényen tartott tudományos konferencián neves hazai és külföldi szaktekintélyek adtak elő. Sabeeha Merchant, a Kaliforniai Egyetem (Berkeley) professzora az algák fotoszintetikus anyagcseréjéről, Buzsáki György agykutató, biológus (New York-i Egyetem) az emléknyomok rögzüléséről, Kondorosi Éva (HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont) pedig a növénytudomány fenntarthatósági szerepéről tartott referátumot. Pardi Norbert biokémikus, a Pennsylvaniai Egyetem professzora az mRNS-vakcinák legújabb fejlesztéseit ismertette, míg a tanácskozást Szathmáry Eörs evolúcióbiológus (Eötvös Loránd Tudományegyetem; HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Evolúciótudományi Intézet) előadása zárta.

A szakmai programot követően adták át a “Natura Mirabilis” természetfotó-pályázat elismeréseit. A naturArt szakmai támogatásával megvalósult pályázat fődíját Palcsek István Egyenletes eloszlás című alkotása nyerte el. A díjnyertes képekből összeállított tárlat június végéig tekinthető meg az MTA székházának aulájában és harmadik emeletén. Az ünnepi hónap során április végéig számos további szimpóziumot rendeznek, többek között a neurobiológia, a jövőkutatás, az őssejt- és tumorsejtkutatás, a mesterséges intelligencia és az immunológia témakörében. Április 29-én Szentágothai János korábbi akadémiai elnök tiszteletére rendeznek emlékülést, a hónapot pedig a Kondorosi Ádám emlékére szervezett nemzetközi szimpózium zárja április 30-án.

Advertisement

A programok látogatása előzetes regisztrációhoz kötött. További információ az áprilisi programokról az MTA honlapján olvasható.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák